Detroiti Magyar Ujság, 1973 (63. évfolyam, 10-50. szám)

1973-08-10 / 30. szám

DETROITI MAGYAR ÚJSÁG DETROIT HUNGARIAN NEWS Megjelenik minden pénteken Weekly except two weeks during the summer (last week in July and first week in August) Főszerkesztő — Editor in Chief KÖT A I ZOLTÁN Kiadó — Publisher: KÁRPÁT PUBLISHING Co. INC. 1017 Fairfield Avenue, Cleveland, Ohio 44113 P.O. Box 5348, Cleveland, Ohio 44101 Telephone: (216) 696-3635 A detroiti szerkesztőség és kiadóhivatal (hétfőn és csütörtökön este 5:30 és 7:30 óra között) 1580 Oak St., Wyandotte, Mich. 48192 Telephone: (313) 282-0414 ELŐFIZETÉSI ÁRAK SUBSCRIPTION RATES Egy évre -------------$10.00 For one year --------$10.00 Fél évre-------------- $6.00 For 6 months------ $6.00 Egyes szám-------- $0.15 Each copy --------- $0.15 Second Class postage paid at Cleveland. Ohio NAPLÓM 1944 OKTÓBER 14 - 1947 MÁJUS 294© P. Király Kelemen O.F.M. i— Folytatás Kerkai Páter nagy munkát fejt ki. Az egyházi birtokok ügyében tárgyalt a kalocsai és egri érsekekkel, járt az ügyekben Debrecenben is, az új minisztereknél. Felterjesz­tése szerint a főpásztorok az egyházi birtokok parcellázása esetében csupán azt kérik, hogy az egyházi birtokokra ka­tolikus családokat telepítsenek, az állam pedig, melynek ke­zébe kerül a birtok, vállalja az egyházi intézmények fönn­tartását és a parcellák utáni jövedelem az intézményekről gondoskodó szervekhez fusson be . . . Mennyire akarta Prohászka megvalósítani a parcellázást. Vajha megoldották volna annak idején: mennyi áldás fakadt volna belőle! A főispán szavai után biztosra vesszük: Kerkai Páter felter­jesztése a papírkosárba kerül: meg sem nézik, hiszen az ügy végére már pontot tettek. A püspököket meg sem kérdezik. Mindent elvesznek, de a kötelezettséget, mint amilyen az intézmények fönntartása, nem vállalják. Kerkai Páter a választáson demokratikus néppárt elnevezéssel indul el, s azt megelőzően napilapot akar elin­dítani. Nagy optimizmus kell ebhez. Még mindig hisz ab­ban, hogy a nép fog dönthetni. Meggyőződésem: minden főügyben Moszkva dönt, döntését erőszakkal viszi keresztül, s az első áldozatok közt lesz P. Kerkai. Kerkai Páter beszélt a miniszterekkel. Balogh István­nal is, aki annak idején Moszkvában járt, ahonnan a siral­mas feltételekkel”, rendelkezésekkel tértek vissza. A Páter aggódik Balogh (Bloch) plébános politikai szerepe miatt. Mint mindannyian. A titkár a továbbiakban szólt a budai, egri, debreceni ferencesekről, a háború alatti és a háború utáni helytállá­sukról. Krupa Kolumbán Debrecenben összevérezte kezeit a sok családi ház tetőjének palázásban, cserepezésében. Boldoggá tett a tudat, a híradás: a törökvilág magyar fe­rencesei, a magyar barátok hősi lelkisége tovább él nap­­jainki utódaikban. Itt jegyzem fel újvidéki első vértanúinkról szóló hírt. Nevük Körösztös Krizosztom és Kovács Kristóf. Egyesek azt hitték, a fiatal P. Krizosztom — katonalelkész volta után < könnyedén veszi az életet. De mikor fiatalon lett az újvidéki letelepülés első házfőnöke, azonnal kitetszett, mennyire áll küldetése magaslatán. 