Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-28 / 301. szám

í2010. DECEMBER 28., KEDD AKTUALIS Pro Urbe Díjra jelölik Geréb Ágnest SZEGED FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL - Decemberi taggyűlésünkön vetődött fel az ötlet, hogy Ge­réb Ágnest jelöljük. Pionír az apás szülésben - magam is három apás szülésnek voltam részese, ilyen értelemben ne­kem is segített. A hosszú évek után megvalósult, otthon szü­lést szabályozó törvényre is nagy hatása volt - érvelt Nagy Sándor, a Szabad Város Egye­sület elnöke. A szervezetnek három képviselője van a köz­gyűlésben - Nagy Sándor mellett Kenyeres Lajos és Kor­mos Tibor. A Pro Urbe Díjat Szeged napján adják át annak, aki a város érdekében kiemelkedő eredményességű, maradandó értékű és megbecsülést kivál­tó tevékenységet végzett. A je­löltek személyére december 31-éig lehet javaslatot tenni ­a két kitüntetettről február­ban vagy márciusban dönt a közgyűlés. Gyimesi László kultúráért is felelős városfejlesztési és kül­ügyi tanácsnok - magánvéle­ményét, és nem a Fidesz -KDNP-frakció álláspontját is­mertetve - lapunknak el­mondta: nem támogatja, hogy Geréb Ágnes Pro Urbe Díjat kapjon, egyrészt, mert a szü­lész-nőgyógyász ellen foglal­kozás körében elkövetett gon­datlan veszélyeztetés gyanú­jával eljárás van folyamatban, másrészt pedig azért, mert ő maga nem támogatja az ott­hon szülést. Pro Urbe díjasok az elmúlt években 2010: Benedek György agyku­tató, orvoskari dékán; Kondé Lajos belvárosi plébános, pasztorális püspöki helynök. 2009: Bánfalvi József nyugal­mazott középiskola-igazgató; Szabó Gábor fizikus, akadémi­kus. 2008: Székhelyi József szín­művész, színházigazgató; Sző­kefalvi-Nagy Erzsébet könyv­tárigazgató. 2007: Blazovich László levél­tár-igazgató; Dobozy Attila bőrgyógyász, akadémikus. 2006: Békési Imre nyelvész; Nánai László fizikus. Három KÉRDÉS AKI VALASZOL: Pál János, a CSMRFK szóvivője 3 kérdést teszünk fel olyan embereknek, akik valamiért az érdeklődés középpontjá­ba kerültek, és olyanok­nak, akik válaszolni hiva­tottak aktuális témákra. Ez­úttal Pál János rendőrségi szóvivőt kérdeztük, aki ja­nuártól tanárként folytatja pályáját. SZEGED KISS GÁBOR GERGŐ - Az elmúlt 3 évben mely ügyek voltak a legemlékezete­sebbek? - Szóvivőként sikerült szinte minden olyan ügyet megismernem, amely a rendőri szakterületeket érinti. A legmegrázóbb ese­tek a halállal végződök vol­tak. Tudod, hogy ilyenkor nincs időd azon tűnődni, mi történhetett, kommuni­kálnod kell az eseményt, miközben a szíved szo morú. A 3 év alatt sajnos a halál szinte minden „arcával" talál­koztam. Persze voltak a szakmá­)} nak szépségei N is. Olyan felde­rítések vagy el­fogások közzété­i tele, mint például egy nemzetközileg körö­zött, hírhedt maffiózó le­kapcsolása. - Nehéz volt a szóvivőség ele­jén megszokni az állandó ké­szenlétet? - A készenlét nem jelen­tett problémát, mivel az előző munkakörömben is gyakran éjszaka szólalt meg a telefon. Persze ne­héz, amikor hajnalok haj­nalán csörög a telefon, és hirtelen azt sem tudod, pontosan hol vagy, de azonnal reagálnod kell a feltett kérdésekre és intéz­kedni az ügyben. Egy nyu­godtabb napon 20-30, míg egy húzósabbon 55-70 hí­vással kellett megbirkózni. Ezek kétharmada azonnali intézkedést igényelt. - Tanárként