Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 1. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ Széchenyi István: Napló Budapest 1978. Gondolat Miért ír valaki naplót, s ha ír, kinek szól benne? Magamagának természetesen, s az utókornak is. Amit más nem lát, nem hall, nem ért, nem is észlel, talán észre sem vehet, azt tartalmazza a napló; vagyis azt, amit másnak tudnia és megértenie kellene. Magányban íródik a napló, hogy feledtesse a magányt, s remélve, hogy föloldódik a magány. A legnagyobb magyar miért írta Naplóját eleinte oly szorgalmasan, később zaklatottan, végül már reményvesztve is, miért írttá Széchenyi István ezt a rengeteg betűt, a Naplót, amely csonkultan és kivonatosan is csaknem másfélezer oldalnyi vaskos könyv, az évkezdet egyik szenzációja, megrázó és meggondolkodtató olvasmány? Kiolviashatni-e a betűözönből, ki volt valójában Széchenyi István, ki- derül-e, mi tette őt a legnagyobb magyarrá, s mi az, amiben nyomába kell szegődnie kései olvasójának? Olvasgató járnak inkább, mert a hatalmas könyv egyszeri olvasásra meg nem adja magát, s noha egyvégtében olvasva is éb- rentartja, föl-fölújítja a figyelmet, inkább töprengő, vitázó olvasásra késztet. „Annak, aki az igazi boldogságra törekszik, mindenekelőtt önnön magával kell egyességre és békességre jutnia” — írta 1819. november 5-én a Naplóban Széchenyi. Meglehet: a Napló ennek az egyezkedésnek, ennek a békekeresésnek a foglalata. Jelenidejű foglalata méghozzá: nem letisztultán s váloga- tottan, hanem azon melegiben — vagy épp azon dermesztő fiagyottan — veti papírra gondolatait, kételyeit, reményeit, lelkifurdalásait. A nagy cezúrát megelőző utolsó jegyzetekben áll: „Rettenetes lelkiösmeretfurdalások”. És: „Egyetlen fénypontot sem tudok felfedezni az egész mindenségben”. „Nem volt még ember, ki nagyobb zűrzavart hozott volna ebbe a világba ... mint én! 0, Istenem, irgalmazz nekem!” Pedig micsoda nagy tettekre, igaz cselekvésre készült föl évek-esztendők szakadatlan során! „Közömbös mindennapi életmódot folytatni: egész mi- voltommal összeegyeztethetetlennek érzem” — írta 1821-ben. „Szolgálni vagy nem szolgálni, ez itt a kérdés” — vívódik. És: „Magamnak e szigorú törvényt alkottam: «Minden megtörténtet egyetlen vonással áthúzni, úgyszólván elölről kezdeni, és a múltat elfelejteni!«” Elfelejtette-e? Birkózott vele. Olykor mosolyogtató jelentéktelenségekkel; de gyakran csak utólag tudja meg az ember, mi volt fontos, mi jelentéktelen. Metternichre értette Széchenyi, amit 1825. november 12-én leírt: „Milyen kis dolog is az, amit általában nagy embernek neveznek”, de Naplója azt is tanúsítja, hogy megannyi apróságból épül a történelem Az emberiség történelme —, s az emberiség nagyjai valójában azok, akik -tudtak kicsinyek lenni. „A legtöbb baj a világon onnan származik, hogy az emberek nem értik egymást” — írta 1825. november 25-én. S onnan is, hogy az emberek nem értik önmagukat. E kettős megismerés vágya vezette naplóírásra Széchenyit, ez teszi széppé, igazzá művét, ez vezesse az olvasó tekintetet. Zay László
