Diakonia - Evangélikus Szemle, 1983
1983 / 1. szám - Balázs Katalin: Protohomo Weöres Sándor költészetéről
BALÁZS KATALIN Protohomo Weöres Sándor költészetéről Ha újra meg újra elővesszük verseit, egy idő után megdöbbenve tapasztaljuk, hogy magasság és mélység mennyire összejátszanak, a Jó és Gonosz erői mennyire összefonódnak Weöres Sándor költészetében. Költői tere is végtelenül tág: játéknak, idillnek, melankóliának éppúgy színpada, mint a tragikust leplező groteszknek, iróniának. Kommentátorai java részét is ez utóbbi, ún. esztétikai minőségek tobzódó fölsorakozása ihlette meg. Lírájának felülete olyan kiterjedt, hogy ki-ki megtalálhatta rajta az elemzésre legkedvezőbb területet. Ez ideig már két monográfia s több mint félezer tanulmány, kritika jelent meg róla. Ezekből az írásokból számtalan Weöres-arc néz ránk. Ahány értékelő, annyira jellegzetesen más és más a portré. Művészetén kívül a róla szóló szakirodalom bizonytalanságai is kikényszerítik a kérdést: van-e ennek a lírának valami megkülönböztető jegye? Forduljunk először magához a költőhöz, aki egyik beszélgetésében a következő, nagy értékű vallomást tette: „Szerintem csak egyetlen ember létezik, és ez Jézus. A többi ember annyiban van vagy annyiban nincs, amennyire Jézussal azonos vagy nem azonos... Azért írok, hogy ezt a jézusi elemet valakiből, akárkiből, magamból vagy másból jobban kifejthessem, jobban megközelíthessem. Az, hogy verseimet hányán olvassák és hányán nem, egyáltalán nem érdekel. Hogy közelebb tudja vinni a jószándékú és jóérzésű olvasót ehhez a jézusi azonossághoz, ez az, ami a célom.” Nem kis feladatra vállalkozott Weöres Sándor, egyszersmind olvasóit is följogosítva rá, hogy e feladat teljesítése felől vegyék szemügyre költészetét. De vajon pazarul kibontakoztatott világérzékelésében mindig ott van-e a „jézusi azonosság”? S vajon Jézusa több-e nálunk, a személyes és gondviselő Isten küldötteként megváltója-e az embernek? Költészete a létezés válságának hirdetésével indult. Az élet régóta válságos — vallotta háború előtti műveiben —, de sohasem volt annyira az, mint napjainkban. A mai kor embere abban a képtelen vállalkozásban merül ki, hogy halandóként földi öröklétre rendezkedjék be.
