Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 1. szám - Szokolay Sándor: Elfogult hangú vallomás a zenéről és az alkotó munkáról
SZOKOLAY SÁNDOR: ELFOGULT HANGÜ VALLOMÁS . . . 47 kantáták bachi világát kellett újraélnem, kuruc-magyar kolorittal beoltva. Ezt az elképzelésemet csak fokozta az a tény, hogy a Weltler Jenő vezette Lutheránia évtizedek óta Bach oratorikus műveinek leghitelesebb tolmácsoló ja! Üj művemben kísérletet tettem arra, hogy a hallgató egy időben „értse” és „érezze” át ugyanazt. (Közismert kérdés a vokális művek szövegérthetőségének nehézsége, különösen első hallásra!). E kettős feladatot igyekeztem a narrátorra bízni. Erre Bánffy György szövegmondása inspirált. Amikor tervemről beszéltem neki, nemcsak örömmel vállalkozott a feladatra, hanem a szöveg és a zene áthidalásának összetettebb szerepétől sem riadt vissza. A narrátor szerepében így beszéd, ritmikus beszéd és énekbeszéd váltakozik beépülve a zenei formába. A kórus a nyolc tétel közül hatot énekel, amely hatalmas anyag. A bariton-szóló szerepe hasonló a narrátoréhoz. Tulajdonképpen ők ketten szólista-ikertestvérek. A szólókat mindig élő előadókban képzelem el, s nem papíron. A bariton-szólóra Berczelly István inspirált. A Deák téren a „Pünkösdi Ének”-ben is együtt dolgoztunk már, s első pillanatban tudtam, hogy pályánk az operaszínpadon végérvényesen összekapcsolódik. Produkciója ezt követően minden álmomat felülmúlta „Sámson” c. operám címszerepében. Elképzeléseim bővültek, gazdagodtak. A 75 éves fennállását ünneplő Lutheránia Ének- és Zenekarnak Libellus Ungaricus címmel 12 tételes archaikus-kantátát komponáltam Bornemisza Péter prédikációs írásaiból 5 szólóhangra, gyermekkarra, vegyeskarra, orgonára és zenekarra, 1979 pünkösd vasárnapjára. Érdekessége volt az előadásnak, hogy Kodályné, Péczely Sarolta először énekelt szólót saját művemben és vezényletemmel. Bornemisza Péter biblikus erejű prófétáié hangja régen foglalkoztat. Bátorsága: mai, nyelvezete: csodálatos patinájú, mondanivalója: örök érvényű. „Ijesztőitek sok kép- pen, hogy ne prédikálnék többet! De mint Szent Pál és Jerémiás mondja maga felől: egy felől féltem, más felől égett a szívem, és talán az oldalamon is kifakadt volna, ha az számat föl nem tátottám volna!” — ezek a sorok ma is tanulságosak. S a „rossz” felismerését saját magán kezdi: „magamon is de sokszor érezettem, hogy az ördög mindenféle undokságok, szörnyű förtel- mességek mívelője!”. S „Az Magyarországról” írt sorai is elevenbe vágóak: „Mi magyarok az hévséggel kóstoljuk az Úr nagy haragját!”. Vagy: „Ó de sokezer példáink vadnak erről az Magyarországban!”. A hazafias nevelés mai jelszava is lehetne: „Jobbítsd a nemzetöt!” A Lutherániával 1979-ben tett nyári nyugatnémet turnénk hatására már készül a következő mű is: az Ágostai Hitvallás 450. évfordulójának augsburgi ünnepségein bemutatásra kerülő „Confessio Augustana” c. kantátám, az eredeti latin szöveg alapján, 1980 júniusára. Az alkotói sokrétűség eszmei hasznát egyre jobban érzem, mert a felsorolt „prédikációs-művek” mellett az elmúlt években a szóló- és kamaraművek írása felé fordult figyelmem. Fuvola szólószonáta, gordonka szólószonáta, cimbalomra és két cimbalomra írt műveim főleg kamarazenék, s vokálisán is a kis apparátus foglalkoztat. Ady-szólókantátám, amely a bécsi szerzői estem után az Universal Kiadónál megjelenik, hasonló művek írására inspirált, így született meg „Orbis pictus” c. szólókantáta Weöres Sándor verseire, Bolmányi Ferenc kecskeméti színes üvegablakainak ihletésére, s nemrég fejeztem be a bibliai szövegre (Károli Gáspár fordításában) írt ,,Jeremiádá”-t. Én sokszor hitet tettem már az ösztönösség, a spontán alkotókedv mellett. Hadd mondjam itt el, hogy mennyire hiányolom alkotásainkban az elrende