1944-ben, az orosz kommunisták előtörésekor tudtuk, hogy az újvidéki letelepülésre kemény napok következnek. Bácskai bunyeváö — ki fiatalon a rend tagja volt — figyel­meztetett bennünket erre a veszedelemre. Ebben az időben hozta fel P. Krizosztom Budára a zárda értékesebb kely­­heit, egyházi ruháit. Még akkor magan is Budán voltam. P. Provinciálissal mondtuk neki, maradjon vissza Budán, mert a szerbek bosszúállók. Ma is előttem áll a vézna, beteges Krizosztom. Szemei különösképpen felvillantak. Szószerint, tagozva mondta: — Budára jövetelemmel nem a magam irháját, hanem a rend értékeit óhajtottam megmenteni. Nekem egyszer van alkalmam, hogy életemet Egyházamért, Hazámért feláldoz­zam: nem futok az alkalom elől! Visszament Újvidékre. Magam közben Csongrádra jutottam, így később tudtam csak meg a további történetet. P. Krizosztom rokona, Tallián József rendőrkapitány üzente neki, jöjjön Pátereivel, mert indul az utolsó vonat. — Ha az utolsó magyar hagyja el Újvidéket üzente vissza, — akkor, de csak akkor hagyom el őrhelyemet. Néhány nap múlva Tito kommunistái, puskákkal és dorongokkal rohanták meg a kolostort és verték agyon P. Krizosztomot és P. Kristófot. A harmadik fiatal Pátert is félig agyonverve vitték szekéren a holttestekkel. Később magához tért, el tudott rejtőzködni, majd hónapok után Magyarországra menekült. Teste még akkor is csupa seb volt. Tőle tudták meg rendtársaink a történteket. Első vértanúink. Mikor Szeráfi Atyánkhoz érkezett a hír a rend öt első vértanújáról, ezekre a szavakra fakadt: — Immár van öt igazi, rendi testvérünk. Hasonló érzés töltött el. Köszöntelek, Krizsó. Mindig szeretted Egyházadat, Hazádat. Most odafenn, Kristóffal járjatok közbe, népünkért, Egyházunkért, Hazánkért s ér­tünk. Ti már otthon vagytok, célt értetek. Te Deum lau­­damus; Te martirum candidatus laudat exercitus: Téged a mártírok piros serege magasztal: köztük ti is, drága Krizsó, Kristóf. A háború borzalmai után az ország letiport részén lassankint megindult az élet. Többfelé már közlekednek vonatok; természetesen csak tehervonatok. Mindenfelé menesztünk leveleket. Hazánk sokszor ment át veszedelme­ken. Köztük a legszörnyűbb a kommunista dúlás '. A leg­szomorúbb az, hogy a kommunizmus Nyugat és Amerika segítségével tiport el bennünket. Hazánkat, a kereszténysé­get védő Magyarországot. Vedres apát és a kiskunmajsai püspöki helytartó szép levélben köszönte meg helytállásunkat és rendünk részvé­telét az Egyház és egyházmegye munkájában. Hálásan könyveljük el a rendet ért dicséretet. Február 4-én egy házaspár lakodalmi vacsoráján so­káig beszéltem a házaspár rokonával, Csongrád új rendőr­­■parancsnokával. Esete beharangozza az új életet. Állítólag a régi világban kerékpárlopás miatt csukták el. Istennel mi is megbocsájtunk a megtérő bűnösnek, mégis különös­nek tartom (ha az elmondottak igazak), hogy volt tolvaj őrködik ma a rend, az élet és vagyonbiztonság felett. Szép őrködés! A Dunántúlról visszatérő menekülteket a rend­őrségre viszik, tőlük minden értéket elvesznek. A hivatalos kifejezés szerint megőrzés .»végett . (Amikor hetek után jegyzem fel a történeteket, a mi új rendőrkapitányunk — a bírek szerint — máris magasabbra emelkedett. Buda kör­nyékén megkapta egy Németországba kitelepített sváb nagy bázát s szőlőjét: ime az új élet új útja.) Különféle újságot tudtam meg azon éste az új rendőr­­kapitánytól. A lakodalmi vacsora, a csongrádi bor segítette elő a kedvező, bizalmas hangulatot. A parancsnok nem po­litikus. Nyíltan szólt a hozzájuk érkező új célkitűzésről. Ö már ismeri az új