Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980

1980 / 1. szám - Borsos Margit: Jézus (vers)

56 KARL RAHNER: KOVÁSZ mat legalábbis lelassul, mind abszolút értelemben, mind a világnépesség növekedéséhez viszonyítva. Ha ezt a tényt az egyház lényegéből adódó követ­kezménynek tekintjük — minthogy az egyháznak világegyházzá kell len­nie —, akkor ez többé nem gyakorol oly döbbenetes hatást arra az emberre, aki az egyházban nem a világ vetélytársát, a világgal élethalálharcot vívó ellenfelet lát, hanem annak a világnak a szolgáját, amelyet ugyancsak körül­vesz a kegyelem ereje. Kedves barátom, Mario! Vajon meríthetünk vigaszt ezekből a gondolatok­ból azzal a megfigyeléssel kapcsolatban, hogy az egyházi keresztyénség a vi­lágban most nem éppen a diadalmas előretörés korát éli? Nem tudom. De ta­lán némi vigaszt mégis adhatnak. Ügy gondolom, hogy Te meg én elég szeré­nyen és józanul gondolkodunk az egyház mai helyzetéről, dacára a római za­rándokok nagy tömegének és a pápa diadalmas utazásainak. Ha mai helyze­tünkben meg tudjuk értetni, hogy az egyházi keresztyénséget lényegénél fog­va nem lehet annak az intézménynek tekinteni, amely a világtörténelemben az egyik győzelmet a másik után aratja, ha meg tudjuk értetni, hogy skizofrén módon egyáltalán nem kell oly nagy távolságnak lenni az egyház teológiailag kötelező önfelfogása és az empirikus tapasztalat között, akkor ez, úgy vélem, teljességgel jogos vigasz, mert nem feledtetni akarja azt, ami miatt vigasz­talásra szorulunk, hanem megparancsolja, hogy bátran és józanul fogad­juk el. Endreffy Zoltán fordítása JEGYZETEK 1. Sauerteig. Herausgeber: H. W. Brockmann. Zürich, 1979. Pendo Verlag. 88—99. 2. Rahner írása levélformában jelent meg rendtársa, Mario von Galli 75. szüle­tésnapjára barátai által készített fenti ünnepi kötetben. A könyvet lezáró Rah- ner-levélnek és a kötetnek ugyanaz a címe: Kovász. BORSOS MARGIT Jézus Ö jön felém, vagy én megyek, nem is tudom, amig körömet nap mint nap gyorsan futom Jk’~ — O az út is, amin megyek, kezdet és a vég, közel és mégis távoli, akár a magas ég Ö visz engem, vagy én viszem, Kristóf vagyok, fejem fölött az Irgalom Napja ragyog

Next

/
Oldalképek
Tartalom