Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 2. szám - Szalatnai Rezső írói örökségéből. Nemzet és emlékezet (folytatás)
SZALATNAI REZSŐ ÍRÖI ÖRÖKSÉGÉBŐL 55 Ez a virágillatos, gyümölcsmosolyú, borillatú falu szép magyar jelkép. Szépek a szigligeti asszonyok s férfiak, sudarasak. A Medgyessy-mosolyú menyecskék délcegen viszik haza fejükön a gyümölcsös kosarakat, ami a török időkből maradt meg hagyományként. Gépkocsik és motorkerékpárok közt kell kitémiök a keleties fejteherrel. Valóban, mintha Medgyessy-szobor mozogna a lemenő nap piros fényében. Reggel kanász tülke ébreszti az embert, este lágy harangszó értesít egy nap elmúlásáról. Szaporán viszik a gyűjtőbe a frissen fejt tejet. Egy udvaron bűvölő alt-hangon énekel egy lány. Sötétedik, török félhold világít, mint egy régi emlék. (Voltaire) Helvetiushoz írt egyik levelében van egy emlékezetes mondat: „Nem értek egyet azzal, amit Ön állít, de holtom napjáig védelmezni fogom azt a jogát, hogy ezt állíthassa”. Igen, az igazságot csak egyenrangú szabad nézetek párbeszédével lehet elérni. Ez az európai nemzetek legfontosabb elve. (Mikó Imre). Itt lakom az Attila út s a Mikó utca sarkán, naponként elmegyek Mikó Imre nemrég leleplezett emléktáblája előtt. Mikó itt, Kosztolányi budai lankáján, egy erdélyi üzenetet idéz, leghűségesebb vallomását, ezt: „Amely nemzet elhanyagolja történetét, az vagy teljesen lemondott magáról, vagy pedig túlbizakodás, könnyelműség bűnében szenved”. Köp, köp, hullanak a földre a politúros Mikó utcai gesztenyék. (Talpig férfiakat) neveltek a magyar századoknak vidéken (hisz az ország hosszú időn át főváros nélküli vidék volt) városok és városkák kollégiumaiban. Valahányszor megfordulok Sárospatakon, megnézem szobraikat a kollégium előtti parkban, s emléktábláikat a kollégium falán. De itt van például Szarvas. Nem olyan híres, mint Rákócziék városa. S mit csinált Szarvasból két ember: Tessedik Sámuel meg Vajda Péter. Kitárták a tudomány s művészet kapuit. „Nyelvetek mindig összhangzatban legyen eszetekkel, karotok mindig kész amellett, mit nyelvetek mond; véretek, vagyonotok legyen egyszersmind a hazáé, a jogé, az emberiségé! Ne hagyjátok magatokat elijeszteni zsarnok pillantás és hatalom tekintete által, meggyőződésteket el ne adjátok semmi kegyen, mert akkor magatokat adnátok el!” — inti diákjait Vajda Péter Szarvason. Petőfi mondta így: Ha férfi vagy... Bele kell nézni az ősi schólák történetébe, van ott tanulnivaló szárnyalás és emberség bőven. (Kodály-emlék). Tizenhat éven át, vasárnap kivételével minden nap, együtt úszkáltam a budai Lukács nyitott medencéjében Kodály Zoltánnal. Szenvedélyesen szerette ezt a régi fürdőt, ha csak nem járt külföldön, nem hagyott ki egy napot sem: télen-nyáron, fagyban, hajnali zivatarban szabad ég alatt hasította a ragyogó smaragdszín vizet. Mindig a hideg medencébe vetette magát, túlnan a bejárattal, ahol egy magamegadó édes szederfa hajlik a vastagon előtörő vízsugár fölé, mely bugyborékol, mintha forrna. Ott megkapaszkodik az ember egy fogantyúba s hátára engedi a vizet. Ezt csinálta Kodály, erre vártam jómagam is. Éltető erő rejlik a Lukács vizében. Üszás előtt s utána beléptünk a külső zuhanyozóba, kevergettük a vizet tetszés szerint, aztán pár lépés az udvaron s be a folyosóra. Kodály lent kapott kabint, én is. Így hát közelről ismertük egymást, bemutatkozás nélkül bár, ami felesleges is volt. Talán tudta is, hogy azok közé tartozom, akik korán lándzsát törtek mellette, nem is könnyű homokon, kisebbségi