rendelkezéseket, utasításokat. Jelenleg tárgysorozaton van az ifjúsági egyletek, legényegyletek fel­számolása. A hatóság megkapta az irányelveket az egy­séges , új nevelésre nézve. Ebben az ügyben mon­dotta <—i holnapután gyűlés lesz a városházán. ELSŐ ÖSSZECSAPÁS Február március Másnap a helyettesplébános meghívót kapott a pol­gármestertől a gyűlésre. A meghívón tárgysorozat nem volt feltüntetve. Magam tudok a tárgysorozatról, de nem kap­tam meghívót a gyűlésre. Megértem a polgármestert. Noha célkitűzésünk ugyanaz, de a kivitelben felfogásunk többször ellentétben áll egymással. Ö a béke és engedékenység útján akar a haza és a város ügyein segíteni. Szerintem elvi síkon enge­dékenységnek nincs és nem lehet helye. Főleg most, a kez­det kezdetén. A kezdeményezést máris a kommunisták ra­gadták kezükbe, s ők szolgamódon hajtják végre Moszkva rendelkezéseit. Moszkva pedig, ha másként nem, karhata­lommal viszi keresztül elgondolását. Alkalmasint a vérta­núság időszaka kezdődik; de a kezdet kezdetén a hallga­tás, meglapulás annyi, mint a veszteség tényleges előmoz­dítása. Tehát elvi síkon álljuk a harcot. Talán nem is engedik meg, hogy az Egyház a vallásos nevelés szükségességéről nyilatkozzék? Miután nem vagyok meghíva, írásban nyúj­tom be a vallásos nevelés szükségességéről vallott állásfog­lalásomat és terjesztem be tiltakozásomat a katolikus egy­letek eltörlése ellen. Reggel személyesen vittem be — jóval a gyűlés előtt —<, írásbeli “beadványomat”, melyet az adminisztrátornak ad­tam át, hogy kellő időben olvassa fel. Szerencsémre, vagy szerencsétlenségemre a polgármesterrel találkoztam. Miután megtudta, miről van szó, szóbelileg meghívott a gyűlésre. A teremben már jelen voltak a pártok kiküldöttei. Köztük egy egészen ismeretlen egyén. Neve Heller (!), újpesti kommunista, akit a párt központja küldött Csong­rádra, hogy a városban s vidéken vigye keresztül az új célkitűzést, az új, egységes nevelést. Ahogy ez az ember a párttagokkal beszélt s bemutatkozott, azonnal észre kellett vennem, hogy iskolázott ember (legalább is a kommunista ideológiában), s úgy viselkedik, mint aki Csongrádon köny­­nyedén viszi győzelemre a kapott rendelkezéseket. A polgármester bevezető szavaiban megemlékezett a kommunista központ (!) leiratáról, az egységes nevelésre vonatkozóan. Kérte a megjelenteket, hogy a mai helyzetre való tekintettel őrizze meg mindenki a békét és egységet. (Ez bizonyára nekem szólt). Ne legyen helye súrlódásnak, veszekedésnek. A központ bizonyára jót akar: békét és egy­séget. Ilyen kitételekből megértettem, miért nem hívott meg a polgármester előbb a gyűlésre, hanem csak most, kény­szeredetten. A szinte kérő-könyörgő szavak után következett volna Heller úr. Egyszerűen kiadta volna az új utasításokat, ren­delkezéseket. Ez előre csatavesztést jelentett volna. Állunk eléje a harcnak. Szót kértem. Megemlítettem, hogy miután előre érte­sültem a jelen gyűlés tárgysorozatáról. írásba foglaltam álláspontomat, s ennek egyes pontjait felolvastam. Emel­­kedettebb bangón tettem hozzá: a háború borzalmai után ne nyúljanak népünk legdrágább kincséhez, amelynek kö­szönhettük a helytállást annyi borzalom közepette. Ez a kincs a vallás, népünk szent hite. A vallás erejére pedig leginkább az ifjúságnak van szüksége. A helyettesplébá­nossal ennek a vallásnak vagyunk képviselői, miként