Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 2. szám - Wildberger, Hans: Kortárs teológusok: Brunner Emil, a világot megszólító
H. WILDBERGER: BRUNNER EMIL 55 említhetjük a bibliai teremtéshitről és a természettudományos fejlődéstanról szóló exkurzust, vagy a mítosztalanitás programjával és az Ószövetség tipologikus értelmezésével vitázó fejtegetéseit, illetve Visser t’ Iiooft-tal folytatott vitáját Krisztus királyi uralmáról. Sok mozzanatból az látszik, hogy korábbi éveinek forrongása után Brunner érett, harmonikus álláspontra jutott, így például az egyháztanban, ahol az egyik fejezetnek ez a címet adja: „Az egyház mint az ekklézia eszköze és burka”. Még mindig beszél ugyan a hitnek doktrinális hitként való félreértéséről, holott ,,a Biblia ,hiten’ a Krisztushoz tartozó egzisztencia teljességét érti”, és mégis ír egy fejezetet, melynek címe: „A doktrinális és bibliai hit mint a pisztisz (az újszövetségi hit) edénye”. Különösen hálásak lehetünk azért, hogy dogmatikájában nem hanyagolta el a jövőbe néző reményt. Ezzel a témával már korábban is foglalkozott „Az örökkévaló mint jövő és jelen” (1953) című írásában. Elutasítja az eszkatologikus várakozás biblicis- ta megalapozását, mert szerinte a keresztyén remény alapja Isten önközlése Jézus Krisztusban: „Amikor Isten Jézus Krisztusban azt mondja az embernek: szeretlek, akkor ezzel azt mondja neki: öröktől fogva szerettelek, és mindörökké szeretni akarlak”. Brunner ennek ellenére átveszi az eszka- tológia hagyományos tartalmait, mint amilyen a feltámadás és a paruzia. Azt mondhatnánk: a remény megalapozása szigorúan krisztológiai, kifejtésénél azonban nem tud lemondani a hagyományos mitológiai nyelvről. Hálásak lehetünk azért, hogy ezen a ponton egyértelműen elhatárolja magát Bultmann mítosztalanítási programjától. A jelen tanulmányban Brunner teológiai munkásságára kellett szorítkoznunk. De utalnunk kell még az egyház és a gyülekezeti élet, a gazdaság és a politika kérdéseivel foglalkozó tanulmányok sokaságára. Lásd erre vonatkozólag: Ein offenes Wort (Nyílt szó), Előadások és tanulmányok 1917—1962, 2. kötet (1981). Csak 1979-ben jelent meg németül „Kereszténység és kultúra” című műve, az 1948-ban és 1949-ben angol nyelven megjelent „Christianity and Civilization” című kötetek fordítása. Végül megemlítjük még prédikációs köteteit, habár Brunner sokáig vonakodott prédikációkat nyomtatásban közreadni: azokat hallgatni kell, nem olvasni. E sorok írójának azt mondta egyszer: legkedvesebb műve „A mi hitünk” című könyvecskéje. Ez rövid dogmatika laikusok számára. Legalább húsz nyelvre fordították le. (Magyarul is megjelent 1935-ben. — Szerkesztő) Izgalmas dolog végigkövetni az utat, amelyet Brunner bejárt. Ha látunk is benne ingadozásokat és hangsúlyeltolódásokat, életművét egészében véve lenyűgöző következetesség és zártság jellemzi, ami akkor válik igazán bámulatra méltóvá, ha meggondoljuk, milyen széles volt az a horizont, amelyet áttekintett. — Brunner több ízben is mondta, hogy egy dogmatika csak akkor felel meg céljának, ha teljes egészében a jelen perspektívájából írják és annak problémáit dolgozzák fel benne. És hozzátette: az eljövendő nemzedékeknek is éppen az a mű fog majd mondani valamit, amely egészen a jelennek szól. S csakugyan: még távolról sem merítettük ki azt, amit Brunner mond az egyháznak és a világnak. Ezek a sorok akkor érték el céljukat, ha újból felkeltik az érdeklődést Brunner munkásságának elmélyült tanulmányozása iránt. Endreffy Zoltán fordítása
