Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 2. szám - Eduard Schweizer: Kortárs teológusok: Barth Károly, a nagy Isten hírnöke
Kortárs teológusok: Barth Károly, a nagy Isten hírnöke EDUARD SCHWEIZER Századunk elején főképp a liberális protestantizmus nyomta rá bélyegét a teológiai karokra. és a lelkészek igehirdetésére. A Berlinben működő Adolf von. Harnack szerint az evangélium magva „Isten, az Atya és az emberi lélek végtelen értéke” volt1. Ebben a megfogalmazásban Jézus Krisztus elő sem fordul. Bár ő maga is fontos, de csak tanítóként, aki Istenre, az Atyára mutat, és az embernek azt tanítja, hogy a lelke végtelenül becsesebb a javak birtoklásánál és a hatalomnál. Harnaek-kal egy időben 'éltek olyan emberek, mint az ifjabb Christoph Blumhardt Württembergben2 vagy Leonhard Ragaz Zürichben,3 akik mint 'az akkoriban forradalmi-radikális szocialista párt tagjai a békéért, főiképpen pedig a munkásosztály társadalmi helyzetének javításáért küzdöttek, ás ebben látták a keresztény üzenet lényegét. Jézus Krisztus kétségkívül nekik is fontos volt, de elsősorban szintén mint példakép, aki megértő magatartást tanúsított a vámszedők és a parázna nők iránt is, és ezzel példát mutatott a társadalmi felelősségvállalásra. Mindkét álláspont Hegel filozófiájában leli magyarázatát. Hegel az isteni szellem 'kilboinitalkozásánaik tekintette az egész történelmet, amelyben az egyre jobban .magára eszmél. A történelem dialektikus menetében az eredetileg ellentétes mozzanatok mindig magasabb rendű egységgé egyesülnek. A német idealizmus elsősorban az emberi szellem úgynevezett „magasabb rendű” szféráit hangsúlyozta: a filozófusok gondolkodását, a költők művét, a művészek alkotáséit, vagy ha a valláshoz közelebb álló kifejezést alkarunk használni: az emberi lélek végtelen 'értéklét. A kritika azonban hamarosan kikezdte ezt a szemléletmódot. Nem sókkal fontosabbak-e a gazdasági adottságok és törvények a filozofálásnál, a gondolkodásnál és a költészetnél, amellyel csák gazdag emberék foglalkozhatnak, akiknek elegendő szabad idejük van hozzá? Vajon az embernek mint kereszténynek nem azért Ikell-e minden erejével küzdenie, hogy a valóság talaján következzék be haladás, hogy javuljon a legszegényebb és minden joguktól megfosztott emberek helyzete, 'és az elnyomattak visszanyerjék jogaikat? A két csoport között egyáltalán nem volt nagy távolság. Harnack fogékony volt társadalmi kérdések iránt, Blumhardt és Ragaz pedig nagyon fontosnak tartotta, hogyan dönt az egyes keresztény, akit a lelkiismerete indít arra, hogy síkra szálljon az igaz ügy mellett. A két csoportnak közös volt a kiinduló feltételezése: hogy Istent a kegyes emberben kell keresnünk és megtalálnunk, 'akár a bensejében, lelki életében és gondolkodásában', akár kifelé irányuló elköteleA szerző tanulmányát a folyóiratunk részére írta. (Szerkesztő)