eddig is, ezután is készséggel dolgozunk együtt mindenkivel, aki népünk javát tűzi célul. A nyilt bejelentés megtette hatását. A megváltozott lelki hangulatban Heller úr bátortalanul kezdett mondani­valójához: ő átérti a vallás szükségességét, az egyház hiva­tását. De iskolázott kommunista lévén, a védekezésből támadásba ment át. Kiemelte a gyűlés tárgysorozatát. Hangzatos szólamokkal fejtegette az egységes, demokratikus nevelés szükségességét. Említette, hogy a kommunista párt is feloszlatta egyleteit s ugyanúgy kell minden egyletnek megszűnnie: így teremtődik meg az egységes nevelés. Cso­mó újságot, lapot vett elő s azokból olvasta fel az egységes nevelésre vonatkozó rendelkezéseket , * parancsokat”. Tehát itt a lóláb, az asztalra téve. így akarják lerohanni az országot? A szabadság és demokrácia nevében? Hol a kormányunk? A kommunista párt diktál már? Moszkvai utasításra? Új jelszóval: “az új világban az ifjúság önmagát fogja vezetni". Ez gonoszság. A plébánoshelyettes figyelmét felhívtam előző nap arra. hogy a gyűlésen miről lesz szó. Felkészült a harcra és nyíltan beszélt a vallásos és kultúrális nevelésről. Kultúrális és szociális vonalon egységesen haladunk minden jóakaratú emberrel és tényezővel. Ma azonban mindezeken felül ifjú­ságunknak legnagyobb szüksége van a valláserkölcsi neve: lésre. Ebből az Egyház nem engedhet, mert megtagadná önmagát. Az iskolázott Hell er úr gúnyosan válaszolt: ők nem szólnak a vallás dolgába. A papok végezzék munkájukat a templomban, azonban nincsen szavuk a templomon kívül. Foglalkozzanak a lélekkel, de a testet és minden egyebet bízzanak az államra, s magára az ifjúságra. Magyarország­nak egészséges, erős ifjúságra van szüksége. Ez több volt a soknál. Újra szót kértem. — Új világról beszélünk. Ez az új világ a “népi de­mokrácia nevében indul el. De épp azért népet érintő kér­désekben nem lehet előrg “határozatokat hozni, Vendele­teket adni. Elmúlt az az idő, amikor hitleri parancsura­lommal lehetett diktálni. A felolvasott pontok szociális vo­natkozásaiban együtt haladhatunk. Azokat a Katolikus Egyház ötven év óta sürgeti, tehát azok megvalósításában kéz-kézbetéve dolgozhatunk. Egyebekben azonban az egész elgondolásban egyetlen szó nem esett vallásos nevelésről. Kérem —- folytattam —én három éven át a németországi katolikus magyarok lelkipásztora voltam Berlinben. Ha va­laki, én ismerem a nácizmust. Könyvet adok ki Hitleriz­­mus és kereszténység címen. Talán nem kell külön hang­súlyoznom, hogy a hitlerista ifjúsági nevelés hova vezetett és vezet. De megállapítom, az elhangzott pontok közül számos (kezdve attól, hogy a papnak a templomon kívül nem lehet szava) szinte szóról szóra ugyanaz, melyekei Baldur von Schirach állított fel a náci ifjúsági nevelésre vonatkozóan. Rosenberg és Baldur von Schirach nevelésé­ből pedig nem kérünk. A szavak pörölyütésként hatottak: az új nevelési rend szerről lehúztuk az álarcot. Heller úr szinte hebegve emlí­tette, őt a központ küldte ki, ő a rendelkezéseket felolvasta, s az egyház vezetőitől csupán azt kéri, maradjanak vallási területen, de az evilági szórakozást, sportot és hasonlókai engedje át a világi vezetőknek. Errevonatkozóan a helyettesplébános csupán annyit tett hozzá: az idei farsangi időre már ki van adva a Prog­ramm, az ifjúság színdarabokra már előkészült: a