Délmagyarország, 2010. december (100. évfolyam, 279-304. szám)

2010-12-18 / 294. szám

2010. DECEMBER 18., SZOMBAT KAPCSOLATOK 13 WERNER KRISZTINA A tettest az anyja nem kezelte felnőttként Nőideálját mintha az 1950-es évekből felejtették volna itt: szófogadó, dolgos, platinaszőke. Nyolc év, pontosabban 3096 nap. Ennyi idő alatt egy tízéves kislány szerelmes lesz, leérettségizik, nővé érik. Az osztrák Natascha Kampusch ezt az időt túlnyomórészt egy pincében töltötte: 1998-ban rabolta el Wolfgang Priklopil, az állástalan műszerész. Börtönéből 2006-ban szabadult, és kezdettől fogva felvállalta arcát, történetét. Idén írta meg könyvét a történtekről. Natascha lerakta a terhet, amit cipelt BŰNÖZÉS FARKAS JUDIT Talán az áldozatoktól szokatlan, bátor kiállás is oka volt annak, hogy számos összeesküvés-elmé­let szövődött Natascha Kampusch köré, aki 2006-ban szabadult pincebörtönéből. Felmerült, hogy összejátszik Priklopil tettestársá­val, hátha később megzsarolhat­ja; hogy édesanyja bántalmazta, maga adta el a tettesnek. Natasc­ha 3096 nap című visszaemléke­zésében végig tettesnek nevezi Wolfgang Priklopilt, hogy lélek­ben eltávolítsa magától. Egyik célja a könyv megírásával éppen az volt, hogy az összeesküvés-el­méleteket megcáfolja - amellett, hogy lerakja végre a terhet. A má­sik, hogy szeretteivel sem osztott meg bizonyos részleteket. Annál a résznél, amikor nem bírják to­vább, becsukhatják a könyvet ­indokolta, miért könnyebb így szembesíteni őket a pincebeli nyolc évvel. NEM TÖRŐ­DÖTT BELE „Ma már úgy vé­lem, hogy Wolf­gang Priklopil (...) nem akart mást, csak megterem­teni a ma­ga egészséges kis világát, benne egy teljesen rá utalt emberrel, aki csakis az övé." - Natascha így magyarázza, miért rántotta be fehér furgonjába Priklopil egy tavaszi napon, iskolába me­net. A férfi módszeresen nekilá­tott lerombolni a kislány énjét, hogy a maga vágyai szerint for­málhassa. Először azt állította, továbbadja gyermekpornós megbízóinak, később már azt: váltságdíjat kért a szüleitől. Ők azonban nem fizetnek, mert nem szeretik, ezért örökre vele kell maradnia. Amíg kislány volt, kerülte a tettlegességet - játszott, tanult is vele. Natascha önálló gyer­mek volt, édesanyja elvárta, hogy ne nyafogjon. A fogság el­ső napjaiban mégis feladta min­den önállóságát, kisebb korra jellemző jeleket mutatott. Meg­kérte például elrablóját, mond­jon neki esti mesét. - A gyerekek regressziója, visszatérése egy korábbi állapot­ba fiziológiás válasz a sokkha­tásra - magyarázta meg dr. Szol­noki Nikolett gyermekpszichiá­ter, aki nap mint nap foglalkozik bántalmazott gyerekekkel, tiné­dzserekkel. - Natascha ezzel vé­szelte át az első, akut időszakot. A következő fázis az volt, amikor rájött, hogy fogsága nem néhány hétig tart majd. Újabb fázisba lé­pett, amikor már nem arról fan­táziált, hogy megmentik, hanem igyekezett otthonossá tenni a 2,7 méter hosszú, 1,8 méter széles és 2,4 méter magas penészes pincét - vázolta, mi ment végbe a kis­lányban a pince mé­lyén. A lány a jele­nébe ugyan bele­törődött, de a jövőjébe nem. A könyv egyik legmegha­tóbb része, amikor a 12 Na­val a pince sötétjében - látja ma­ga előtt, ahogy kezet fog a maga­biztos felnőttel. Felismerte, hogy neki kell kiszabadítania magát, ami érett gondolkodásra vall: ha gyermekként nem is, felnőttként majd sikerülhet. ÉHEZTETÉS, BÁNTALMAZÁS Priklopil hónapokig tartotta be­zárva a pincébe Nataschát, mi­előtt először felmehetett a ház­ba - a lány ugyanazt élte át, mint a foglyok, akiket magán­zárkába csuknak, hogy megtör­jék őket. Átépített egy rádiót, amellyel le tudta hallgatni a