Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-22 / 118. szám

2010. MÁJUS 22., SZOMBAT A TERJESZTÉS Meglepetés. Nem szokta meglepetés érni a lépcsőházakban, kapualjakban? - kérdeztem Pétert. De, néha szokta, főleg szerdán és pénteken botlik egymást nagyon szerető párokba. De volt már. hogy egy csapat fiatal újságot kért, és mivel nem adott, elborították a biciklijét. Azért nem ez a jellemző. A * •• 1 // r* // f rr Az epulo, fejlődő Szeged város nevében 100. születésnapja alkalmából köszöntöm a Délmagyarországot! mas Dr. Botka Laszlo Szeged Megyei Jogú Város Polgármestere 93441181 a dobozos Cikcakkban biciklivel csinálni, de állítólag máshogy nem is lehet. A város csendes volt, a sugár- és körutakon sem volt még forgalom, az első fél órában szinte csak kézbesítőkkel találkoztunk. Cikcakkban haladtunk, hogy ne legyen üresjárat. Egy utcába ezért többször is visszatértünk, más útvonalon, ha úgy volt célszerűbb. - Ennél szebb nincs is. Jó levegő, madarak, és tiéd az utca - lelkesített Péter, aki szerint nem lehetek álmos, biztos csak úgy érzem. A járdán kerékpároztunk, ami nem a legszabályosabb, de logikus, és úgysem járt rajta senki nagyjából fél hatig. A kézbesítő főleg akkor találkozik olvasókkal, amikor az előfizetési díjért megy, de néhány korán kelővel összefutottunk. Egyik sem volt váratlan, Péter előre mondta, hogy melyik lépcsőházból lép ki 5 óra egy perckor egy lány, kit kísér le a férje a postaládáig, hová megy a puttonyos autó, hol fog ugatni a kutya. Csak a kutyával kapcsolatban tévedett. Péter figyelt rá, hogy ne csapódjon mögötte a kapu, kedvesen köszönt a hajnalonta rendre megjelenő ismerősöknek, volt, akivel néhány szót is váltott. Arra azonban nincs idő, hogy kávémeghívást fogadjon el, akkor megcsúszna a kézbesítéssel. Fél hat után a feketerigókat verebek váltották, a megállókban egyre többen álltak, a nagyobb utakon folyamatosan erősödött a forgalom. - Beszélhetnék egy olvasóval? - kérdeztem Pétert, akinek nem okozott problémát 5.35-kor találni valakit. Bódi László 40 éve előfizető. - Természetes, hogy járatom a Délmagyarországot, és járatni is fogom - mondta. A napot újságolvasással kezdi, mert mindig időben megkapja a lapot. Miközben beszéltünk, a nyitott kapun kiszökött László kutyája. Péter utánaszólt. Mert az csak természetes, hogy a házőrző nevét is tudja. Hajnalban a kézbesítőké az utca. Madárdalban, bodzavirágillatban dolgoznak. Máskor meg ónos esőben. Fejben tartják a lépcsőházi kódokat, és akár 50 kulcsról is tudják, mit nyit. Homolya Péter percre pontosan megmondta, mikor lép ki az egyik lépcsőházból valaki. SZEGED GONDA ZSUZSANNA - Találkozzunk negyed négykor! -Ne. - Korai? Rendben, akkor fél négykor. - Hát... - Jó. Akkor gyere négyre, de hatig be kell fejeznünk a munkát. Lelkesnek nem mondható hozzáállásom ellenére Homolya Péter csütörtök hajnalban mosolyogva fogadott. A szegedi Debreceni utcában, egy garázssornál találkoztunk, itt kapják meg a kézbesitők az aznapi Délmagyarországot. Egy műszakra csatlakoztam. A legtöbben négykor már elindultak, de néhány kolléga még pakolta a lapokat a „dobozos" biciklire. Mindenki hatalmas kulcscsomóval jár akár 50 kulcs közül sem tévesztenek és fejben tartják rengeteg bejárati kapu kódját. Noha Péter korábban azt mondta, hogy az időjárás miatt nem kell panaszkodni, hanem alkalmazkodni kell hozzá - „négy évszak van, örülj neki" -, azért nem bántam, hogy kellemes tavaszban bicajoztunk. Állítólag az ónos eső a legrosszabb, de a kézbesítőknek akkor is menniük kell. - Zúghat szélvihar, ostromolhatnak az elemek, mi az életünk árán is visszük a Délmagyart - jelentette ki miheztartás végett Péter, és elindultunk. Ő egyébként - ki számolja - hat vagy hét éve dolgozik kézbesítőként. Szereti