társa­dalmi békét s egységet borítanók fel, ha a programot nem valósíthatná meg. Aztán úgyis következik a nagyböjt ideje, amikor ifjúságunk nem vesz részt táncban, szórakozások­ban. Húsvét utánig bizonyára tisztultabb lesz a légkör, s meglátjuk, az ország vezetői miképpen intézkednek. (Ké­sőbb tudtuk meg, bogy a kommunisták először a vidéket rohanták meg s a fővárosban csak ezután került sor az összecsapásra.) Alea jacta est: a kocka el van vetve. Fekete listán vagyok. Már nemcsak az oroszokén, hanem a magyar kom­munisták, s főleg Heller úr feketelistáján. Ebből az ember­ből nem nézek ki jót. Ügy jött Csongrádra. mint aki felol­vassa a rendeleteket. s azzal, szó és ellenvetés nélkül kezdődik az új világ. Most láthatja, ha a pártküldöttek nem is mertek megszólalni, Csongrádon a két plébánián, főleg a Piroskavárosban, nem lesz könnyű a feladata. Mi lesz az országban, ha a kommunista párt általános vonatkozású és kötelező “határozatokat” mer hozni? Bi­zonyára Moszkva rendelkezésére, de Moszkva, a világ­kommunizmus még nem lép a színpadra. Talán még res­pektálja a világközvélemény t? Magyarokon, a magyar kommunista párton keresztül akarja lerohanni a népet. Hál hol a kormány? Vagy abban csak báb-embereink vannak? Akik féltik saját irhájukat? A Szent Antal ájtatosságon felolvastam beadványo­mat s beszámoltam a gyűlés további részeiről. Hadd tudja népünk, miről van szó. ÚJRA SZEGEDEN Február 17 Az anyagi romlás tovább tart. Állítólag az oroszok nyomják a pénzünket. Kezükben van a pénznyomda: tehe­tik. Nap-nap után láthatjuk, hogy az orosz katonáknak — a közlegényeknek is rengeteg magyar pénzük van. A lopást ilyen módon törvényesítik: most már mindent ösz­­szevásárolnak. Ezért aztán pénzünk vásárló ereje esik. Nekünk, ferenceseknek ezt illetően nincsen veszteni valónk: a néptől kapunk annyit, amennyi megélhetésünkre szüksé­ges. Azonban még elődöm kezdett el gyűjtést a tanyasiak között tanyasi kápolnára. Közvetlenül a harc előtt a nép összeadott 1.400 pengőt. Ha hagyom, úgy a nép adománya megsemmisül. De jelen esetben részben — az én hibám­ból. A banktól sikerült megkapnom az összeget: Szegedre megyek és valamibe befektetem, hogy értéke legalább lé­nyegében megmaradjon. Nagy kerülővel juthattam csak Szegedre. I ehervona­­ton, Orosházán át. Itt félnapot kellett várakoznom. A bácskai származású plébános sok veszedelmen ment ke­resztül a harcok alatt. De bátran helyt állt és védte a nép érdekeit. Élete sokszor hajszálon függött. Ez a vidék na­gyobbrészt protestáns: ha azelőtt nagyon harciasak voltak, ma rendkívül kedvesek a katolik usok és hálásak a katolikus pap iránt. Saját lelkészeik családjaikkal elmenekültek. A katolikus pap számára hívei a családja, s miután a bívek visszamaradtak, papjuk sem menekült el . . . Két bittanórát tartottam a plébániára jött fiúknak-Iányoknak. Ma az if­júság (legalább ma még) tapasztalásból tudja, hogy a val­lásos élet a legnagyobb erő. A vonattal végre eljutottunk a Tisza partjáig. Itt kezdődött a baj. A h id a vízben hever. A kompig több kilométeres az út. Bokán fölüli sárban kellett cipelni cso­magjaimat. Mikor végül nagynehezen átjutottunk a Tiszán, következett a nagyobb baj: a szegedi vonat nem jött be, tehát gyalog kell menni a városba. Még szerencse, egy tanyasi gazda megkönyörült rajtunk és elvitt bennünket a város