Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Szalatnai Rezső írói örökségéből: Nemzet és emlékezet
SZALATNAI REZSŐ ÍRÓI ÖRÖKSÉGÉBŐL 65 fogyasztottam. S ő is ad még áfonyát, nagy bogyókat, éretteket. S majd kicsattan az arca nevettében. (Rudnay Gyula) Félóra Rudnay képeinél. Nézem a citromsárgákat, mály- va-színűeket, galambszürkéket, a rezedazöldet, a harsánykéket, s a kenyérhéj barnákat. Egybecsendülnek. Hiába járt Párizsban, nem fogott rajta a francia piktúra. Rudnay magyart teremtett. Éveken át .maradinak tetszett. 1918-ban, az Ernst Múzeumban egy csapásra érvényesül az ő fehértornácos udvarháza, földön fekvő koldusa, szántó parasztja, bujdosó katonája, táncoló betyárja, a gőgös vitéz óriás sarkantyúval. Visszakapcsolt a régmúltba. „A mi művészetünk alapja csak a föld és a föld népének kultúrája lehet” — írta egyszerűen s természetesen. Elmagyarázta Nagybánya után, hogy a művésznek csak azt szabad festenie, amit őszintén átérez. Mosolygó, csöndes férfi volt. Nem érdekelte túlságosan az érvényesülés. Lenézte a sorsát — írta róla Lyka Károly. Minden erejével ragaszkodott a magyar világhoz, mutatta, milyen szép a táj, mit rejtenek színiben a századok. A Felvidék után (ez volt a szülőföldje) ismerkedik az Alfölddel, aztán eltűnődik a Dunántúl feledhetetlen formáin. Menekülők című képe azt a típust ábrázolja, aki nem leli honját a hazában, s nem menekülhet, mert nem bír elszakadni szülőföldjétől. (Cegléd) félezer éve áll a nagy határban, mint tanú. Tanúja annak, milyen városokkal nőhetett volna meg az Alföld, ha nem tarolja le a török. Nemcsak Erdély, a Dunántúl és a Felvidék volt városteremtő, a síkság is. Árvíz, tűzvész, rozsda, sáskajárás, mocsarak szúnyogtelepei, német csapás és törökvész sorban nehezedett itt a városokra. Akaraterővel kellett szembeszállni mindezzel. Ceglédnek sajátos magamentő története van. Nem árt, ha föl- jegyzem. A régi magyar nyelv cégiének hívta a mocsári fűz egyik fajtáját. Abból a fűzből vágták a hajlékony husángot. Ez a husáng adott nevet az alföldi településnek. A török is a ceglédiek fűz-fonadékával erősítette meg a városok körül húzódó sánc-ösvényeit, arra verte rá a vizes agyagot. A ceglédiek akkor mesterei voltak ennek az építésnek. A falu neve első ízben 1290-ben fordul elő oklevélben. Várossá Hunyadi János emelte, amiért a ceglédiek önként, az első hívásra a hadvezér zászlaja alá sereglettek. Ezt a jó szokását Cegléd megtartotta, mint ismeretes, más alkalmakkor is, Dózsa és Kossuth hívására. Szóval, aki Cegléd patics-falai közé húzódott, azt nem bántotta a török, kellett neki a sövényhúzó magyar. Ma Cegléd ötvenezer holdján virágzó mezőgazdaság folyik. (Horváth János) írja A reformáció jegyében című monográfiájában, milyen tudatosan készült a vizsolyi Biblia. A reformáció győzelme? Nemcsak az. Károliék pontosan tudták, miért dolgoznak lázasan, önmagukat elégetve ezen a könyvön. A magyar nyelv teljesen fejlett volt, csak alkalmazni kellett. Nyilvánvaló, hogy századokon át, sokszor jeltelenül fejlődött. Károliék kárhozták uralkodóinkat, amiért „nem viseltek gondot, hogy a magyar nemzetségnek sok szép és nagy dolgainak vagy cselekedetinek históriáját meg- iratták volna, holott nincsen a világon nemzetség, mely arra gondot ne viselne”. Hát így pótolták a teljes Ó- s Új-Szövetség tolmácsolásával, beleépítve a fordításba a nyelv minden erőtartalékát, a csodálatos hasonlatokat s jelzőket, melyek máig nem avasodtak el. Frissebbek, mint a tíz éve meg
