Diakonia - Evangélikus Szemle, 1979
1979 / 2. szám - Mihály Dezső: Alkotmányunk többlete
38 MIHÁLY DEZSŐ: ALKOTMÁNYUNK TÖBBLETE hangsúlyozza az állampogár jogait. És ennek így is kell lennie, mert ez adja meg Alkotmányunk demokratizmusát. Kimondja az Alkotmány az emberi jogok tiszteletben tartását, de nem elégszik meg ezzel, hanem a későbbiekben egyenként felsorolja az alapvető emberi jogokra vonatkozó tételes rendelkezéseket. Így sorolja fel a munkához, a pihenéshez való jogot, az élet, az egészség és a testi épség védelmét, öregség, betegség és munkaképtelenség esetén az anyagi biztonságot, a művelődéshez, a tudományos munkássághoz, művészeti tevékenységhez való jogot. Kimondja az állampolgárok egyenlőségét nemre, felekezetre vagy nemzetiségre való tekintet nélkül. Biztosítja a lelkiismereti szabadságot és a vallás szabad gyakorlatát, sajtószabadságot, szólásszabadságot, gyülekezési szabadságot és az egyesülés jogát, a személyi szabadságot és sérthetetlenséget. Tiszteletben tartja a levéltitkot és magánlakást. Ezzel a hosszú felsorolással szemben néhány kötelességet ír elő: a közügyekben való részvételt és a haza védelmét, a nép vagyonának védelmét, a társadalmi tulajdon megszilárdítását, az ország természeti és kulturális értékeinek oltalmazását, a társadalmi rend erősítését. A felsorolás már erősen mutatja a különbséget a jogok és kötelességek mennyisége között. Ha a múltba tekintünk, az 1848-as forradalmi törvények kivételével sehol nem találunk hasonló demokratikus, szabadságot, jogot biztosító alaptörvényt. Nézzük meg közelebbről Alkotmányunknak azt a rendelkezését, amely bennünket — hívő embereket — közelről érint. Az Alkotmány 63. §-a így szól: „A Magyar Népköztársaság biztosítja az állampolgárok lelkiismereti szabadságát és a vallás szabad gyakorlásának jogát.” Ez azt jelenti, hogy az állampolgár befolyás-mentesen maga dönti el, kíván-e vallásos életet élni, vagy sem. Szeretném ismételten hangsúlyozni a „befolyás-mentesen” kifejezést. Ebből az következik, hogy az állam nem erőlteti a vallásellenes meggyőződést, de joggal elvárja az egyházaktól is, hogy nem végzik agresszíven szolgálatukat. A vallás szabad gyakorlásának joga magában foglalja azt a követelményt is, hogy senkit semmiféle hátrány nem érhet vallásos meggyőződése miatt. Engedtessék meg annyi szubjektivitás, hogy ennek a jognak maradéktalan érvényesülését saját életemmel bizonyítsam. Az Alkotmány fentebb idézett részével szorosan összefügg mindennapi életünknek egyik fontos momentuma, az állam és az egyház közötti viszony kérdése. Az állam külpolitikai irányvonalához tartozik a békés egymás mellett élés politikája is, és ezt a politikát az állam belső életében, az egyházak felé is érvényesíti. Mi, egyházban élő emberek állampolgárok vagyunk; természetes, hogy az állam politikáját, célkitűzéseit magunkénak tartjuk, és dolgozunk a megvalósítás érdekében. Ezt az államunk tudja, és megfelelően értékeli. Ez az alapja az állam és az egyház közötti, bizalmon és együttműködési készségen alapuló jó viszonynak. Az állam és az egyház közötti jó együttműködés megnyilvánul szeretet- intézményeink működésében is. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerint „A Magyar Népköztársaságban az állampolgároknak joguk van az élet, testi épség és az egészség védelméhez.” Az 58. § (1) bekezdése azt mondja: „A Magyar Népköztársaság állampolgárainak öregség, betegség és munkaképtelenség esetén anyagi ellátáshoz van joguk.” Ennek a két jognak érvényesítése során az állam igénybe veszi, az egyház pedig örömmel rendelkezésre bocsátja szeretetszolgálatát. Szeretetintézményeinkben gondozott öregjeink ápolásával az állami szervek gondjait enyhítjük. Még fokozottabb az együttmű
