Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Prőhle Károly: Evangélikus hitvallás az egyház megújulásáról. Névadó hitvallásunk aktualitása
4 PRÖHLE KÁROLY: EVANGÉLIKUS HITVALLÁS... meggyőződéssel, hogy a Jézus Krisztusért ingyen kapott bűnbocsánat evangéliumának hirdetéséből él és újul meg az egyház. Mai kifejezéssel így mondhatjuk: az egyház reformációja evangelizáció. Sajátos evangélikus egyházértelmezés Egy katolikus teológus jól figyelte meg, hogy „az evangéliumnak az a fogalma, amely Luther teológiája számára alapvetővé vált, a skolasztikában alig játszott szerepet” (W. Kasper). Ebből adódott — mondja tovább — „egy sajátos evangélikus egyházértelmezés, amely az evangéliumot tekinti az egyház igazi alkotó tényezőjének és az egyház legfőbb normájának.” Valóban már maga Luther levonta és széles körben hamar meg is értették ennek az egyházszemléletnek bizonyos következményeit. Isten hoz áldozatot a bűnbocsánatért, Krisztus halálával. Ezért a pap nem lehet áldozópap, a mise nem lehet az áldozat bemutatása, és nincsen olyan jó cselekedet, amellyel Isten kegyelmét meg lehetne érdemelni. Ezzel elvesztette isteni igazolását a papi, szerzetesi, népi kegyesség és gyakorlat széles területe. Az Ágostai Hitvallás erről mint megszüntetett visszaélésekről beszél az irat eredeti törzsét alkotó mintegy kétharmad részében, és ebben mindvégig az ingyen bűnbocsánat evangéliumával érvel a megszüntetett és megszüntetendő visszaélések ellen. Hívő világiasság Ez azonban az evangélium egyházat formáló és újraformáló (reformáló!) hatásának csak egyik, mondhatnánk negatív oldala. Van egy pozitív oldala is, amely sokkal kevésbé feltűnő A jó cselekedetek evangéliumi értelmezéséről van szó. Luther nyomán az Ágostai Hitvallás is, mint minden hitvallási iratunk, hangsúlyozza, hogy az evangélium által ébresztett hit nem teszi feleslegessé a jó cselekvését, hanem ha igazi hit, akkor szükségszerűen együtt jár a jó cselekvésével. Az igazi jó cselekedetek azonban nem az emberektől kitalált, érdemszerzőnek vélt cselekedetek, hanem az Isten által rendelt cselekedetek: a mindennapi hivatásból folyó feladatok, amelyeket a családban, a munkahelyen vagy vezető pozícióban kell teljesíteni (XXVI :10). Már a hitvallás is szól arról, hogy az Istentől rendelt ilyen mindennapi jó cselekedeteket semmire sem becsülik, mert nem érzik sajátosan keresztyéninek, hanem „világinak”, és emiatt azt híresztelik az evangélikus reformációról, hogy elhanyagolja, sőt tiltja a jó cselekedeteket. A hitvallás velük szemben hivatkozik az evangélikus reformáció már akkor is jelentős irodalmára, amely bőségesen tanítja a hívőket a mindennapi élet jó cselekedeteire (XX :1—2). A híresztelés mégis tartós maradt, és csak nemrég is leírták azt az állítást, hogy Luther „egy erősen amorális, érzelmi alapon álló vallás létrehozója lett”. Pedig azt hiszem, ezt a magyarországi evangélikusság története sem igazolja. Mert az evangélikus reformáció szerint értelmezett evangélium nálunk is a mély Isten-hiten alapuló lelkiismeretesség, becsületesség, munkaszeretet és életigenlő humanizmus irányába hatott. Az evangélikus reformációt nem is tudjuk másképp érteni, mint megújulást mély Krisztus-hitből fakadó humánus „világi” életre.
