Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Káldy Zoltán: A hazaszeretet napirenden levő kérdései
4 KÁLDY ZOLTÁN: A HAZASZERETET... rületére is és nagyon erősen „becsapkodnak” gazdasági életünkbe is. Megdrágultak a külföldi nyersanyagok, amelyeknek importja nélkül iparunk jelentős része nem tudna eredményesen termelni (köztudomásúan nyersanyagokban szegény ország vagyunk). Ha mégis tudunk termelni, nehéz az értékesítés külföldön, egyfelől a cserearányok megváltozása, másfelől a nyugati gazdasági diszkriminációk, és végül termelt áruink egy részének minőségi okokból eredő el nem adhatósága miatt. Ehhez járul — éspedig sokkal nagyobb mértékben, mint azt sokan gondolják — saját gyengeségünk, több esetben szakmai elmaradottságunk, továbbá technikai felszerelésünk egy részének elavultsága és hiányossága. De gyakran sok kívánnivalót hagy hátra a munkaerkölcs: a munkában való lazaság, fegyelmezetlenség, szervezetlenség, a munkaidőnek ki nem használása, illetve százféle okból való lerövidítése („előre ledolgoztuk” — jeligével), és a fizikai és szellemi erőnek a hét végére „magán-forgalmazásra” való tartalékolása. így aztán a világgazdasági válság és nagyon gyakran a munkaerkölcsválság (vagy inkább emberválság?) együtt idézik elő gazdasági életünk nehézségeit, a termelés hatékonyságának egyes területeken való hiányosságait. Kormányunk az 1983. évre azt a célt tűzte ki maga elé, hogy „fizető- képességünket és szociális vívmányainkat megőrizzük” ebben a nehéz gazdasági helyzetben is. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a kormány a fogyasztás szférájából — abból az alapból, amelyből az egyéni és közösségi szükségleteket, béreket fedezik — vesz el javakat. Fizetőképességünk megőrzése külföldi pénzintézmények felé azért fontos, mert e nélkül nem tudunk a jövőben újabb hitelekhez jutni, ez viszont gátolná exportképességünket (tudvalevő, hogy nemzeti jövedelmünk 40—45%-a a külkereskedelemből ered). Egyben tartozásainkat azért is csökkenteni kell, mert a kamatterhek évről évre nagyobbak lesznek. Csak azt lehet elfogyasztani, amit megtermelünk. A bérek emelkedéséhez hatékonyebb termelés szükséges. A fenti — tovább nem részletezett — okok miatt az 1983. évben az eddigi életszínvonal megtartása, illetve növelése alig remélhető. Máris vannak széles rétegek, amelyeknél az életszínvonal csökkent, többek között a nyugdíjasok jelentős részénél, a többgyermekes családoknál és a kizárólag keresetből élőknél. Budapesten az egyik kerületi felmérésnél kitűnt, hogy a tizenkettőezer nyugdíjasból háromezernek kétezer forint alatt, ötezernek pedig négyezer forint alatt van a nyugdíja. A lakbérek emelkedése, egyes árucikkek árának növekedése nyomán ezek a nyugdíjasok nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen hivatalos megállapítás szerint Magyarországon a létminimum egy személyre számítva 2500 forint. A problémát most az jelenti, hogy népünk az utóbbi években hozzászokott az életszínvonal évenkénti fokozatos emelkedéséhez. Szinte azt már magától értetődőnek tartotta. A másik oldalról kormányunk a szocializmus fejlődésének szinte kritériumaként jelölte meg az életszínvonal állandó emelkedését. Széles rétegekben vulgárisán ez úgy tudatosodott, hogy a szocializmus legfőbb jellemzője az életszínvonal-emelkedés, az anyagi előrehaladás, az életkörülmények fokozatos javulása. Ennek már most megvan és még inkább meglesz az a negatív hatása, hogy amikor nem emelkedik az élet- színvonal, vagy éppen csökken, próbára kerülhet meglehetősen széles rétegekben a szocialista társadalmi rendhez, illetve a szocialista hazához való viszony. Próbára kerülhet a szocialista hazának a szeretete, ahhoz való ragaszkodás és annak megbecsülése — mondván, „nem adja a szocialista haza azt, amit ígért és amit vártunk tőle”.
