Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982

1982 / 2. szám - Beke László: Művészet, történelem, vallás. Beszélgetés Kéri Ádámmal

40

BEKE LÁSZLC és KÉRI ÁDÁM BESZÉLGETÉSE

gondolok, hogy ha valaki, akár tudós, akár művész, szenvedélyesen foglalkozik egy témával — mint te például a magyar szabadságharccal —, akkor azt előbb-utóbb megszereti, legyen a vizsgált történelmi jelenség akármilyen negatív.

— Mondhatom azt, hogy „nem szeretem” 1848—49 harci vonatkozásait. Ugyanakkor hadd hivatkozzam Mészáros Lázárral, aki remek katona volt, de szakmának, sőt kényszer-szakmának tekintette a katonaságot, a hadsereget pedig az ország önvédelmi eszközének — kizárólag szükség esetén.

— Csakhogy amióta ismert a háború „intézménye”, azóta érvel ugyanígy mindenki. Én viszont bevallom, hogy például a fegyverek nagy részét „szépének tartom, illetve rengeteget gondolkozom azon, hogy miért van az, hogy általában a leghatékonyabb fegyverek a legszebbek.

— Ha meggondoljuk, az egyszerű töltény tökéletes design, „ipari forma- tervezés”! A forma és a funkció tökéletes egysége! És az a félelmetes, hogy az egység pont ezen a területen jött létre! — Egyébként én éppen ezért félek magától a designtól is, mert egyfajta elembertelenedési folyamatot látok mögötte, mely előbb-utóbb a töltény problémájába torkollik. A legegyszerűbb iparművészeti jelenségnél már érzem ezt a kérdést. Éppen ezért a fából készült töltény számomra nem más, mint a tökéletes design elrontása.

— Ezt neveztük az előbb „megszelídítésnek”. Vannak erre más eszközeid is? Ide sorolnám a tábori levelezőlapjaidat is, melyeken „becsapod” a nézőt azzal, hogy fiktív feliratokat írsz rájuk.

— De a manipulációm lelepleződik, így a jelentés ironikussá válik. Ennek az a lényege, hogy ma írok a képre olyasmit, ami régen is keletkezhetett volna.

— A régi levelezőlap nosztalgikus, giccses hangulata is szelídítő hatású? Megszépíti a háborút az, hogy régen volt?

— Nem! Számomra mindig az a fontos, hogy a régi témával mai témához kapcsolódjam. Az elszakított 4 filléres bélyeget is ezért készítettem.

—• Két éve a művészeti gimnáziumban tanítasz. Érdekelne, hogy a tanításban hogyan érvényesíted a művészeti gyakorlattal összefonódó történet- szemléletedet.

— Én a diákoknak nem mutatom meg a saját műveimet. Fogalmam sincs róla, tudják-e egyáltalán, hogy mit csinálok. Viszont, mint festőtanár, állandóan választási lehetőségeket akarok nyújtani a tanítványaimnak: legyenek önálló döntésre képesek. Ez elsősorban a művészi alkotómunkára vonatkozik, de bizonyos értelemben a történelemszemléletre is.

— Elképzelhetőnek tartok egy olyan „történelemkönyvet”, melyben a te műveid szerepelnek, a falban megakadt 48-as ágyúgolyó, a töltények stb., & mellettük a te magyarázataid. Vagy mit szólnál egy kísérleti tantárgyhoz, melynek keretében a művészeti és a történelmi oktatás egymást hívja segítségül? Tárgyi emlékek gyűjtése, ezek művészi rekonstrukciója, újrainter- pretálása, történeti környezetük vizsgálata.

— Tulajdonképpen a művészettörténet tanítását kellene így megoldani. Ha meggondoljuk, hogy például a kibontakozó ókeresztény művészet menynyire érthetetlen a történeti háttér ismerete nélkül! Végül is a római császárkor illegális művészete. Nem lehet sem ezt, sem Bizáncot pusztán esztétikai szempontból értelmezni; társadalmi, vallási, politikai, ideológiai kérdések tömege merül fel vele kapcsolatban. Arról nem is beszélve, hogy az ilyen történeti példák elemzése a mai jelenségek megértését segíti elő. Vagy: képesek vagyunk-e igazán szembenézni azzal a kérdéssel, hogy milyen mű-