Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Balázs Katalin: Protohomo Weöres Sándor költészetéről
42 BALÁZS KATALIN: PROTOHOMO nakos (1941). E jelképes történet egy minden gyöngeségtől és illúziótól megtisztított szeretetet énekel meg. Ezt a képességet ajándékba kapjuk, föltéve, ha szakítunk önös, kicsinyes elképzeléseinkkel. így láthatjuk meg a másik embert: „Mikor valaki olyan nekem, mint a saját szívem, hogy nem is látom: azt hiszem, ez a szerelem”. A „kalandos történet” végén pedig a Sólyomistennő ezt mondja: „a szíveteket vájtam ki, hogy egymás mellé tegyem, úgy be voltak gubancolódva”. Weöres számára azonban a tökéletes boldogságot csak a nemlét hozza el. Ki kell szabadulnunk meghasonlott életünk forgatagából a tiszta semmi partjaira, hogy valódi — sorstalan — sorsunk elkezdődhessék. E költészet végső állomásához, a nirvána vágyához érkeztünk, ennek himnikus dicsőítése Az elveszített napernyő (1953): tiszta forrás az igaz szerelem, elsimult tükrére hajoltam, kettőnket láttam, titkát ismerem: eggyé fogunk porladni holtan. Vajon milyen okai lehetnek Weöres kereszténységtől való elfordulásának? Miért érezheti magát otthonosabban a keleti vallásokban, mint a keresztény örömhír közelében? Csupán egyetlen, nem lényegtelen tényezőre hadd hívjuk föl a figyelmet. A költőnek abban alighanem igaza lehet, ha inkább a buddhizmushoz pártol, mert — a hamis kereszténységet nem szenvedheti. Az 1937-es Héraklei- tos-szonett mindenesetre ez ellen fordul: Ne mondd, hogy rossz az élet és az Isten. Ne koldulj tőle kellemest. Világa nem a boldogság langyos pocsolyája s nem azért van hogy téged megsegítsen. Akit veled Istenként elhitettek, cifrára-mázolt otromba fabálvány, más dolga sincs, mint szentül álldogálván lesni hogy tőle miket kéregetnek. Másutt ironikus beállítással vetíti föl a kereszténység elvilágiasodását, a pogány gondolkodással való elvegyülését: hellén szem héber látomás egymást pocsékul elrontotta menny-gyümölcs és pokol-tojás lett paradicsomos rántotta (Le Journal, 1953.) E kritika igazsága mellett is meg kell azonban mondanunk, hogy a hamis vallásosságnak kétségkívül szomorú megléte sem mentheti föl az embert, hogy ne szembesüljön — az igazival. Különösen a kereszténységre áll ez, mely nem emberi törvényre és példára épít, hanem istenire. Weöres költészetével kapcsolatosan viszont személyes Istenről, „téged megsegítő” Istenről
