Diakonia - Evangélikus Szemle, 1982
1982 / 2. szám - Interjú Bognár Józseffel a világgazdaság mai problémáiról
INTERJÜ BOGNÁR JÓZSEFFEL tikusok eltérően ítélik meg: az egyik úgy gondolja, hogy túlzott az állami beavatkozás (monetaristák), a másik úgy véli, hogy túl kevés (a jóléti állam fenntartására törekvő szociáldemokrata koncepciók); az eltérő koncepciókból viszont különböző cselekvési típusok következnek. Politikailag: a primitív antikommunista gondolkodásmód azt vallja, hogy a kommunisták az okai minden rossznak, a dogmatista marxisták úgy gondolták, hogy az imperializmus a bajok és nehézségek egyetlen forrása. A közgazdaságilag helyes gondolkodásmód is csak abban az esetben juthat érvényre, ha a világban élő és ható pozitív politikai és gazdasági institúciók erősebbek és bátrabbak, mint a negatív tendenciákat képviselő érdekcsoportok. Ezért van a békemozgalmaknak — az egyházi jellegűeket is beleértve —, a progresszív politikai erők tömörüléseinek, valamint a világ- gazdasági rendszer megreformálására irányuló törekvéseknek és szövetkezéseknek olyan nagy jelentősége. Szerkesztő: Különös helyzet szemlélői vagyunk: vitathatatlan, hogy a nemzeti gazdaságok mindig saját érdeküket követik, az „önzetlenség” aligha lehet közgazdasági hajtóerő, de a mai világhelyzetben a kölcsönös függőségi viszonyok a nemzetek között, a kikerülhetetlen gazdasági összefüggések az egyes országok létérdekévé teszik a globális problémák megoldását, más országok és államrendszerek, a sokáig elhanyagolhatónak látszó kis országok meg a fejlődő országok gazdasági érdekének a szolgálatát, mert ellenkező esetben önmaguknak is ártanak. Mi teológusok ebben a tényben Isten világkormányzásának jelét látjuk, amelynek eszközei a gazdasági törvényszerűségek is, a jelen helyzetben egy új gazdasági világrend szükségszerűsége, „a termékeny, kooperatív együttműködés”, ahogy Professzor Űr egyik, nemrégi írásában nevezte. Bognár József: A döntő változás ma abban jelentkezik, hogy az egyes nemzeti államok és azok életében kialakuló gazdasági és politikai folyamatok erőteljesen függenek egymástól, feltételezik és befolyásolják egymást. Ezt a jelenséget nevezzük kölcsönös függőségnek, vagy — latin kifejezéssel élve — interdependenciának. A hagyományos nacionalista gondolkodásmód azt tartalmazta, hogy mindaz jó nekünk, ami az ellenfeleinknek rossz. Ennek azonban ma az ellenkezőjét tapasztaljuk: a szocialista országok számára igen sok nehézséget okoz a kapitalista államok krízise és megfordítva: a tőkés országok krízisét súlyosbítja az a tény, ha a szocialista országokban egyensúlyhiány van. A kölcsönös függőség ebben a vonatkozásban annyit jelent, hogy gazdasági fellendülést önmagában egyetlen ország sem képes megvalósítani. Vannak azonban olyan politikai és gazdasági erőközpontok, amelyek a kölcsönös függőség tényét nem akarják elfogadni, igyekszenek más országokat függő helyzetbe hozni, de maguk nem akarnak senkitől sem függeni. Vannak olyan erők, amelyek fenn akarják tartani azt az örökölt világgazdasági rendszert, amely számukra a mások feletti uralmat biztosítja. Vannak olyan erők, amelyek a gazdasági kapcsolatokat katonai megfontolásoknak rendelik alá és militarizálják a gazdaságot. A problémát tehát az jelenti, hogy miképpen lehet ilyen körülmények között az új világgazdasági rendszert békés úton (nagyobb háborúk nélkül) létrehozni? Ez csak abban az esetben lehetséges, ha a különböző pozitív előjelű változások, az erőviszonyok átalakulása és a sokkhatások az ellenkező álláspontot képviselő politikai és gazdasági központokban megérlelik a beláII
