Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Nagy Gyula: Hol tart ma a keresztyén–marxista párbeszéd?
NAGY GYULA: HOL TART MA...? levízió, mind a debreceni találkozó vitájában elhangzott a kölcsönös készség és szándék a párbeszéd folytatására. 6 Milyen kérdésekről folyik közöttünk a párbeszéd ? A keresztyén—marxista dialógusnak a társadalom és az emberi közösségek mindennapi életében gyökerezése hozza magával, hogy a dialógus fő területe ma elsősorban a hivő és a materialista világnézetet valló emberek etikai együttműködése, társadalmunk és népünk élete közös problémáiban: a családi etika, a munka-etika, a gazdasági etika területén és a természet élete, az emberi élet és a béke védelmezésében. Végső etikai alapjaink és indítékaink ezeken a területeken sok mindenben lényegesen különböznek. Ennek ellenére etikai céljaink és a megvalósítás módjai mégis közösek lehetnek. Mint ahogyan, amikor egy ház kigyullad, hivők és nem-hivők együtt fáradoznak a pusztító lángok oltásában és a veszélyeztetett életek mentésében anélkül, hogy egymás hite vagy etikai meggyőződései után kérdezősködnének. Köztünk, hivő keresztyének és materialista alapon álló marxisták között, mégis van egy igen fontos, közös elvi alap: az ugyanis, hogy nem a saját egyéni érdekünket, hanem a másik ember javát — bibliai kifejezéssel a felebarát javát — tartjuk a fontosabbnak. Ezért marxisták és hivők — más-más meggyőződések végső alapjain — mégis együtt fáradozhatnak egy olyan társadalomért és világért, ahol a közösség, embertársaink java előbbre való mint az egyéni érdek, és ahol az emberek és népek, fajok közötti egyenlőség, igazságosság közös erkölcsi cél. És együtt szállhatnak szembe azoknak a sokaságával, akik csak a saját önző érdekeiket nézik, cinikusak és nihilisták, akikből hiányzik az igazi erkölcsi érzék és felelősség. A keresztyén—marxista párbeszédben még mindig csak a kezdeténél vagyunk annak az óriási feladatnak, hogy közös etikai feladatainkat — az emberi személyiségtől és a család életétől az egész emberiség sorsáig — közösen felmérjük, és az együttes cselekvés felelősségéről, céljairól és részlet-feladatairól szót értsünk egymással. E közben az „etikai dialógus” közben természetesen lépten-nyomon előtérbe kerülnek az erkölcsi döntéseinket hordozó, mélyebb hitbeli-világnézeti alapok is. Ezeket sem zárhatjuk ki a párbeszédből. Két vonatkozásban is szükséges foglalkoznunk velük. Egyfelől azért, hogy mélyebben, igazabban megismerjük egymást, a magatartásunkat, cselekvésünket meghatározó alapmeggyőződéseinket. A vita közben ugyanis — kölcsönös meglepetésünkre — nem egyszer kiderül, hogy egyes kérdésekben közelebb vagyunk egymáshoz, mint gondoltuk. így ellentétek feloldódhatnak, tévedések egymásra vonatkozóan korrigálásra kerülhetnek. Ezek a tévedések származhatnak eltérő terminológiánkból, de helytelen következtetéseinkből is. A dialógusban csak az igazság köthet bennünket feltétlenül. A másik lényeges célja ennek az inkább „alapelvi dialógusnak” az, hogy tisztábban lássuk azokat a hitbeli vagy világnézeti alapkülönbségeket, amelyek nem oldhatók fel, s amelyeket mindkét oldalon lényegesnek, életünk alapvető meggyőződéseinek vallunk. Ilyen végső meggyőződések keresztyén hitünkben: Isten léte, világkormányzása és megváltó szeretete; a világ mint teremtett világ; az ember mint bűnös és megváltott ember; a jövő mint földi
