Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979

1979 / 2. szám - Harmati Béla: Luther a színpadon – Dieter Forte drámája

HARMATI BÉLA: LUTHER A SZÍNPADON 71 Milyen Luther-képünk van ? Forte műve mindenesetre arra indít, hogy leszámoljunk az itt-ott még föl­lelhető romantikus, idealizált Luther-képpel. A reformátorok ugyanis koruk gyermekei voltak; nem „szenteknek” tartjuk őket, akiket nem érhet kritika, hiszen kimutathatóan tévedtek is, hibáztak is. Hamis azonban minden olyan értelmezés, történelmi vagy irodalmi meg­közelítés, amely a reformáció mozgalmát nem a kor és a társadalom egészé­ben kívánja megérteni. A reformáció mozgalma, Luther vagy Melanchthon személye a kor társadalmi, gazdasági, kulturális mozgásában érthető és ér­telmezhető. Ebbe beletartozik a reformátorok hite és teológiája, a mártírok áldozata, a sokaknál komolyan gyakorolt vallásosság, a reformáció igyekeze­te, hogy iskolákat létesítsen, a német irodalmi nyelv megteremtése a lutheri biblia-fordítások nyomán stb. Ha a szerzőnek valóban az volt a célja, hogy a pénz utáni hajszát, a mai kapitalista gondolkodást mutassa be, akkor azt mondhatjuk, hogy az elénk tartott görbe tükör „öntési és csiszolási” hibái miatt a mai kapitalista tár­sadalom bemutatása csak részben, a reformáció félreértelmezése viszont tö­kéletesen sikerült. Dévai Mátyás gyűrűs pecsétje (OL Nádasdy lt. Missilisek. Dévai levelein)

Next

/
Oldalképek
Tartalom