Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Hajnal László Gábor: „S a mandulafa virágba borult!” – Nők, Luther-kabátban
76 HAJNAL LÁSZLÓ GÁBOR: NŐK, LUTHER-KABÁTBAN teknét férjhez menni, nem lehettem anya. A törődés vágya viszont él bennem. Ezt nem lehet felróni vétkemül. — Soha nem gondolt arra, hogy jobb lenne polgári foglalkozást választania? — Kora ifjúságomtól erre készültem, minden energiámat a szolgálatnak szenteltem. Ha fárasztó is ez a tempó, eszembe sem jut panaszkodni vagy könnyebb munkát kérni csupán azért, mert nő vagyok. Amennyiben mégis úgy hoznák a körülmények, hogy muszáj lenne más területen elhelyezkednem, igyekeznék továbbra is emberek között maradni, segíteni nekik, de az Űrba vetett keresztyén hitemet azt soha nem veszíteném el... Bevásárolni, tankolni indultunk. Passzentos, hosszú nadrágot és divatos pulóvert vett fel. Praktikusan, ám nem feltűnően öltözködött. Simára fésült haját kendő alá szorította. Arcán, tekintetén nyoma sem volt annak a „szent fénynek”, ahogy általában elképzelik, ábrázolják a papokat. S ez a „szürkeség” előnyére válik, hiszen nem a foglalkozásának „misztikusságával” éri el, hogy bízzanak benne, szeressék. Különösen azt találtam szimpatikusnak: nemcsak Istenről, hanem változó világunk minden problémájáról lehetett vele beszélgetni. Az evangélium hirdetésén túl fontosnak tartja figyelemmel kísérni az emberek — lakjanak akárhol — egyéni sorsát, életét. „Saját confessio alapján...” A szarvasi templomban — amely kétszáz éves múltra tekint vissza — avatták lelkésszé 1977. március 20-án Nobik Erzsébetet. A nagy eseményre sok százan jöttek el, nem is fért el mindenki a zsúfolásig telt padokon. Fejkendős, népviseletbe öltözött asszonyok — szlovák nemzetiségiek — és fekete ünneplős, keményített ingű férfiak áhítatos — döbbent — csodálkozással figyeltek Káldy püspökre, aki érdekes magyarázattal kezdte az igehirdetést: „Felvethetné valaki, hogyan is állunk a Szentírásnak azon kérdésével: nők hallgassanak és ne prédikáljanak a gyülekezetben. Szeretném azonban felhívni a figyelmet arra, Jézusnak nemcsak férfi, hanem női követői is voltak, soha nem dicsért meg annyira embert, mint éppen őket.” És felsorolt a püspök számos esetet az Újszövetségből, el egészen azokig az asszonyokig, akik húsvét hajnalán elsőként mentek az üres sírhoz. Az avatási ceremónián nem találtam különösnek a prédikáció e fejezetét, ám miután visszahallgattam (és legépeltem), hosszasan töprengtem, miért részletezte ilyen alaposan a Bibliában fellelhető, nőkről szóló közléseket Káldy püspök. Később, amikor tájékoztatást kértem tőle, hogy hazánkban milyen vélemény alakult ki az evangélikus egyházon belül a nők lelkésszé avatásáról, erről kérdeztem először. — Az „érvelés” több októl is szükségszerű volt. A lutheránus egyházak egyes konzervatív képviselői úgy vélekednek világszerte: a Szentírás szavait betű szerint kell értelmezni, mert az ott leírtak Isten személyes, verbális inspirációit tartalmazzák, azon nem szabad változtatni. Kétségtelen, beláthatatlan következményekkel járna, ha minden indok nélkül, öntörvényűén átfogalmaznánk a Biblia sorait. Bizonyos esetekben azonban ésszerű és szükségszerű módosítani. A nők egyenjogúsításáról nem csupán a papok vitáznak, a hívők között is akadnak jelentős számban ellenzői, hiszen a Bibliában azt olvasták: nők nem beszélhetnek a gyülekezetben. Szerte a világon különböző Vélemények alakultak ki erről a kérdésről, s országonként más
