Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 1. szám - Veöreös Imre: Interjú Szentágothai Jánossal
14 INTERJÚ SZENTÁGOTHAI JÁNOSSAL határozás (revideált szöveg — Szerk.): „A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága és a nem látott dolgokról való meggyőződés” (Zsidókhoz írt levél 11,1). Szerkesztő: A mondottakból nem ugyan természettudományos bizonyításként, hanem teológiai következtetésként azt a megállapítást vonom le, hogy amit mi keresztyének Isten igéjének nevezünk — a Krisztusról való bizonyságtétel, az igehirdetés, a Biblia olvasása — szintén az „információ” fogalma alá tartozik, s ez az információ is visszahat az anyagi hordozójára. A bennünket érő keresztyén hatások révén — mint agyidegrendszerünket ért új benyomások által — „módosult szuperstruktúra” jön létre, s ez aktivitásban marad a tudat és a tudatalatti működésében. — Noha az én teológiai felfogásom alapján ezek szerint nem érzek ellenkezést az elhangzottakkal kapcsolatban, egyes hívők szemében az Ön agyelmélete nem állhat ellentétben a keresztyén hit lélek fogalmával? Válasz: A középkori képeken ábrázolt olyan fogalmával, mint amit a meghaló szájából utolsó leheletként kis angyal, vagy a gonoszok esetében kis ördög képében elszálló „homunculus” jelképez, minden bizonnyal. Ellentétben áll természetesen a spiritizmus visszaidézhető lelkek képzetével is, ami tudományos megvilágításban úgysem más, mint csalás, önbecsapás és pszichopatológiai reakciók bonyolult szövedéke. Viszont nem áll ellentétben Franklin Benjamin saját sírkövére szerkesztett feliratával; pedig Franklin tudósnak, hivő keresztyénnek, államférfinak és embernek egyaránt nem volt akárki: „Itt nyugszik Benjamin Franklin könyvnyomtató teste, mint ócska könyv kötése, melyből a tartalmat kitépték, aranyozását és címét eltörölték, pondrók- nak táplálékul adták. De maga a mű nem megy veszendőbe, mert az ő hite szerint megjelenik még egyszer, új és szebb kiadásban, amit átnézett és megjavított a Szerző.” De ha a fejlődéssel elválaszthatatlanul együttjáró ellentmondásoktól félnénk, akkor a XX. század vége felé a tudományt biztosan nem szabadna művelnünk: elméleti ellentmondások mellett sajnos a tudomány számtalan áldás mellett az emberiség vagy a civilizáció végkatasztrófájának vízióját is felidézi. Ez mindannyiunkat számtalan dologban hagyományos eszméink újra átgondolására és olykor nehéz döntésre is kényszerít. Nemcsak „aki dudás akar lenni”, hanem aki „tudós” akar lenni, arra is érvényes az, hogy „pokolra kell annak menni, ott kell annak megtanulni, hogyan kell a dudát fújni”. A tudományos gondolkozás megkívánja a dolgokkal való szembenézést, és nem hiszem, hogy egy tudományos korszak emberének épp az „agy—elme” reláció kérdésében kellene behunynia a szemét. — De semmiféle tudományos szembenézés nem menthet fel bennünket az alól, hogy — első válaszom kezdetén mondottak értelmében —- élete értelmének kérdéseiben ki-ki maga személyesen jusson el valami álláspontra; ebben engem az a szempont vezérel, hogy miben találom meg lelkem békességét.
