Délmagyarország, 2010. október (100. évfolyam, 229-253. szám)
2010-10-22 / 247. szám
Q GAZDASÁG EGY LÉPÉS A HATÁROK NÉLKÜLI EURÓPA FELÉ: MAGYAR-SZERB EGYÜTTMŰKÖDÉS Láthatatlan falak dőlnek le Mi az IPA? A Magyarország-Szerbia IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007 és 2013 között a két ország határ menti kapcsolatainak erősítését segíti. A program úgynevezett előcsatlakozási támogatási eszközként működik, 2013-ig közel 50 millió euró pályázati forrás áll rendelkezésre. Szerdán 69 támogatási szerződést írtak alá a program első pályázati felhívásában sikeresen szereplő projektgazdákkal. A nyertes projektek több mint 18 millió euró uniós forrást tudnak lehívni a következő másfél évben. Törökné Szántó Kátalin, a Dorozsmai Nagybani Piac Kft. ügyvezető igazgatója elmagyarázta, a projekt keretében a határ menti áruforgalom fejlesztését, közös termékpiac kialakítását tervezik: konferenciákat, workshopokat, üzletember-találkozókat szerveznek, létrehoznak egy háromnyelvű honlapot, egy közös adatbázist, valamint folyamatosan bemutatják egymás termékkínálatát. Szerb partnere, Bodrogi Béla, a Szabadkai Piacok Kommunális Közvállalat igazgatója hozzátette: már 5 éve tart az együttműködés, de első alkalommal sikerült pályázatot nyerni. Töfökné Szántó Katalin bejelentette: ezen a hétvégén szerbiai piacigazgatók érkeznek Szegedre - többek között Nis, Belgrád, Topolya és Újvidék képviseletében -, hogy megnézzék a dorozsmai nagybanit: náluk ugyanis hasonló nagybani piacok még nincsenek. 2010. OKTÓBER 20., SZERDA 22 Emlékeztető SMS a vízműtől SZEGED. Szeged közel 80 ezer háztartásában október 16-ától már nem kell fejben tartani a vízmérők leolvasásának pontos napját, és nem szükséges várni a vízmérő-leolvasót sem. A Szegedi Vízmű Zrt. új szolgáltatásával ugyanis a fogyasztók SMS-ben kaphatnak értesítést aktuális mérőállásuk bejelentésének esedékességéről. Az új szolgáltatás nemcsak figyelmeztet, de lehetőséget is teremt a mérőállás megadására. Ez történhet SMS-ben vagy WAP-on, és elegendő csupán a vízmérő állását megadni, mivel a többi fogyasztói adatot a rendszer a regisztráció során már megjegyezte, sőt az átlagostól eltérő fogyasztásról azonnal tájékoztatja is a fogyasztót. Az elsőként a Szegedi Vízmű Zrt.-nél bevezetett, a piacon újszerű szolgáltatás a fogyasztók számára díjmentes, csupán a hálózati kapcsolódás költségét kell megfizetniük, amely SMS használata esetén egy alapdíjas SMS ára, WAP-nál pedig a mobilszolgáltatótól és mobiltarifától függően alkalmanként 1-20 forint között alakul, de valamilyen WAPvagy internetes előfizetés esetén akár teljesen díjmentes is lehet. Az új szolgáltatás a Hedz Kft. által kifejlesztett EBPP (integrált elektronikus számlabemutatási és számlafizetési) keretrendszer, a mo-bill egyik új ügyfélszolgálati moduljával valósul meg. A Hedz Kft. 2009-ben a Szegedi Tudományegyetem és a Délmagyárország Presztízs díjas vállalkozása volt. Az egyik támogatott projektben a dorozsmai nagybani piac szabadkai partnerével fejleszti a határ menti áruforgalmat, ILLUSZTRÁCIÓ: SCHMIDT ANDREA A magyar-szerb határtérség fejlesztésére 69 projektet indítottak útjára szerdán, a szerződéseket az egyetemi tanulmányi és információs központban írták alá. CSONGRÁD MEGYE FEKETE KLÁRA A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a szerb pénzügyminisztérium 2009. szeptember 29-én pályázati felhívást tett közzé a magyar-szerb határtérség fejlesztésére. 170 pályázat érkezett, közülük 69 projektet javasoltak támogatásra 18,4 millió euró, mintegy 5,5 milliárd forint értékben. Mint ahogy több résztvevő fogalmazott: ezzel láthatatlan falak dőlnek le. Simó Balázs, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség programirányító hatóságának főosztályvezetője elmondta: a legfelkapottabb terület a kutatás-fejlesztés, valamint az oktatási intézmények közötti együttműködés. Szerinte ezeknek köszönhetően a határ menti megyék között szoros kapcsolat alakulhat ki, sőt magasabb, közigazgatási és kormányzati szinteken is közelebb kerülhet a két ország egymáshoz, bízva abban, hogy Szerbia hamarosan az EU tagja lesz. A finanszírozással kapcsolatban elhang„A legfelkapottabb terület a kutatásfejlesztés, valamint az oktatási intézmények