Diakonia - Evangélikus Szemle, 1980
1980 / 2. szám - Prőhle Károly: Evangélikus hitvallás az egyház megújulásáról. Névadó hitvallásunk aktualitása
PRÖHLE KÁROLY Evangélikus hitvallás az egyház megújulásáról Névadó hitvallásunk aktualitása Az Ágostai Hitvallás 450 éves emlékünnepével kapcsolatban az érdeklődés újra — talán csak egy rövid időre? — névadó hitvallásunk felé fordult. Sokoldalú ez az érdeklődés. Széles körben tanulmányozták a hitvallást történeti, egyháztörténeti, bibliai, teológiai, felekezeti és ökumenikus szempontból. Felfokozta az érdeklődést, hogy egyházuk megújulását átélő katolikus teológusok részéről felmerült a hitvallás elfogadásának lehetősége. Ezzel az 1530 körüli helyzet egyszerre a ma kérdésévé lett. Az augsburgi birodalmi gyűlésen ugyanis a török veszély mellett, sőt azt megelőzve az volt a kérdés, hogy a Luther által indított reformáció az egyház romlását vagy megújulását jelenti-e. Erre válaszoltak az evangélikus rendek, amikor az Ágostai Hitvallással — nemcsak az egyházról szóló cikkével, hanem az egész irattal — vallást tettek a reformációról mint az egyház megújulásáról. Ha tehát ez volna az irat eredeti funkciója, akkor bizonyára helyes úton járunk, amikor most az Ágostai Hitvallást mint az egyház megújulásáról szóló evangélikus hitvallást értékeljük és aktualizáljuk. Az egyház kincse Luther előtt legalább 100 évvel visszhangzott már a reformzsinatokon, hogy az egyházat reformálni kell „in capite et membris”, vagyis fejében és tagjaiban, és ez a mozgalom a XVI. századig még nőtt és szélesedett. Mégis tény az, hogy Luther 95 tételével robbant ki az egyház reformációja elemi erővel. Lehet ezt a körülmények összejátszásával magyarázni, és azzal, hogy akkorra érett meg a helyzet. Van ebben igazság. De kétségtelenül döntő szerepet játszott az, hogy Luther gyökerében fogta meg az egyház romlásának és reformációjának kérdését: és ez a bűnbocsánat evangéliuma. Már a 95 tételben kijelenti, hogy „az egyház igazi kincse az Isten dicsőségéről és kegyelméről szóló szent evangélium”. Az Ágostai Hitvallás pedig — különösen az eredetileg felolvasott német szövegében — mindenek fölé emeli az evangéliumot, amikor az egyházat úgy határozza meg, hogy az „minden hívők összessége, akiknél az evangéliumot tisztán hirdetik, és a szentségeket az evangélium szerint szolgáltatják ki” (VII: 1). Míg a korabeli reformmozgalmakban, különösen annak humanista irányzataiban az egyházat általános emberi etikai normák alapján bírálták és próbálták javítani, addig Luther és az evangélikus reformáció az egyházat mindenestől az evangélium alá rendeli, azzal a
