Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 1. szám - Szokolay Sándor: Elfogult hangú vallomás a zenéről és az alkotó munkáról
48 SZOKOLAY SÁNDOR: ELFOGULT HANGÜ VALLOMÁS .. . ző elvet. A legsikerültebbek kivételével kevés olyan művet találok most nálunk, amelyben a fejlesztés, a formálás, a tematikai egység a zeneszerző elsőrendű gondja lenne. Egyelőre az eszközök érdekességét keressük, s csak ritkán vesszük észre, hogy az új effektusok önmagukban nem értékesebbek a régieknél, hogy kizárólag beépítettségük, elrendezettségük alapján ítélhetünk felőlük. S minél bonyolultabb a zenei anyag, annál fontosabb, hogy „rend” legyen benne; az „aprólékosság” nem helyettesítheti a „megmunkálást”. A teljességet csupán egyféleképpen közelíthetjük meg, úgy, hogy megkíséreljük élményeinket zenébe önteni. Élményei természetesen mindenkinek vannak, a tartalom formába öntése a művészi tett. Hangzási effektusok, stílusok, irányzatok nem pótolhatják a gondolatokat, s ha az alkotónak nem jut eszébe semmi, akkor hiába minden eszköz! Az egyéniség pedig arról ismerhető meg, hogy életművének állomásai ilyen értelemben is összeillenek és önmagukat alakítják. Az én ideálom olyan közösség lenne, amelynek segítő hatását egyenként is érezhetnénk. Mit tehetek hát? Próbálom az „elva- rázsolásoktól”, a sikertől és lehetőségektől függetleníteni magam, s kizárólag „a belső hangok” sugallatára bízni életemet. Nem vesztettem el a hitemet abban, hogy korunknak és a jövőnek is lehet művészi igazsága, tisztessége és szépsége. Újra meg kell találnunk a harmóniát! A művészet szeretet nélkül kevésre képes! Részlet Bonhoeffer levele mellékletéből, fogságából egy barátjához Egy tanulmány vázlata Micsoda az Isten? Nem először egy általános istenhit Isten mindenhatóságában stb. Ez nem Isten igazi megtapasztalása, hanem egy darab prolongált világ. Találkozás Jézus Krisztussal. Annak megtapasztalása, hogy itt minden emberi lét megfordulása van adva azzal, hogy Jézus csak „másokért van”. Hogy Jézus „másokért van itt”, az a transzcendencia megtapasztalása! A saját magától való szabadságból, a halálig menő „másokért levés”-ből lép csak elő a mindenhatóság, mindentudás, mindenütt jelenlét. A hit részvétel Jézusnak ebben a létében. (Emberré létei, kereszt, feltámadás.) Istenhez való viszonyunk nem „vallásos” viszony egy elképzelhető legfelsőbb, leghatalmasabb, legjobb lényhez — ez nem igazi transzcendencia —, hanem Istenhez való viszonyunk új élet a „másokért levés”-ben, részvétel Jézus létében. Nem a végtelen, elérhetetlen feladatok, hanem a mindenkor adott felebarát a transzcendens. Isten emberalakban!, nem állatalakban, mint a keleti vallásokban, mint a szörnyű, a kaotikus, a távoli, a borzalmas; de nem is az abszolutum, a metafizikai, a végtelen stb. fogalomalakjaiban; de nem is az „önmagában való ember” görög istenember-alakjában, hanem „az ember másokért”!, ezért a keresztre feszített. A transzcendensből élő ember. 1944. augusztus 3.
