Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 1. szám - Tomka Miklós: Mire való a vallásszociológia?
TOMKA MIKLÓS: MIRE VALÓ A VALLÁSSZOCIOLÓGIA? 51 képességeinek felhasználása? d) elzárkózás a nem vallásos, illetve a vallást bíráló környezet és gondolatok elől, vagy párbeszéd azokkal; stb. Társas világunk jelenségei egymástól is függenek. A vallási jelenségek társadalmi beágyazottsága felveti a meghatározottság kérdését. Az egész társadalom rendszerében hol helyezkednek el a vallási jelenségek, gondolatok, csoportok, intézmények? Miképpen hat rájuk a társadalom egyéb jelenségeinek rendszere és mennyiben hatnak a vallási jelenségek a társadalomra? Mely esetekben lehet meghatározottságról beszélni, és hol a vallási jelenségek függetlenségéről? Másképpen ez úgy is kérdezhető, hogy a vallási jelenségeknek, kezdve a vallási kultúra egyéni kifejeződésétől az egyházi intézmény működéséig, mekkora mozgástere van? Végül melyek a vallási jelenségek társadalmi és intézményi szabályozását és meghatározását biztosító mechanizmusok és eszközök? Megfordítva pedig milyen eszközökkel tudja a vallásos közösség vagy intézmény saját mozgásterét fenntartani, növelni? Egyszóval, a vallásszociológia minden kérdésfelvetése mögött ott van a vallásos és a profán közösség, valamint a vallási és a profán intézmények (a legfelső szinten az egyház és az állam) viszonyának és kölcsönhatásának problémája. A történelmi és a társadalmi dimenziók képezhetnek önálló kutatási témát. Jelentőségük mégsem ebből következik, hanem általános érvényükből. Nem igazán szociológiai az a szemlélet, amelyből nem .sejlik ki mind a történeti, mind a társadalmi összefüggés. Esetünkben ez két dolgot jelent. A vallásszociológia alaptételként állítja a vallási jelenségek társadalmi és történelmi meghatározottságát, és ugyanolyan biztonsággal és meggyőződéssel állítja, hogy a vallási jelenségek részt vesznek — mégpedig mérvadóan vesznek részt — a történelem és a társadalom formálásában, meghatározásában. A lehetséges és a tényleges hatókör Az elméleti célkitűzéseket a vallásszociológia nem tudja mindig valóra váltani. Nagy a kísértés, hogy vizsgálódásaiban az általános szintről a konkrétabb felé, a társadalomelmélettől az alkalmazott egyházszociológia felé csúsz- szon. Az 1920—1960 közötti egyházszociológiai érdeklődés nagy viták forrása lett. Ma is két álláspont áll egymással szemben. Kétségtelen, hogy a vallási jelenségkör nem szűkíthető egyetlen tradícióra, felekezeti kultúrára, egyházi intézményre. Éppúgy nyilvánvaló, hogy a hitbuzgalmi statisztikák önmagukban nem alkalmasak a vallásosság és a vallási változások nyomon követésére. Jogos tehát az az igény, hogy a vallásszociológia olyan tágan értelmezze a vallási jelenségeket, hogy az átmeneteket és az újonnan alakuló formákat is meg tudja ragadni. Indokolt az a követelmény is, hogy a vallási jelenségeket a nem vallási, profán jelenségekkel összefüggésben vizsgáljuk, mert egyébként érthetetlen marad a meghatározottság és a meghatározó szerep bonyolult szövevénye. Az első álláspont a vallásszociológiát nagyon szorosan összekapcsolja az általános szociológiával és a társadalomelmélettel.10 Ez a szemlélet — tagadhatatlan értékei mellett — két nehézséggel jár. Egyrészt olyan nagyságrendű feladatot ró ki, amit igen nehéz teljesíteni (noha a már emlegetett klasszikusok képesek voltak rá). Másrészt csökkenti a vallásszociológia sajátosságát,