Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-22 / 118. szám

2010. MÁJUS 22., SZOMBAT 11 SAJÁT OTTHONÁBAN A DÉLMAGYARORSZÁG - LAPINDÍTÓTÓL LAPZÁRTÁIG Sajtóházi capriccio A tulajdonosi bizalomnak köszönhetően a Lapcom Kft. 20052006-ban új, modern sajtóházat épített Szegeden, a Horgosi úton. Az alapkőletételnél jelen volt a miniszterelnök is, a ház avatásánál pedig az országgyűlés elnöke. A 3500 négyzetméteres épületben a szerkesztőség és a kiadó mellett helyet kapott a nyomdacsarnok is, ahol két évvel később, újabb beruházás eredményeként nyomdát avattunk. Története során először a Délmagyarország saját otthonba költözhetett. Ettől kezdve már „csak" annyi a dolgunk, hogy jó újságokat készítsünk nap mint nap, mindig mást. SZEGED ŐRFI FERENC Képzeletben körüljárva a Sajtóházat, ha valaki szemből, a Szabadkai út felől tekint az épületre, könnyen felfedezheti a ház üvegpanorámás „nappaliját" a felső szinten, amelyet balra a kiadó, jobbra a szerkesztőség dolgozói foglalnak el. Alul a recepció, a büfé és ebédlő kandikál ki a fal síkjából. Ha hátulról, a jégpálya mögül közelítünk a házhoz, a nyomda hatalmas épületdoboza áll, mint a cövek, ország 2006-ban. 100 éve azzal büszkélkedtek kollégáink, hogy két telefonállomása is van a szerkesztőségnek (amiből az egyik ráadásul interurbán!), ami „rekordot képez a vidéken, amelynek egyes kisebb szerkesztőségeiben egy telefon sincs". Ehhez képest most minden újságírónak dukál vonalas és mobiltelefon is. És micsoda csengőhangok! 100 éve az első napi eufórikus hangulatban már azon humorizáltak a redakció vidám legényei, hogy első dekolyeségek, levezető lazítások. Dekorációs lehetőségek tekintetében a sportrovat áll a legjobban, egyrészt mert trófeájuk több van, mint Janics Natasának és Vajda Attilának együttvéve, másrészt relikviáik maguktól is megállnak a kisszekrények tetején, ragasztózás nélkül is. Egy Milan-mez vagy Charlton-sál meg még védi is a szék támláját. IDE NEKEM A CÍMLAPOT! A Délmagyarország újságírói 100 éve délután 3-ra jártak be a szerkesztőségbe, és este 11-re érték el az „üzemi" fordulatszámot, ma a többség „hajnali" fél 9-re jár, és 4 óra felé izzik a levegő leghevesebben a redakcióban — a lapzárták ideje között nincs érdemi különbség. A Délmagyarország első számában már ízelítőt adnak a kolLapindító értekezlet. Sulyok Erzsébet főszerkesztő-helyettes osztja a lapot... a szó szoros és átvitt értelmében is nekivetve „hátát" a szerkesztőségnek és a kiadónak. HÁZTŰZNÉZŐBEN. Belépve a házba lépcsőzzünk fel (illetlenség lenne egy szintet liftezni) abba a bizonyos „nappaliba", ahol mindig sikerül ámulatba ejteni a gyanútlan látogatót: hiszen sokan csak az amerikai filmekben láttak először ekkora és ilyen típusú, egy légterű irodát (desk), amelybe az kiadó és a szerkesztőség szőröstül-bőröstül belefér. Jó, a főnököknek vannak külön irodái, de csak kicsik és üvegből. Még mielőtt azonban bárki falanszteri jeleneteket kezdene elképzelni rólunk, gyorsan árnyaljuk a képet. A lépcsőfeljáró a lifttel, átriummal eleve osztja a teret, a belsőépítészek a munkaállomásokat négyes bokrokba csoportosították, szemöldök magasságig asztali paravánokkal teremtve némi intimitást az összeültetett kollégáknak. A tereket mellmagasságú rakodószekrényekkel tagolták, amelyek állványként is szolgálnak a cserepes virágoknak. A vadonatúj