határáig. A városba nem mert jönni, mert félt, hogy kocsi-ló nélkül mehet vissza. Hosszú bolyongás után, ret­tentően kimerülve késő este értem a rendházba. Tanyásaink pénzét V. házfőnök okosan olyan anyagba fekteti, melynek értéke mindig megmarad. A Kordánál ismét vásároltam könyveket, kegytárgyakat. Hunya Dániel spirituális azzal fogadott. Hamvas püspök az asszonyok­­nak-Iányoknak szóló Vigasztaló levelemet hivatalos irat­ként kiadta (hivatalos szám alatt) s a levelet tízezres pél­dányszámban szórják a nép közé. (A Vigasztaló levelet lásd a Mellékletben.) Mikor másnap elbúcsúztam a spirituálistól, említette, a püspök úr beszélni óhajt velem. A püspök úrtól megtud­tam, hogy a nem egyházi vonatkozású írásokat, is csak úgy adhatja ki, ha azokért ő vállal minden felelősséget. Ezért adta ki a Vigasztaló levelemet is hivatalos szám alatt. A püspök úr vallási folyóiratot akar kiadni (folyamodványa már a hatóság asztalán van) s arra kért, vállaljam a lap szerkesztését. Bármennyire volt megtisztelő és kecsegtető rendünk számára a püspök úr kérése, nem vállalhattam el a szerkesztést, hiszen nem tudhatom, mi Provinciálisom szándéka. A harc Budán hamarosan befejeződik s nem tudhatjuk, hogy az új helyzetből kifolyólag minő változások következhetnek be. Hátha az Egység Útját tovább is ki­adhatjuk. Azután ma még azt sem tudjuk, budai rendháza­inkban mi a helyzet. Hogy a rendtagok életben maradtak-e? Több utitárssal egyesülve kocsist találtunk, aki 120 pengőért elvitt bennünket Algyőre. Ma ez még nagy pénz, noha értéke már ötödé annak, mint hetekkel ezelőtt. A kompon átjutunk Sártóra. A község megérdemelten viseli nevét. A rettentő sárban öt órán át vártunk a vonatra, de hiába. Végül is gyalog indultunk el. Útközben aztán mégis megjött a vonat, megállt és felvett bennünket. így Hódmé­­zővásárhelyen-Orosházán keresztül éjfélre Csongrádra értünk. A vonaton olyan kalauzzal találkoztam, aki békeidő­ben is ritkaságszámba ment. Kedvessége, szolgálatkészsége által mindenkit megnyert, lebilincselt. Tőlem is elfogadott levelet s azonnal hozzátette, személyesen adja át a címzett­nek. Vajha sok ilyen magyarunk volna. Főleg Vezető állásban. Sártón való várakozásunk közben kellemetlen esetben volt részünk. Magyar katonatisztet és néhány közlegényt láttunk, magyar katonaruhában: átszöktek az oroszokhoz s az orosz parancsnok azonnal alkalmazta őket. Minő lelki alakulás előzte meg ezt az átvedlést? Avagy már azelőtt is szívvel-Iélekkel kommunisták voltak? Talán megtévesztésül hagyják rajtuk a magyar katonaruhát? Az ember megérti a katonákat, kik eldobnak fegyvert, levetnek ruhát azért, hogy családjukhoz juthassanak, — de az ellenséghez átálla­­ni és saját fajtája ellen harcolni: ez árulás. EGYSÉGESEN A TANÍTÓSÁGGAL Március \ Február I I -én ért gyalog Csongrádra dr. Vargha Szigfried, a váci püspök által kinevezett új csongrádi espe­res. Másnap már meglátogatott bennünket. Szentéletű lelki­pásztor. Szendehelyen működött eddig, amely község az ő vezetése alatt emelkedett hitéleti szempontból az egyház­megye első plébániái közé. A német Gestapóval sok baja volt. Miként maga az Egyház, úgy ő is élesen szembe helyezkedett a zsidóság kollektiv elitélése ellen. Majdnem Dachauban fejezte be életét. A háború borzalmai között az irgalmas szamaritánus szerepét töltötte be. A harc alatt egyformán