Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980

1980 / 2. szám - Jánosy István: Háború a császárral – Részlet az István király című drámából

64 JÁNOSY ISTVÁN: HÁBORÚ A CSÁSZÁRRAL gyár megyének urai. De most a császár vonul ellened, aki a világ minden fejedelmét hódoltatta, még a pápa is úgy táncol, ahogy ő fütyül. Tudod te egyáltalán, hogy kivel állasz szembe? ISTVÁN: Tudom, hogy ez lesz életem legnehezebb próbája. Minden eddigi csak gyerekjáték volt. De azt is tudom: hogy István, míg él, hű fog ma­radni fogadalmához: országát és népét megoltalmazom. Ha pedig holtan maradok a csata porondján: hősi példám majd világít fiamnak, hogy hí­ven kövesse azt. GIZELLA: (zokogva borul István nyakába) István, nem tudok szólni többé. Elhagytak a szavak. Csak olyan iszonyúan fáj... fáj... és féltelek, fél­telek, féltelek!... Könyörülj rajtam! 9. jelenet (A haditanács) 10. jelenet (A haditerv) 11. jelenet (Gizella, Imre) GIZELLA: Te is örültél a császár vereségének, ne tagadd! IMRE: Nem is tagadom, anyám. Hiszen magyar vagyok, és István király fia és örököse. GIZELLA: De az én fiam is. IMRE: A te fiad is. De a császár betört a határaink mögé. És ha majd király leszek, én sem fogok másképp cselekedni, mint apám. GIZELLA: Szomorú vagyok, fiam. Vigasztalanul. Talán leginkább amiatt, mert magam is úgy érzem, apád nem tehetett másképp. Eddig mindig úgy érezhettem, sokszor még hétszeres életveszélyben is, hogy apád és én tö­kéletesen egy vagyunk: Jézus urat szolgáljuk, az ő országát építjük itt a vadak között. IMRE: Most kimondtad azt, ami egy idő óta az én szívemet is fojtogatja. GIZELLA: (meglepődve) A te szívedet? IMRE: Igen, anyám. Mind sötétebb képek merülnek föl bennem. Ez a világ, amiben élek, mind idegenebb. GIZELLA: Megértem. Mestereid elsősorban Gellért püspök, csupa jóra, szép­re tanítottak, mintha már most a megváltottak között élnél, és most rá­döbbentél, hogy a való világ öldöklő, kegyetlen és gonosz. IMRE: Így érzem valahogy, de azért mégsem így. GIZELLA: Akkor hogyan? IMRE: Nem a világgal állok pörben, hanem önmagámmal. GIZELLA: Önmagaddal? Nem értem. Hisz te jámborabb, szentebb vagy min­denkinél. IMRE: önmagámmal periek. Jézus urunk parancsolata világos. Különösen hármat kötött a lelkünkre: Ne ölj, ne bántsd még ellenségedet se. Ne le­gyen birtokod. Segíts a gyöngébben, a bajban, halálveszedelemben levőn. GIZELLA: Ugyan ki tudja betölteni mindezt! Alom ez! IMRE: Akkor meg miért térítünk mindenkit a Jézus igája alá, még azt is, aki nem akar, ha urunk lehetetlent parancsol? Nem így van, anyám! Ö azért akarta az embereket tanítványává tenni, hogy ezek cselekedjék az ő parancsait. Ebben hittem eddig, és így készültem föl átvenni az ural­mat apámtól. Igaz, ő keményen keresztelt, és aki Jézus úr ellen és őelle­

Next

/
Oldalképek
Tartalom