folytatja pályafu­tását. Mire okítja majd a jövő rendőreit? - Az oktatás nem áll messze tőlem, mivel több olyan nemzet­közi rendőrségi programban is részt vettem, ahol külföldön rendőr és határ­őr kollégákat oktattam. Ha­tárrendészeti, határforgalmi, hatósági és ok­mányismeretet tanítok majd a leendő újon­coknak. EGY ÉVEN BELÜL IDEÉR A LEGELSŐ - 2,86 MILLIÁRD FORINTBA KERÜLNEK A JÁRMŰVEK Ikarus-Skoda trolik jönnek 13 új trolit rendel meg január­ban Szeged. Az új szegedi flot­tát magyar-cseh konzorcium gyártja, zöld-fehér, alacsony padlós, klímás lesz, és 125 utast szállít. Összesen megkö­zelítőleg 2,86 milliárd forintba kerülnek a járművek. SZEGED DOMBAI TÜNDE Harmadik nekifutásra várha­tóan eredménnyel zárul a sze­gedi tömegközlekedési nagy­projekt trolibeszerzési pályá­zata. Két pályázó indult, a nyertes az Ikarus-Skoda Kon­zorcium lett, amelynek tagja a székesfehérvári Magyar Troli­busz Kft. és a csehországi Plzen városában működő Sko­da Electric a. s. A cseh-ma­gyar cégtársulással januárban köthet szerződést az önkor­mányzat. Szeged új trolija - a nyertes ajánlat szerint - 18,75 méter hosszú, 2,55 méter szé­les, 125 utast szállít, végig ala­csony padlós és klímás jármű lesz. A tervek szerint a prototí­pus jövő novemberben, a fennmaradó 12 legkésőbb 2013-ban érkezik. A járművek darabja 799 ezer 500 euróba ff Ennyi pénzért nem sorozatgyártott, hanem speciálisan szegedi járműveket fejleszt és gyárt a szállító. kerül (nagyjából 220 millió fo­rint). Az új troli a fővárosban bemutatott legújabb Ikarus Ilyen, a legújabb Ikarushoz hasonló trolik először Szegeden közlekednek majd. FOTÓ: DM/DV autóbuszokra hasonlít majd leginkább, a színe a szegedi trolikéhoz hasonlóan zöld-fe­hér lesz. Ilyen trolik először Szegeden fognak közlekedni. A járművek kiválasztásáról és áráról a nagyprojektet lebo­nyolító Szeged Pólus Kft. pro­jektigazgatója, Csanádi Zoltán elmondta: két pályázaton pró­bált eddig a város trolibuszt be­szerezni, ám érvényes ajánlat egyik körben sem érkezett. Ne­hezíti a pályázók dolgát a hazai pályázati-közbeszerzési eljárás bonyolult rendszere. Megírtuk: pénzt spórolt a város a nagyprojekt­ben, ezért a harmadik tro­litender eltért az első kettő­től. Műszaki többlettartalom­mal bővült a kiírás, és a 10 jár­mű mellé további 5 szállításá­A SZERENCSEJÁTÉK ZRT. ÉS A DÉLMAGYARORSZÁG KÖZÖS JÁTÉKÁBAN GYÉMÁNT SORSJEGYET NYERTEK: Név Clm 1 Gazdag Boglárka 6900 Makó, Holiósy Kornélia utca 10. 2 Bárkai Lászlóné 6600 Szentes, Pipacs u. 20. 3 Ökrös Tamás 6726 Szeged, Tárogató utca 32/C 4 Szabó Pálné 6723 Szeged, Retek u. 7/B 5 Farkas Alexandra 6791 Szeged, Bródy M. u. 32/1. 6 Raffal László 6726 Szeged, Asztalos u. 19/D 7 Koczka Margit 6723 Szeged, Gyík U.22/A 8 Homik Zsuzsanna 6725 Szeged, Móra u. 38. 9 Szabó Györgyei Sándor 6724 Szeged, Szatymazi u. 82/6. 10 Seress Andrea 6726 Szeged, Akácfa u. 20. 11 Mesina Jánosné 6630 Mindszent, Damjanich u. 3/A 12 Buttás Béláné 6775 Kiszombor, Kiss u. 3/A 13 Nagy Imréné 6800 Hódmezővásárhely, Diófa u. 9. 14 Rokolya Balázs 6787 Zákányszék, Október u. 19. 15 Godáné Nagy-Apáti Angéla 6794 Üllés, Arany J. u. 34. 16 Fűleki János 6750 Algyő, Szamóca u. 11. 17 Szántó Lőrincné 6794 Üllés, Rúzsai u. 19. 18 Horváth Pálné 6636 Mártély, Rákóczi u. 6. 