Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Fabiny Tamás: Az ifjúság önértelmezése három fiatal író művében
84 FABINY TAMÁS: AZ IFJÚSÁG ÖNÉRTELMEZÉSE... künk kell megfogalmazni. Az ilyen „permanens regény” persze lehetőséget ad többféle értelmezésre is, de ez korántsem áll ellentétben az írók szándékával! Ezzel aztán többszörösen is összefonódhatnak nemzedékükkel: azt az érzést írják meg, amellyel telítve van a kortársaikat körülvevő levegő, de az vissza is hat azokra, formálva egy nemzedék tudatát — és talán a levegőt is tisztítva. Mindhárom író szinte csak fiatalokat szerepeltet, gyakori önéletrajzi utalásokkal. Egyikük egy Bereményi-novellában így elmélkedik egy gőzfürdőtársadalom fullasztó levegőjében, körülvéve a „fehérfenekű” öregekkel: „Ügy tetszik, én vagyok itt a legfiatalabb. Van itten egy nemzedék, az én vagyok. Hosszú sorban vonulunk. Egy nemzedék. Menetünk elindult. Talán hat évig tartott a hőskor, azóta véget ért.” Feltűnő, hogy az események színhelye mennyiszer megegyezik: utcán, kocsmákban, parkokban, távoli autóutak mentén találjuk ezeket a látszatra lézengő fiatalokat. Céltalan kóborlásnak tűnhet életútjuk, állandó, de reménynyel alig kecsegtető keresésnek. Gyakran érezzük, hogy üresek ezek az emberek, a kamaszkori nagy vágyak jelentéktelen célokká zsugorodtak, örömöt nem ritkán csak az italban találnak. Hajnóczy kisregénye — A halál kilovagolt Perzsiából — első jelentésrétegében erről szól: egy alkoholista, novellákat is író kazánfűtő küzdelme önmaga ellentétes énjeivel. Csillapíthatatlan alkoholszomjában kölnit és arcszeszt iszik már — de ki is akar szabadulni ebből a démoni rabságból. Rémképek és lidércnyomások lepik meg újra és újra, amelyeket írásai élményanyagául akar felhasználni — de végső víziójában édesvizű patakról, megszabadulásról álmodik. Fájdalmas vergődés a fiatalember sorsa, mégis hihetjük, hogy a poklokat megjárva teljesebb létre szabadulhat fel. Nagyon mélyről igazán magasra lehet emelkedni. Az előző korosztályokat, a múltat kritikusan szemlélik ezek a fiatalok, s ez sajátos történelemszemléletet is kialakít: „Történelmünket mintha ollók vagdosták volna darabokra — így látom gyakran. Mert én is hajlamos vagyok arra, hogy a pillanatnyilag égető kérdések felől nézzek vissza a jelen végtelenbe nyúló okaira. Az összekötő szálakat keresem fordulatok szabdalta történelmünk darabjai között. A folyamatosságot, az összefogó erőt” — mondja egy Bereményi-alak. A lézengés, a semmivel sem törődő cinizmus csak a látszat tehát! Tévedés, hogy ezek a „csavargók” nem tudnak lelkesedni, hogy számukra nem léteznek nagy eszmék. Csak talán túl sok átértékelésnek voltak már tanúi. Esterházy egy zászló jelképében mondja ki, mit is tart következetességnek, becsületnek: „Múltam tiszta, derekamat csak tiszta kezek markolták.” Ugyanő az egyes ember felől is megközelíti az életcél és eszközök kérdését. Negatív megközelítése: „a pillanat rése — amelyen át megpillantunk egy férfit, aki végérvényesen magára maradt, s aki már soha nem meri vállalni a létezést egy az egyben, csak bizonyos kényszermozgások unott pályáját — gyorsan behegedt.” De az ember célját pozitív irányból is meghatározza: „hogy én én legyek, már amennyire telik tőlem, és függetlenül attól, jól járok-e evvel avagy sem”. Bereményit is szüntelenül foglalkoztatja saját maga, illetve nemzedéke önmagával való azonosságának kérdése. Társa ebben a szintén ehhez a harmincas korosztályhoz tartozó Cseh Tamás, aki egy szál gitárral és rokonszenves előadói stílussal adja elő Bereményi dalszövegeit. (Akit egyébként sok támadás ért amiatt, hogy ilyen, íróhoz nem méltó dolgokkal foglalkozik. De ak
