Diakonia - Evangélikus Szemle, 1984
1984 / 2. szám - Czine Mihály: Sors és ideák
CZINE MIHÁLY: SORS ÉS IDEÁK 17 A Haza a magasban Illyés Gyula-i gondolatával rokon elképzelés munkált Szalatnai Rezső korabeli cikkeiben. Ahogy a madárnak két hazája van — fejtegette egyik 1944-es írásában —, a fészek a fán, amelyiken megül s a levegő-ég, amelyben repül, két országa lehet az embernek is: egyik az adott földrajzi-politikai keretben, a másik az agyban, a szívben, a nyelvben. S ebben a szellemi-lelki hazában is élve mindig erőt gyűjthet az ember a földi terep küzdelmeihez, a méltó hazáért, a Dunatáj népeinek barátságáért való munkához. Vitázni lehet eme elképzelés időbeli és térbeli érvényességéről, Szalatnainak azonban ez adott erőt arra is, hogy a szlovákiai magyarság kisemmizése, jogfosztottsága idején is (1945—48) mindent megtegyen a szégyen elhárításáért, az ütések tompításáért. Változatlanul a magyarság és emberség összetartozásának és a népek testvériségének a hitében. 1948-tól kezdve Magyarországon folytatta Szalatnai Rezső munkásságát. Mikes Kelemen-i érzéssel: szeretve az új otthont, s nem feledve a régit. Eszményei időszerűek maradtak, de szerepköre szükségképpen módosult: kisebbségben élve, egy népcsoport minden gondját vállalnia kellett; itthon, Magyarországon a magyar valóság kiválasztott parcelláján lehetett talentumaival jól gazdálkodni. A tanár és szerkesztő itthon könyvtárosként folytatta munkáját. A fókusztól kissé távolabb került, de változatlanul a legfontosabb kérdésekre figyelt. Ady nagy gondja foglalkoztatta mindenekelőtt: „mit ér az ember, ha magyar ...” Meggyőződése volt, hogy a „kis nép is lehet nagy lélek”, kis nép is adhat az emberiségnek nagy értékeket. Ha valaki, ő igazán hitte, amit Ady fogalmazott: „a magyarság szükség és érték az emberiség és az emberiség csillagokig vezető útja számára.” De nemcsituló kérdései is voltak: mennyire vonzó ma a magyar életforma? Mennyire haladunk erkölcsi és szellemi vonzóerőben? Milyen, hogyan formálódik a magyarság közösségi, nemzeti tudata? A kisebbségben élt ember felfokozott érzékenységével érzékelte ezeket a problémákat. A maga legfontosabb feladatának egyre inkább a nemzeti tudat helyes formálását tartotta. Meggyőződése volt, hogy a „nemzeti tudat a nemzetté összeállóit nép magagondolkodásának legtermészetesebb életmegnyilvánulása.” Hitte: a nemzeti tudat egyben emberségi tudat, „az emberi tisztesség tudata ... harag, gyűlölet, féltékenység nélkül. .Ügy látta, hogy a műszaki és fizikai fejlődéssel párhuzamosan a népek, nemzetek, szórványok élethalálharca is felerősödőben van, saját életük kiteljesítéséért, vagy sokszor csak a puszta megmaradásáért, az anyanyelv jogáért, s úgy vélte, a fizikai világkép fejlődésével egyidejűleg gyarapodni kell a nemzetek műveltségének, nyelvi önérzetének is. Azokban a társadalmakban is, amelyekben a nemzeti kultúrák fejlődése egybekapcsolódik a szocialista integrációs folyamattal. Rendkívül fontosnak érezte a nemzeti-történeti tudat torzítás nélküli, élményszerű fejlesztését. Ezért is vallotta: a nemzeti múlt és a nemzeti műveltség tudatosítása: tudomány, a nemzeti közösség tudománya. S nem csak tudomány, de magatartás is, és erkölcs is. „Nemzeti műveltség s nemzeti múlt — írta — minden nemzet jogos gondoskodása önmagáról. Éppen olyan fontos, mint egy ország élelmezése, közlekedése, munkaellátottsága.” Babits Mihály vonatkozó szavait is idézte saját meggyőződése igazolásául: „A nemzet, melynek nem volna történelme, olyan lenne, mint a gyermek, aki nem tudja, mi történt vele tegnap. Létének nagyobb részét: múltját veszítené az ily nemzet, nem volna egy nemzet többé, s minden emberöltővel kihalna mint
