Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Csepregi Béla: Népfőiskolái munkánk négy évtized távolából
CSEPREGI BÉLA Népfőiskolái munkánk négy évtized távolából Negyven, esztendő nem rövid idő ahhoz, hogy egy egyházi, pedagógiai és társadalomformáló vállalkozást elemezzünk és tárgyilagosan értékelni tudjunk. Ezért indokolt visszatekintenünk az evangélikus egyház negyven éve kezdett és tíz éven át folytatott népfőiskolái munkájára. Indítást adott erre a nagy- tarcsai Tessedik Sámuel Evangélikus Népfőiskola megnyitásának (1938. no- vomber 15.) 40. évfordulója, és ennek az emlékezésnek jegyében ebben az évben tartott Országos Evangélikus Népfőiskolás Találkozó. Érdemes az egykori népfőiskolái munkánk sajátosságát és jelentőségét megvilágítanunk. Egyházunk jelen századi történetének megbecsülendő mozzanata volt ez. Az evangélikus népfőiskola hazánkban úttörő vállalkozás volt. Bár rövi- debb időtartamú népfőiskolái tanfolyamok már tartattak abban az időben, a teljes téli időszakra kiterjedő bentlakásos népfőiskolát az evangélikus népfőiskola valósította meg elsőnek Magyarországon. Példát erre a skandináviai népfőiskolák szolgáltattak, amelyek akkor már 5—8 évtizedes múltra tekintettek vissza, s a dán, svéd, finn, norvég parasztságnak nagyszerűen bevált nevelőintézményei voltak. Fiatal magyar evangélikus lelkészek is ott Északon találkoztak velük, és nyertek komoly indítást itthoni megvalósításukra. A skandináv népfőiskola komoly életváltozást tűzött ki céljául és valósított meg a falusi néprétegekben. Az ügy magyar evangélikus megragadottjai is ilyet akartak, és ehhez a falusi életviszonyok között lehetséges legtöbb időt: a téli öt hónapot kérték el a tanulni vágyó parasztifjaktól. Nem volt ez kis követelmény olyan „iskola” számára, amely nem adott bizonyítványt, nem ígért elhelyezkedést, nem bíztatott a falusi életkörülményekből való kiemelkedéssel, hanem inkább a paraszti életben való megmaradásra és abban való igényesebb munkálkodásra nevelt. Az evangélikus népfőiskola nem is vált divattá. Szívós munkával és fokozatos szervezéssel az eredeti igényekhez ragaszkodva fejlődött. Így keletkezett a nagytaresai után Orosházán (1940), a Fébé Diakonissza Intézetben (1941. leánynépfőiskola), a Dunántúli Evangélikus Egyházkerületben (1942. külön fiú- és leánynépfőiskola). A Tessedik Népfőiskola egy tanfolyamát Foton rendezte meg (1947). Voltak még kezdeményezések Tordason és Szarvason (1943). Ezek a népfőiskolák 1938—48-ig 20 téli tanfolyamot tartottak 544 fiú és leány részvételével, továbbá 10 rövidebb tanfolyamot — kiegészítő jellegűeket — mintegy 200 résztvevővel. A munka értékét aláhúzza, hogy nehéz időkben folyt, jórészt háborús években, katonai behívások, háborús események idején. Nem egyszer vezető hiányával, fenntartási gon
