Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Jánosy István: Háború a császárral – Részlet az István király című drámából
JÁNOSY ISTVÁN: HÁBORŰ A CSÁSZÁRRAL 65 ne föltámadt, azt elrekkentette, de azért mégis a békére törekedett, sohasem csapott külországra, és ittbenn kegyelmezett, ha megcsöndesültek. GIZELLA: Akkor mi pöröd volna magad ellen? IMRE: Mikor én gyermek voltam, úgy látszott, hogy a külső fejedelmek is ilyen lélekkel vannak, mint apám. Külországra nem támadnak, mindig békességre igyekeznek és legfőbb gondjuk, miképpen szelídítsék meg féktelen alattvalóikat. És ha már megvetették az ékes rend alapját, akkor már mást nem cselekszenek, mint valósítják urunk parancsait. Erre buzdítottak Cluny jámbor szerzetesei, és tudós apátjuk Odilo, és ezt az utat járta a te jóságos bátyád, Henrik császár, aki mindenkivel csak a békességet kereste, valamint te is, anyám, és apám is, és engem is erre neveltetek ... GIZELLA: ...és te olyan jó tanítvány voltál, hogy mintaképül állíthatunk minden ifjú elé. Apád néha már sokallta jámborságodat. IMRE: És most? Bátyádat követte a császári trónon Konrád, aki háta mögé vetett minden jámbor tanítást, és mint egy új Sándor akarja jogara alá vetni az egész világot. Mire vezet ez a szörnyű hatalmi akarat? Hogy akár ő, akár az unokája föltámad még a pápa ellen is, és a letiport fejedelmek meg föltámadnak ellene, mert azok is csak hatalmuk kiterjesztését hajszolják. Homo homini lupus — ez a világ jön. És én ebben nem leszek szer, hanem csak azok az erősek, kegyetlenek, a lelki durvák — olyanok, mint a magyar Vazul, vagy a velenoés Péter. GIZELLA: Látod, most magad mondtad ki: mi lenne az országgal, ha akár Péter, akár Vazul kerülne trónra? IMRE: Így is, úgy is végromlás. GIZELLA: Csak te lehetsz a király. Ez elől nem térhetsz ki. Veled áll vagy bukik az ország. IMRE: Tudom, anyám. Mégis fölöslegesnek érzem magamat, mivel eszményeim megbuktak, s nem tudom, hogy valaha is még életre bírom-e támasztani. ISTVÁN: (belép. A béketárgyalások forgatagába beleveszve észre sem veszi övéi nyomott hangulatát) Gizellám, hitvesem! Miután a császár hadát legyőztük, most mutassuk meg, milyen lovagias ellenfél vagyunk, hiszen a továbbiakban is békében és jóbarátságban kell együtt élnünk szomszédainkkal. Ilyen szellemben adtam parancsot: hadaim a határon túl ne üldözzék a menekülőket, és most, hogy megjöttek a császár követei: a fia, Henrik herceg, a kancellár és a freisingi püspök úr, fogadjuk e magas méltóságokat igazi magyar vendégszeretettel. És itt, Gizellám, tiéd a fő szerep, hiszen te ismered legjobban szokásaikat. (Imréhez fordul) Fiam! Rád bízom Henrik Herceget, te légy vele mindig, és teremts elő mindent, amit csak kíván. Éppen most mondta: szeretne vadászni. Kísérd el őt, fiam. Különben is a nagy lakomákon sosem elég a vadhús. IMRE: Tüstént indulok, apámuram. 12. jelenet (Államtanács: István, Aba, Csanád, Vazul, Pázmán) ISTVÁN: Holnap kezdjük meg a béketárgyalásokat a császár követeivel. Szeretném tudni efelől mint vélekedtek. VAZUL: Miért nem jött maga Konrád császár, miért csak serdületlen fiát
