Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 2. szám - Szokolay Sándor: Küldetést teljesítő életmű. Vallomás Kodály Zoltán kórusművészetéről
SZOKOLAY SÁNDOR Küldetést teljesítő életmű Vallomás Kodály Zoltán kórusművészetéről Kodály Zoltán vokális művészetében elválaszthatatlanul összeforrt, ötvöződött az emberféltő szeretete, a belső gazdagság mélyítése, a morális erő növelése, a hazaszeretet ébresztése, a hit felfokozott érzékeltetése, a művészi érzékenység finomítása és az ízlés csiszolásának mélységes igénye. Nemzetnevelő látnoki nagyság volt. Sűrű szövésű művészetébe kivételesen fénylő emberi tartását, méltóságát, rendíthetetlenségét, komolyságát és szigorúságát is beolvasztotta. Muzsikájában a magyar lélek teljességének igaz harangzúgása zendül! A zene emberformáló erejét, az éneklés tisztító és gyógyító képességét újra felismerve, régi dicsőségébe helyezte vissza — az emberért, jövőnkért! A haza- szeretet dalnoka volt. Teljesigényű csodatevő nemzetnevelő zeneóriás! Az átváltozások és átlényegítések mestere. Művei sokrétű jelentéstartalmat rejtenek. Titkuk van! Nemcsak művészetét, hanem életét is zseniálisan alkotta meg! Persze kevés a természeti tüneménynek beillő polihisztori nagyságán „csodálkoznunk”, amikor lenne bőven mit csodálnunk! Művészete nem önmagáért szól. Tisztasága, lényegre törő tömörsége, kifejező ereje a „jó” és a „rossz” küzdelménél többet: a „jó” és a „jobb” küzdelmét ajánlja! Zenéjéből meríthetünk! Ki kell hallanunk hangjai közül, a hangzó csoda varázslata mögül üzenetét! Művészete élő és eleven valóság. Nem elég hát, hogy zenéje átitasson és átmosson bennünket, hanem szimbolikáját, jelentés- és igazságtartalmát is magunkba kell szívnunk! Felragyogtatta és zenével ötvözte a magyar nyelv költői gazdagságát. Vokális művészete az emberi lélek szilárdságát sugározza. Ne felejtsük el, hogy a zenében önmagunkkal találkozhatunk! Szöveg és zene elválaszthatatlanná csiszolódott össze művészetében. Magasra emelte a magyar nyelv költőiségét. A szépség, a hit, a szeretet harmonikus himnusza árad kórusaiból, de gyakran szól dorgáló pörölye, és ostora is csattan. Kodályt a népét ostorozó Ady zenei ikerpárjának érzem. Ezért mindensorában tudnunk és éreznünk kell, hogy „mit énekelünk”! Művészete a magyar lélek szimbólumainak tárháza. Kincseink megmentő- je, sokszor átmentője és őrizője. Célja nem annyira a „múltba tekintés”, sokkal inkább a „jövőbe mentés”! Sajnos a művészet szorgos népszerűsítői gyakran nem emelkedvén az alkotó óriások szédítő magaslataira, s nem hatolván megrendítő mélységükre sem — nagyjaink eredményeit felületes középszinten, szinte reklámszerűen terjesztik, s ezzel megszokottá, s mi több hatástalanná is teszik.