kis­lányt, és parancsokat osztogat­hatott odafentről. Olykor azt is­mételgette: Engedelmeskedj! A lánynak 11 évesen másik nevet kellett keresnie magának - mi­vel a naptárban a Bibiana név áll a Natascha mellett, ezt vá­lasztotta. Nem beszélhetett a családjáról, és elhitte, hogy a tettes mindenkit megöl, aki se­gít neki. Hiszen arra is képes, hogy a pincében tartson egy gyereket... Így épültek lassan a belső börtön falai. Később a tettes nyíltan ki­mondta: „mindig is szerettem volna egy rabszolganőt". Ekkor már gyakran verte a serdülő Na­taschát, és éheztetéssel is pró­bálta megtörni az akaratát: a lány 15 évesen 175 centiméte­réhez 38 kilót nyomott. Az első menstruációtól, 12 éves korától vele végeztette a házimunkát, később dolgoztatta a kertben, lakásfelújításoknál. Ő legalább láthatta olykor a napvilágot, nem úgy, mint Elisabeth Fritzl, akit a saját apja zárt be 24 évre. „2005. aug. 23. Legalább hat­van ütés az arcomba. Tíz-tizenöt súlyos rosszullétet okozó ököl­csapás a fejre (...) teljes dühvel leadott ökölcsapás a jobb fülre és az állkapocsra." Natascha 15 éves korától érzelemmentesen feljegyzett minden bántalma­zást. Akkor kezdte „lajstromoz­ni" a veréseket, amikor egyre ne­hezebben állt ellen a kísértés­nek, hogy hamarabb elfeledje a bántalmazást, mint ahogy a se­bek behegednek, „...ezt az idő­szakot csak azért voltam képes átvészelni, mert mindezek az él­mények (...) lehasadtak rólam (...) gyermeki túlélési ösztönből. Amikor vert, elhagytam a teste­met, és távolról néztem, ahogy egy tizenkét éves kislány hever a földön, és kapja a rúgásokat" ­írja a bántalmazások kezdetekor a lány, aki küzdött is fogvatartó­ja ellen. Nem volt hajlandó letér­delni előtte, ha azt követelte, szólítsa „uram"-nak, bűnözőnek vagy pubinak hívta, és ha tudott, visszaütött. SEMMI „SZAFTOS RÉSZLET" Sokan vádolták az osztrák lányt szenzáció- és pénzhajhászással, amikor megírta a könyvet, holott éppen azok a részek hiányoznak belőle, amelyeken elcsámcsog­hatna a bulvársajtó. Natascha szökése után szexuális vadállat­ként írtak a tettesről, ő azonban leszögezi: „Fogságomnak erről az oldaláról nem írok a további­akban... A tettes (...) e téren nem bizonyult (vadállatnak). ...Ter­mészetesen itt is olykor túlkapá­sokra ragadtatta magát, amelyek (...) részévé lettek a mindenna­pos zaklatásoknak." A pszichiá­ter is úgy véli: nem a szexuális zaklatás volt az elkövető fő célja. Kopaszra borotválta a lányt, pró­bálta eltüntetni a nőiesség min­den nyomát. Ebből olyan férfi jellemrajza bontakozik ki, aki­nek gondja van a felnőtt nőkkel, az anyasággal, a szexualitással. Hol anyapótléknak, hol élet­társnak, hol rabnőnek tekintette a csontsovány, zúzódásokkal teli lányt, aki még akkor sem mert idegenektől segítséget kérni, amikor bevásárolni, síelni vitte, vagy megállította őket a rendőr­ség. A pisztoly mindig ott lapult rabtartója zsebében. Házimunkát csak félmeztelenül, kerti munkát fehérnemű nélkül végezhetett, nehogy megszökjön. Amikor be­töltötte a 18. életévét, közölte a tettessel, hogy nem tarthatja örökké magánál - mindketten tudták, a szabadulás valamelyi­kük halálát jelenti. •• * •• » •• CAFOLJA A KORE SZ0V0D0TT ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETEKET O DR. MAGYAR GYÖRGY A GYERMEK­PSZICHIÁ­TER SZERINT Sok bántal­mazott gye­rek is ragasz­kodik brutális szüleihez, hi­szen a felnőtt a viszonyítási pont. FILM Natascha törté­netébői Bemd Eichinger, a Hit­ler utolsó nap­jait bemutató Bukás dmű filmrendezője forgat filmet. HAT HET UTAN SZABADULHATOTT VOLNA Natascha Kampusch hat hét után kiszabadul­hatott volna, ha az osztrák rendőrség figyelem­be veszi egy férfi bejelentését. 