vitt saját vállán magyar és orosz sebesülteket. Az embert, a szenvedő embert nézte. Krisztus Szíve szerinti pap. Jókor érkezett. Csongrádon fokozott erőre és helytál­lásra van szükség. Az a hír járja, hogy a hó 10-én Buda is az oroszok kezére került. Az orosz teherautó érkezett vissza a napok­ban. A MÁV. igazgatósága szép levélben köszönte meg a segítést. Flórián Páter a Dolgozó Lányokon keresztül ismét sok élelmet gyűjtött össze. Olyan kedves dolog: számos ku­bikus család saját kevés éleimé bői adott a fővárosi nép számára. Budai rendtársainkról még mindig nincsen hírünk. Az orosz parancsnok most már hozzájárult a budai úthoz. Mikor azonban a teherautóra akartam felkapaszkodni, a sofőr nem engedett fel. A parancsnok is kérte — legalább látszólag vegyen fel: a sofőr megmakacsolta magát. Alig volt időm, hogy csomagjaimat lehúzzam a teherautóról. Ennek a sofőrnek rossz szándéka van. Most annál inkább megmozgatok mindent, hogy más alkalmatossággal juthassak fel Budára. Amikor néhány héttel később jegyzem fel a történte­ket, már hozzáírhatom, hogy a másik teherautó rakománya nem jutott el a MÁV alkalmazottakhoz és a főváros éhezői­hez. Legalább nem azon a módon, ahogy mi óhajtottuk. A sofőr és társai a főváros lakossága között órákért, éksze­rekért és más értékekért bocsájtották árúba adományainkat. Ezek az élet és nyomorúság vámpírjai. Amit a főváros elestét követő háromnapos szabadrablásban népünknek sikerült megmenteni, azt az éhhalállal küzdő népünktől most ilyen gaz módon csalják ki. Ki látott ekkora elvete­mültséget? Ilyet csak az istentelen kommunizmus termel ki. Közben mind több és több helyről kapunk értesítéseket rendtársainktól. Szép ez az együttérző szerzetesi együttes. Pécs, Debrecen, Fiatvan, Szécsény adtak életjelt: a háború mindenütt követelt áldozatokat. Hatvan, Szécsény különö­sen sokat szenvedtek. A szécsényi templomunk remek tor­nyát telitalálat a templomra döntötte és a templomtetőt és burkolatot átütötte. Mindenütt hallani női áldozatokról. Hatvanban egy férfit (akit ottani plébános koromban nagy­­rabecsültem) felesége védelmében lőttek le. Sok ilyen vértanúja van Magyarországnak. Az atyák és testvérek mindenütt a történelmi idők magasságában állanak és vég­zik nemzetmentő hivatásukat. Mindenütt haragszanak Nyugatra és Amerikára, amiért a kommunistákat segítették győzelemre, akik most eltipornak bennünket. Flórián Atya Csongrádon gyűjt tovább adományokat a Dolgozó Lányok által, a főváros Ínségesei számára. Köz­ben sikerült ismételten feljutni a fővárosba, de ezekről az utakról külön jegyzem fel benyomásaimat. Csongrádon Heller úr tovább dolgozik. Mind nagyobb erőszakkal és vakmerőséggel. Segítőtársakat kapott a né­metek fogságából hazatért dr. Ságiban és társaiban. Sági dr. orosz felesége elemében van. Lászlóné nevű társnőjével (aki kereszténynek mondja magát) agitálnak, szervezkednek a nők között. Első budapesti utam után felkeresnek. Lászlóné isko­lázott kommunista. Arra kérnek, támogassuk a nemzeti segélyakciót és a budapesti gyermekek elhelyezése ügyét. Igyekeztem jó képet mutatni. Nem kérdeztem, ki hívta életre a segélyakciót, s kik a vezetői: a legteljesebb közremunkál­­kodásról biztosítottam őket. <—• Folytatjuk <—i DETROITI MAGYAR' ÚJSÁG T973. AUGUSZTUS 10. 2. OLDAE

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom