Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 1. szám - Emil Boleslav Lukač: Kaukázusi monda. Verlaine szobra alatt (versek, Jánosy István fordításai)
70 EMIL BOLESLAV LUKAC Kaukázusi monda Feleségem emlékére Kicsinyes bajaidból mi emel föl márma? Halhatatlan csúcsok fenséges látványa. Sok örök bálvány a Természet öléből egy világesemény parancsára kélt föl. A Rica tóhoz a hegylábra kaptattam, a bűvös szép csúcsra néztem ámulattal. Óriás Agepsta, ékes Dzibra sánca, rázkódás-keltette Kaukázus hegylánca. Havas fenség alatt egy kis folyó folyik, Bzibának hívják — a tóba torkolik. Lány könnyéből támadt — szól róla a monda —, aki a kedvesét siratta, gyászolta, így támadt ez a tó, könnyekkel tele kék, a kedvesig ér, s a végén szakadék. Áttetsző tó ez, elérhetetlen mély, mint kór szakadéka kereszt-szerelem vesztén. E csudás tó fölött mélázva csak álltam gyógyulást keresve hasonló szorongásban. A Szigorú Férfi állt tőle nem messze, s fiatal hitvesét szintén elkönnyezte. Elveszté és ettől a szíve megszakadt, végzett álmaival, másra már nem maradt. Kínok könnyeiből e nagy birodalom lett keresztje tanúja: Kaukázusi szirtek. Gördül szememből is e nedvből pár nehéz csepp e végtelen tóba. Pokla elenyészett tűnt ifjúságomnak, hiúsult szerelmemnek. Sirattam hullámvert arcát kedvesemnek. De mintegy leképezve a vizek tükrében álnokul elhurcolt nőm újra fölrémlett. Hiába a halál, nem tűnt e szerelem, mint a Kaukázus-lánc nem enyész sohasem.
