Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 1. szám - Tatay Sándor: Bújj ki a bőrödből (regényrészlet)
TATAY SÁNDOR Bújj ki a bőrödből ,,Tanulmányaimból a reformátor személye volt az egyetlen, aki magával ragadott.” Idézet a fejezet elejéből — Szerkesztő ... No, de kik voltak ezek az én papnövendék társaim, akikért érdemes volt így ugrabugrálni? Húszévesek voltak, vagy húsz és egy-kettő, mint magam. Ezekben az életévekben pedig nem hiszem, hogy van szorosabb kapocs, mint az egykorúság. Származásként javarészt parasztok gyerekei, aztán tisztviselőké és iparos-, munkásgyerekek is akadtak. Csoportokra, legalábbis két fő csoportra csak hitbéli dolgokban oszthatom őket. Nagyobbrészt a hagyományos életigenlő, kicsit önelégült, bővérű vitákra, vaskos érvelésre kész lutheránus szellem örökösei voltak. De akadtak szép számmal hívei az újabb keletű pietista irányzatoknak is. Az előbbiek között sokan voltak hangos jókedvűek. Közülük kerültek ki történeteim, tréfáim kedvelői. Összefutottunk egy-egy szobába és jól éreztük magunkat a cigarettafüst ködében. Ha valaki hallgatózik a szelídebb lelkűek közül, szomorúság töltheti el szívét Isten felfogadott kis szolgáinak hallatán. Közülük kerültek ki azok a társaim is, akikkel elvétve meglátogattuk a város szerényebb vendéglőit, és legényesen fogyasztottunk ételt- italt, ha tellett rá pénzünk. Mert nem vetette meg az ilyen örömöket maga a nagy reformátor sem. Lelkiismeretünk megnyugtatására nemegyszer hivatkoztunk is erre. Kevésbé gondolva a lázadó szellemű fiatal barát irtózatos szorgalmára, a szentírásban való elképesztő jártasságára. Ebben hívebb követői voltak a szelídek. Ök látszatra magányosabbak voltak nálunk, de nem hiszem, hogy ezáltal valami hiányosságot éreztek volna elragadtatásukban, melyet a Krisztussal teremtett édestestvéri, szinte jóbaráti kapcsolatuk nyújtott. Elég ifjak voltak még hozzá, hogy élvezzék ennek a viszonynak zavartalan gyönyörűségét. Emlékszem a sajnálatra, ahogy ránk tekintettek, érezvén bűntől bűzleni bennünket. Emlékszem arra az arisztokratikus fölényre, melyet megtérésük bizonyosságában nyertek. Nem, nem irigyeltem őket, nem haragudtam rájuk a kívül maradottak irigysége szerint. Csodáltam őket, és nem felejtem ábrázatuk fényességét. Később politikai mozgalmak bennfenntesei, hajlíthatatlan hivői között ráleltem nemegyszer e majdnem égi bizonyosságot sugárzó tekintetekre. Az ilyen tekintetektől sokszor féltem. A félelmetes, a mindennapi gyarló ember felett elsikló tekintet általam fel nem fogható bizonyosságából származhatott az inkvizíció. A mi reformátorunknak nem volt sajátja az efféle bizonyosság. Kétségek és kísértések között, a Gonosszal való szüntelen harcban teremtett a történelemben új korszakot. Mondanom sem kell, hogy én abba az elébbi, hagyományokon csüngő tá