19 Tóth Lászlóné 6662 Derekegyház, Apáczai út 2/A 20 Paupa Józsefné 6640 Csongrád, Vasvári P. u. 38. 21 Kovács Anna 6600 Szentes, Balogh János u. 49/A 22 BókaIgnácné 6782 Mórahalom, Bástya sor 13. 23 Auer Mihály 6760 Kistelek, Jókai u. 17. 24 Pécsi Sándorné 6913 Csanádpalota, Csalogány u. 9. 25 Mihály Zoltán 6724 Szeged, Nyitra U.13/B 26 Kurucsai Ferencné 6724 Szeged, Szatymazi u. 7/B 111/14. 27 Dani Istvánné 6724 Szeged, Tópart u. 41./5 28 Forgács Erzsébet 67S5 Kübekháza, Kossuth L u. 277. 29 Kisné Marosi Ilona 6722 Szeged, Petőfi sgt. 33. 30 Szabó Józsefné 6723 Szeged, Retek u. 2. 31 Kiss Imréné 6768 Baks, Petőfi u. 25. 32 Banka Mária 6646 Tömörkény, Kossuth u. 150. 33 Bercsényi Matild 6630 Mindszent, Bene u. 24. 34 Gyuris Mónika 6723 Szeged, Felső Tisza part 26. VI/28. 35 Frányó Péter 6791 Szeged, Zsilip u. 33. 36 Vajda Edit 6762 Sándorfalva, Széchenyi u. 16. 37 Orbázi István 6723 Szeged, Budapesti krt 2/B 38 Szabó Imréné 6726 Szeged, Derkovits fasor 55. 39 Mára Anikó 6726 Szeged, Blaha L u. 3. 40 Ván Erika 6900 Makó, Czuczor u. 19/A (Szeged, Gutenberg u. 5.; Makó, Szegedi u. 9-13.; Szentes, Kossuth u. 8.; Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27.) nak a lehetősége is bekerült. Végül 3 plusztrolit vásárol a vá­ros. A bírálóbizottságban mint mindig - a város, az üze­meltető SZKT és a Nemzeti Fej­lesztési Ügynökség által kije­lölt közreműködő szervezetek (KIKSZ és EKKE) delegáltjai vettek részt. A pályázatokat szakemberek bevonásával szi­gorú gazdasági és műszaki szempontrendszer alapján ér­tékelték. - Az ár nem számít magas­nak, ugyanis idén Róma (45 jármű), Modena (3), Limoges (13), Winterthur (21) és Ebers­walde (10) is drágábban vásá­rolt hasonló járműveket - tet­te hozzá a projektigazgató. - Ha azt vesszük, hogy 86,35 százalékos támogatással vásá­rol a város, akkor Szeged mindössze 13,65 százalékot, vagyis nagyjából 30 millió fo­rintot fizet ki egy troliért. Eny­nyi pénzért nem sorozatgyár­tott, hanem speciálisan szege­di járműveket fejleszt és gyárt a szállító. A szakember ki­emelte: a trolik szerkezete speciálisabb, mint a buszoké, mert az egész rozsdamentes acélból készül. Cél, hogy a bu­szoknál hosszabb ideig, leg­alább 20 évig és 1,4 millió ki­lométer megtétele után se le­gyen vele probléma. Pluszel­várás, hogy 5 kilométert önjá­róan is képes legyen menni hálózat nélkül, a legkorsze­rűbb energiatároló akkumulá­torral. Ez azért fontos, hogy felsővezetéktől függetlenül is képes legyen útfelbontás vagy forgalomterelés miatt kerülőt tenni. Nagy értékű pótalkat­részkészletet is köteles szállí­tani a gyártó, hogy balesetek és javítások miatt ne kelljen hosszú időre kivonni a jármű­vet a forgalomból. Játsszon velünk, és a helyes választ adó, Hűségkártyával rendelkező előfizetőink között 40 db jegyet sorsolunk ki! A beküldő neve: Címe: Tel. száma: A Hűségkártya száma: Q Q Q Q Q Q "JZ Nyerteseink 2 db belépőt kapnak! A kiállítás megtekinthető: 2011. január 21-ig. Helyszín: REÖK Szeged, Tisza Lajos krt. 56. Beküldési határidő: 2011. január 5. Cím: Délmagyarország Kiadó, 6740 Szeged, Pf. 153. E-mail: marketing@delmagyar.hu A tárgyhoz írja be: „CSÁKI"! A megfejtéseiket nyílt postai levelezőlapon vagy e-mailben várjuk! I éves a DÉLMAGYARORSZÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom