Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 2. szám - Szokolay Sándor: Küldetést teljesítő életmű. Vallomás Kodály Zoltán kórusművészetéről
SZOKOLAY SÁNDOR: KODÁLY KÓRUSMŰ VÉSZETEKÜL 17 nyos: remekmű! A szövegtelen, dúdoló, zsongítő kísérőszólamok varázsa a nyitó és záró versszakot fátyolba borítja, míg'a középső vers panaszos poli- fórűkus könyörgése csodálatos kontrasztul szolgál. A kompozíció zárósora megkomponált lassításával, szövegtördelésével az elalvás álomba süppedő nyugalmát, az ima suttogó sóhajszerű akadozását együtt fejezi ki: „adjon ... Isten... jó éjszakát...” Kórusra hangszerelt gyönyörű népi imádság ez? Ki tudja! ? A Három gömöri népdal mint gyorsuló ciklus táncossá, kicsattanóan jókedvűvé válik: az egyházi zene hatása belemagyarázásnak tűnne! Mégis! Az első népdal mindhárom versének zárósora szövegben és zenében összetalálkozik, s ez az érzékeny áhítat elgondolkoztató. A kifejezés fokozatossága nem különben („mégsem lesz fehér a tolla ...”, „ahol az a csillag ragyog ...” „hull a könnyem, mint a záporeső...”, mert nem fogadtam meg édesanyám sok szép szavát.) De ezt követi csak a meglepetés: az ,,Üj a csizmám, nincsen talpa, mert a sok tánc elkoptatta” szövegű táncnóta (első megjelenésekor: „Nána, nána, Tiszanána...”) elszabadult duhaj kedvébe váratlanul megszólal egy új versszak: „Adjon Isten lassú essőt...”, s itt valami olyan imaszerű sóhaj buggyan elő, amilyet csak az esőváró parasztember érezhetett aszály idején. (Analógiát érzek itt Bartók Jószágigéző-jével. Ott is lélegzetelállító a pillanat: „Nőjjön fű előttük, baj ne járjon köztük.”) A Lengyel László dacos felelgetőse a „magyar népe” és „német népe” között a hídjáték történelmi emlékét idézi. Majd váratlanul szólal meg a „mi elmegyünk Boldogasszony kiskertjébe” misterioso, mely a „kérvén kérjük, adván adják” rezignált áhítatában teljesedik ki. Alig simul hozzánk, máris tovább száguld a „hídon”, saját hídján, mely nem elválaszt, hanem összeköti Ezt is Kodálytól kaptuk: „haja, magyar népe!” Ezek után Kodály istenes művészetéről a szó valóságos, teljes értelmében szeretnék szólni. Ezen belül is a szabadabb értelmezésű szakrális zenéiről és a liturgikus kötött formában írt műveiről. Kezdjük a feldolgozásokon. A Jelenti magát Jézus zoborvidéki népdal, amelyet nem strófikus ismétlésekkel old meg, hanem a művet dramaturgiai körültekintéssel végigkomponálja. Jézus útjának három fontos állomására építi fel a művet: a születés, a feltámadás és a Szentlélek kitöltetése (karácsony, húsvét, pünkösd) megrajzolásával. Az Ének Szent István Királyhoz c. nagy f ormátumú himnuszát több verzióban is megírta. A 150. genfi zsoltár ábrázoló gazdagsága ámulatra méltó. Feldolgozás jellegű még az Űjesztendőt köszöntő, a Vízkereszt, a Semmit ne bánkódjál és a Pünkösdölő is. Az egyedi megoldások drágakövei mind egy- től-egyig. Talán még ebbe a sorozatba az Angyalok és Pásztorok illik leginkább. S a Pünkösdölő válik ki talán f eltűnőbben a jeles ünnepnapok egyházi népi játékokat felelevenítő világával. Ehhez az ághoz kapcsolható a Ger- gelyjárás, a Villő is leginkább. Vegyeskari zsoltárfeldolgozásai a 121. és az 50. genfi zsoltár. Adventi Ének-e egy XVIII. századi francia misekönyvbői való. A Balassi Bálint versére írt Szép könyörgés és Gazdag Erzsi versére komponált Balassi Bálint elfelejtett éneke a legszemélyesebb hangú fájdalmas lírát és hitet emeli magasra. A Sík Sándor Te Deum-ának „hála néked" refrénszerűen ismétlődő soraiban egyedülálló hittel vall! Legmonumentálisabb zseniális kórusműve az 1934-ben komponált Jézus os a kufárok c. motettája, melyet bibliai szövegek nyomán írt. Az alapot János evangéliumából vette, de érdemes egybevetni Márk és Lukács evangéliumának idevonatkozó részével, mert a kórusmű végleges szövege nyelvi, dramaturgiai, értelmezésbeli aprómunka hihetetlen szorgalmú eredménye. A
