Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Kulturális figyelő
«4 KULTURÁLIS FIGYELŐ gának megfelelően, csak mássalhangzókéra. A sémi népek misztikájában az írás a nyelv rendező elve, az isteni teremtő akarat megnyilvánulása. írásuk, mivel szentnek tekintették, nemzedékeken át változatlan maradt. Évezredes megkövesültségében így vált a fcvadrát héber írás a zsidó nép szimbólumává. A mássalhangzós sémi írástól már csak egy lépés kellett, hogy a nagy felfedezés a világ valamennyi népének és nyelvének gyakorlatában használható kinccsé váljék. A medi- terráneum hajósai, az írásfeltaláló sémitákkal rokon föníciaiak ismertették meg a hangjelölő írást a görögökkel. A sokmagánhangzós görög nyelvben szükségképpen gyarapodott a sémi ábécé a magánhangzók jeleivel. Módosultak a betűk formái, s az ábécé ebben a módosult és kiegészült formájában jutott el a rómaiakhoz, akiknek reális érzéke és gyakorlatiassága kialakította a latin írást, az egyetemes emberi művelődés modern, kitűnő eszközét. Gondolatok, emberi törekvések, célok és szándékok érvénye, események emléke átléphette a tér korlátáit, és túlélhette századok múlását. Az írás gyorsabbá és sokszorosítha- tóvá tételének igénye teremtette meg a nyomtatást. Számos találmány (a papír, megfelelő festék, nyomóforma, cserélhető betűk) együttes alkalmazásából született meg az írás nyomtatással történő sokszorosításának lehetősége. A papír és a betűk cserélése kínai találmány. Gutenberg érdeme a betűk ólomból öntésének feltalálása volt. Az írás maga is technika. Ez a sajátossága, amely éppen a nyomtatásban vált nyilvánvalóvá, kapcsolja oda az írástechnikát, ill. az ügyek intézésének különböző, írásos formáit a modern technikának az elhangzott szót, a tér és idő korlátái közül ugyancsak kiemelni s maradandóvá tenni hivatott és az ügyintézésben az írást nemegyszer nélkülözhetővé tevő eszközeihez (távíró, telefon, rádió, magnetofon, televízió stb.). Ezeknek az eszközöknek használata kezd a szóbeliség korára visszamutatni. írás és társadalom, hírközlés és történelem összefüggéséről az emberek többségének ma már többé-kevésbé tiszta képe van. De talán nem árt, ha befejezésül a magyar történelem egy tragikus eseményének emlékét idézzük fel, amely éles fényt vet ezekre az összefüggésekre. Az 1849. augusztus 13-i, világosi fegyverletétel híre, mint Andics Erzsébet kutatásai kiderítették, csak augusztus 17-én délután érkezett meg Bécsbe. Az augusztus 16-án tartott minisztertanács, még mit sem sejtvén a 3 nap előtti kapitulációról, az olasz felkelőknek korábban adott „Generálpardon” szellemében lényegében teljes büntetlenséget biztosított a felkelésben részt vett tiszteknek. A 17-én este felé érkezett hír hatására azonban a 20-i, immár a császár elnökletével tartott minisztertanács, semmibe véve négy nappal korábbi döntéseit, meghozta azokat a határozatokat, amelyek szabad folyást engedtek a véres megtorlásnak. Abban az órában, amikor Görgey feltétel nélkül letette a fegyvert, a magyar forradalom még olyan erőkkel és lehetőségekkel rendelkezett — amelyekről sejtelme sem lehetett a fiatal fővezérnek —, hogy, mint Paskievics írta Haynaunak, „sok vérontást okozhatott volna és meghosszabbíthatta volna a háborút, amely az őszi időszakban és az éghajlat miatt gyászos kimenetelűvé válhatott volna mindkét seregünkre.” Görgey kapitulációjának ismert okai mellett, feltétlenül hatással volt elhatározására tájékozatlansága, amely a hírközlés középkori szintű elmaradottságából következett. Természetesen ugyancsak áll a császári udvarra is, hogy a hírközlés XIX. századközépi „fejlettsége” fokán oly nagy területről, mint az akkori Magyarország, egyszerűen lehetetlen volt az egyazon időpontnak megfelelő állapotokról pontos éi'tesüléseket szerezni. íme, írás, ügyintézés és hírközlés történetformáló hatása egy kis nép múltja, világviszonylatban talán jelentéktelen, de rá végzetes eseményének tükrében. Komjáthy Miklós