közötti együttműködés." Simó Balázs főosztályvezető zott: általában 15 százalék a nemzeti önerő, a többi pályázati forrás. Beszéltünk Bilicki Zoltánnal, aki a szerbiai Ada községet képviselte. A falu Mórahalom önkormányzatával írt alá szerződést szennyvíztisztító felépítésére 4 millió euró értékben. A projekt 16 hónap alatt valósul meg: 2012. február végére készül el a szennyvíztisztító, amelyhez az épületet Ada húzza fel, a gépeket pedig Mórahalom veszi meg. A nyertes pályázatok között van az is, amelyet Szeged és Szabadka önkormányzata adott be a nagybani piacok együttműködésére. A két város 150 ezer eurót, mintegy 45 millió forintot nyert. • Listaár 498000 Ft Akciós ár: 398.000 Ft • ustaár: 498 ooo Ft Akciós ár: 398.000 Ft • Listaár 338 ooo Ft Akciós ár: 270.000 Ft • Listaár: 488 ooo Ft Akciós ár: 390.000 Ft APARTMANOK MEGVÁSÁROLHATÓK KÁR 100%-QS VISSZATÉRÍTÉSSEL ISjJ NYÍLT NAPOK: OKTÓBER 22., 9-16 ÓRÁIG. A nemzetközi autóiparban vezető szerepet betöltő Continental az Ön utazását biztonságosabbá és kényelmesebbé teszi. A ContiTech Divízió egy folyamatosan megújuló, fejlődő gazdasági szervezet, így meghatározó szerepet tölt be a magas színvonalú termékek és rendszerek gyártásában. Kilenc üzleti egységünk több mint harminc cége tartja vezető szerepét a nemzetközi piacon. Ezért kínáljuk fel Önnek a lehetőséget a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-nél. A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. két telephelyen, Makón és Vácott tevékenykedik. Alakos hűtőfűtő csövek gyártásával foglalkozik, melyek túlnyomó részét az európai autóipar részére értékesíti, a cég termékei fontos elemei a legnagyobb márkáknak, mint pl. Audi, BMW, Ford, Daimler-Chrysler, VW, Porsche, Renault, Peugeot, Opel. Honlap: www.contitech.hu GESZTENYF.LIGET Nyugdíjas Lakócentrum PEOSI fflOBEI • Viktória 3 + 2 + 1 valódi bőr ülőgarnitúra • Cube 3 + 2 + 1 fóliás, valódi bőr ülőgarnitúra Ön is „auto-motivált"? Akkor üdvözöljük körünkben! A ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. pályázatot hirdet KARBANTARTÓ MÉRNÖK munkakör betöltésére az alábbi feltételekkel. Feladatok: • a karbantartási rendszer működtetése, fejlesztése • TPM-folyamatok kialakítása, támogatása és az ezzel kapcsolatos dokumentáció elkészítése • karbantartók irányítása, ellenőrzése • termelőgépek, szerszámok javításainak napi figyelemmel kísérése, értékelése, a szükséges intézkedések meghozatala • költségek folyamatos figyelemmel kísérése. Elvárások: • gépészmérnöki végzettség • felhasználói szintű MS Office- és AutoCAD-ismeret • társalgási szintű német- és/ vagy angolnyelv-ismeret. Előnyt jelent: • karbantartó szakirányú végzettség és tapasztalat • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat • TPM-módszerben szerzett tapasztalat. Amit a megbízó nyújt: • nemzetközi cég, nagyvállalati környezet • versenyképes jövedelem, béren felüli juttatási csomag • folyamatos szakmai fejlődési lehetőség biztosítása • fiatal, dinamikus csapat, változatos munka. Munkavégzés helye: Makó. Kész együtt vezetni a Continentallal? Az első lépés, hogy elküldi hozzánk a pályázatát 2010. november 15-lg az alábbi címre: ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. Székhely: 6900 MakO. Rákosi út 3.Tel.: 62/511-764 E-mail: attlla.olah@fluid.contitech.hu, eva.vancsik@fluid.contitech.hu • Palermo 33 sarok, ágyazható, ágyneműtartós, valódi bőr ülőgarnitúra ' Saliven 3. ágyazható • 2 ágynemfltartő +1 szövet ülőgarnitúra LEPCSOKORLATOK ABLAKRÁCSOK GYÁRTÁSA T.: 06-70/541-5401 MÉDIART KFT. T.: 62/649-454 BIZTONSÁG - TELJES SZABADSÁG -TÁRSASÁGI ÉLET Tel.: 62/424-760; 06-30/9151-304 www.gCsztenyeliget.hu 6726 Szeged, Derkovits fasor 15-17. • ustaár 488 ooo Ft Akciós ár: 390.000 Ft Bevezető ár: 90.000 Ft 19.900 Ft-tól Ülőgarnitúráink szövettel, textilbőrrel, valódi bőrrel rendelhetők. Az akdó részleteivel keresse üzletünket A képek csak illusztrációk. Az akció 2010.11.30-ig. ill a készlet erejéig tart. • Palermo 3/ágyazhat ó • 2/ágyneműtartó + 1/dönthető valódi bőr ülőgarnitúra • fanó kanapé + 2 db zsámoly, ágyazható, ágyneműtartó, szövet PÉCSI MÖBEL (a régi Pannonbútor helyén), Szeged, Bakay N. u. 29. Tel.: 62/313-067 Web: www.pecsimobel.hu • E-maik pecsimobelszeged@invitel.hu