2006-ban derült ki a baklövés, de választás előtt állt az ország, eltussolták. 2008-ban került nyilvánosságra az eset, a felállított vizsgálóbizottság azonban az áldozat kijelentéseit próbálta kétségbe vonni. „Még e könyv munkálatai közben is órákon át kihallgattak (...) Már régóta nem úgy kezeltek, mint áldozatot" - áll a könyv utószavában, amelynek megírásában irodalmi szerkesztő és újságírónő segítette a lányt. Natascha sze­mére vetették, hogy bűntársakat fedez, nehogy be kelljen ismerni: nyolc éven át nem tudtak elkapni egy magányos tettest. Az osztrák rendőrök hibája & mára elévült - mondta el lapunk­nak dr. Magyar György, a bünte­tőügyekben is tapasztalt ügyvéd, aki a könyv utószavát is írta. Hozzátette: nálunk ilyen jellegű büntetőjogi felelősségre vonás esélye csekély, legfeljebb a rendőrségi törvényben szabá­lyozott intézkedési kötelezett­ség elmulasztása merülhetne fel. ZSENIALIS STRATÉGA VOLT Kampuscht sok támadás érte amiatt, hogy nem­csak fogsága rossz oldaláról beszélt, hanem igye­kezett megérteni a tettes lelkivilágát. Felismerte, hogy a hatalom mellett feltétlen elismerésre, sze­retetre vágyott. Stockholm-szindrómás - reagált erre a közvélemény, tehát kóros magatartásformát mutat, a kiszolgáltatott helyzet miatt azonosult el­rablójával. Natascha tiltakozik, mert úgy véli, ez a jelenség nem kóros, hanem természetes, a túlélés eszköze, „...létfontosságúnak bizonyult az általam alkalmazott védőrendszer (...) megpróbáltam a bű­nöst embernek tekinteni, aki alapjában véve nem volt gonosz, csak élete során alakult rossz emberré." A rossz ember rajongott Hit­lerért, kínos pontossággal követte a szabályokat, tisztaságmániás volt, elfojtott érzelmeit pedig a pincében élte ki. m - Nataschá­1 nak Priklopil i volt az egyetlen felnőtt kapcso­lata, ráadásul a megmentőjé­nek tüntette í'a fel magát. Ő volt, aki enni ad, aki sö­tétség és vilá­gosság felett uralkodik a pincében: akár Isten - ma­gyarázta. „Ha kizárólag gyűlöletet tápláltam volna iránta, ez úgy felemésztett volna, hogy nem marad erőm a túléléshez" - a lány később, 22 évesen így foglalta össze, miért választotta ezt a stratégiát, ha nem is tudatosan. Pszichiátere, Max Friedrich min­denesetre zseniális stratégának nevezte. A SZABAD ELET Natascha szabad élete kezdetétől önállóságra törekedett. Külön lakásba költözött, 2008-ban az egyik osztrák tévéadón vezetett beszélgetős műsort „Natascha Kampusch trifft" címmel, ami há­rom adást ért meg. Letette az érettségit, jelenleg nyelveket tanul. Szeretne létrehozni egy alapítványt, amely bántalmazott nőket segít, és elérte, hogy kárpótlásul neki ítéljék a házat a pincével, amelyben raboskodott. Nem azért, mert szerelmes volt Priklopil­ba, ahogy találgatta a bulvársajtó: így akarja megakadályozni, hogy perverzek zarándokhelyévé váljon. Nem viselkedik „igazi" áldozatként. Az áldozatokat ebben többnyire megakadályozza a szégyenérzet, ám Szolnoki Nikolett rávilágított: Natascha a nyolc év alatt túljutott a szégyenen, és büszke rá, hogy megvívta a harcát. Bármelyik ajtó mögött történ­hetnek szörnyűségek, ezeket szeretnénk magunktól eltávolítani, így amikor fény derül egy hasonló esetre, a bűnöst bűnbakként „használjuk". A psziché így próbálja magát védeni, ezért nem tud­ták elviselni, amikor Natascha a tettes jó oldaláról is beszélt. Azért is kezdtek rá rossz szemmel nézni, mert az emberek szeretnek se­gíteni az áldozatoknak, ezáltal ugyanis jól érzik magukat. Nata­scha küzdött az önállóságáért, sokszor elutasította a segítséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom