Diakonia - Evangélikus Szemle, 1981
1981 / 2. szám - Káldy Zoltán: Az egyház társadalmi funkciója
KÁLDY ZOLTÁN: AZ EGYHÁZ TÁRSADALMI FUNKCIÓJA 5 csak folytatja a teremtés munkáját a mai napig, hanem gondoskodik is a világról. Ugyanakkor ő az Ura nemcsak a „lelki világnak”, hanem a „testianyagi világnak” is. Nem adta ki a kozmosznak egyetlen részét sem a Gonosznak, mondván ez a te területed. Ez azt jelenti, hogy nemcsak az „egyházi terület” tartozik Hozzá, hanem a „nem egyházi terület” is. Luther a kétféle kormányzásról szóló iratában világosan kifejti, hogy noha Isten más eszközökkel végzi a „világ” és az „egyház” kormányzását, abban nincs különbség, hogy mindkét területen végső soron ő az Ür, és neki tartozunk felelősséggel. Ezért amikor a keresztyén ember vagy éppen az egyház munkálkodik a világban, a társadalomban, nem idegen, profán területen végzi ezt a munkát, hanem Isten világában. Elsősorban a Szentírás, de hitvallási irataink is egyértelműen szólnak arról, hogy Isten az embert „munkatársává” tette a világ fenntartása és a róla való gondoskodás munkájában. „Mi Isten munkatársai vagyunk” (1 Kor 3,9) nemcsak a misszióban, hanem a világ megmaradása, gazdagítása, szépítése, az emberi élet védelme, a „kultúrparancs” (1 Móz 1,28) végrehajtása, a „mindennapi kenyér” megszerzése, a béke fenntartása, az emberi együttélés biztosítása nagy munkájában. Ez vonatkozik az egyház társadalomban végzett „funkciójára” is. Azt azonban jól kell tudnunk, hogy Isten nemcsak a „keresztyén” embert tette munkatársává, hanem egyszerűen az „embert”. A kultúrparancsot is az „embernek” adta. Ez egyértelműen arra hívja fel a keresztyén embert, de az egyházat is, hogy a világért folyó munkában felszabadultan dolgozzék együtt az „emberekkel”, akiken keresztül Isten rejtetten dolgozik. Nem szabad az egyháznak abban a téves hitben élnie, hogy ő oldja meg a társadalom és a világ kérdéseit, mintha az egyház kezében volna a társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális kérdések megoldásának „kulcsa”. Az egyház csak segíthet egy igazságos társadalmi és gazdasági rend építésében. Azt sem igényelheti az egyház — miközben végzi társadalmi funkcióját —, hogy a társadalom az „evangélium szerint” épüljön, és a társadalom tagjai tartsák be, éljék meg az evangéliumot. Luther világosan látta, hogy „evangéliummal nem lehet kormányozni a világot”. Az evangéliummal azok kormányozhatok, 'akik valóban hisznek Jézus Krisztusban, és a tőle kapott erővel élik meg az evangéliumot. A társadalmat Isten a „törvénnyel” kormányozza. Az egyháznak azonban nem szabad lebecsülnie a „világi erköl- csiséget”, mondván, hogy ő magasabb erkölcsiséget képvisel, és együtt kell munkálkodnia azokkal, akik a „iustitia civilis” alapján állnak. A humanizmus elveinek megvalósítását, elmélyítését és gazdagítását is eredményezheti a keresztyéneknek és a humanizmus képviselőinek együttmunkálkodása a társadalomban. Attól a kísértő gondolattól is szabadulnia kell az egyháznak a társadalmi funkciója végzése közben, hogy végeredményben „akkor oldódna meg minden társasalmi, gazdasági és politikai kérdés, ha a társadalomban mindenki megtér Krisztushoz”. Ezek a megtért emberek is bűnös emberek volnának, és nem volnának „erkölcsileg szentek”, megigazulásuk ellenére sem. Így a társadalom építése közben is „gyakran vétkeznének”. A „keresztyén társadalom” elképzelés, illúzió. (Hol van jelenleg az öt világrészben ilyen társadalom?) Ez a felismerés azonban nem vezetheti az egyházat a világtól és társadalomtól való elforduláshoz. Az individualista pietizmust jellemzi az, hogy