épületben vadonatúj bútorok és vadonatúj számítógépek, irodai berendezések fogadják a dolgozókat. A BERENDEZÉS MARAD! „Sehol vidéken ilyen nagy és modernül berendezett szerkesztőség nem található" - írta a Délmagyarország első száma 1910-ben. „íme a mi 21. századunk: szerkesztőségben, kiadóban, nyomdában" - jelentette ugyancsak a Délmagyarrációként hamarosan ki kell szögezniük a táblácskát, hogy: „A szíves marasztalást ne tessék komolyan venni". Ez persze attól is függ, hogy milyen mértékben lepik el termeinket a nem „szimpátikus" látogatók - tették hozzá. Nincs új a nap alatt, a mai szerkesztőségben mi is elsütöttünk már néhány poént arról, mit kéne bemondania a készüléknek, amikor bennünket is megtalálnak a nem „szimpátikus" telefonálók. Kérdezze csak meg valaki a csörögös lányokat... Mivel fal vagy nincs, vagy üveg, nem könnyű kidekorálni (értsd: összetacepaózni) a Házigazdák. Vivian Baring. a brit anyacég ANIM csoportjának elnöke és Köti Zoltán, a Délmagyarország Kiadó igazgatója. légák a korabeli szerkesztőségi életről: munka itt 3 órakor kezdődik, de tetőpontját csak éjjel 11 órakor éri, amikor az ernyős villanylámpák alatt gyors iramban szántja a toll a fehér papirost, amikor a mettőr minden öt percben kéziratért zaklat, amikor folyton csilingel a pesti telefon, amikor rohamosan közeledik a lapzárás ideje, és a kutyanyelvek megelevenedve rohannak le a szedőszekrényhez, hogy innen hű másolatuk a rotációsba kerüljön, onnan pedig a hajnali órákban ki egész Délmagyarországba." A mai Délmagyarországnál fél 9-kor indul útjára a gyönyör, a szerkesztőség frontharcosai, újságírók is próbálják átsegíteni egymást ezeken a többnyire nem könnyű perceken. (Ugyanebben az időben a délvilágos rovatvezető a vidéki tudósítókkal „osztozik".) Igyekezniük kell, mert 9 órakor, ha lehet, még nagyobb „vámvizsgálat", a lapindító értekezlet veszi kezdetét, ahol a másnapi újsággal kapcsolatban mindennek el kell dőlnie. Felvonul a szerkesztőség teljes hadvezetése, mindenki ott van, aki a másnapi újság elkészítésében számít: rovatvezetők (információs, sport, fotó, mellékletek), napi szerkesztők - a tervezést a főszerkesztő-helyettes irányítja. Először a rovatvezetők „vallanak", ki mit ad a másnapi lapba. Ez a társaság még többet kérdez, beleszól, javasol, súlyoz, mérlegel, miből mit és hogyan lehetne még többet kihozni, vagy éppen ejteni egy reménytelenül gyenge ötletet. Régi hagyomány, a rovatvezetők szeretik csigázni a kedélyeket, sohasem az adukkal jönnek elő először, hanem a többnyire reszlinek számító eseményekkel, sajtótájékoztatókkal, amelyekből a legritkább esetben verekszi ki magát valami az első oldalra. Megvárják, míg „a címlapon még mindig semmi nincs" rémálma elkezdi gyötörni az ovális asztal lovagjait, akkor jönnek elő a farbávai. Vagy nem jönnek. Bizony, gyakran hozza úgy az élet, hogy nem hoz semmit. Ráadásul az újságíróknak is lehetnek nehéz napjai - vannak is. Mint ahogy a szerkesztőség egészének is. Egy uborkaszezont átvészelni roszszabb, mint a H1N1 influenzát lábon kihordani. Hogy mi van ilyenkor? Vajúdnak a hegyek, és egeret szülnek. TRÓNSZÉKEN A SZERKESZTŐ NEWSROOM. Magyarosan hírszoba vagy hírterem. Egyébként se nem szoba, se nem teFéléjszakai csendélet a newsroomban. Garai Szakács László, Hegedűs Szabolcs és Gonda Zsuzsanna tartja még a frontot. szerkesztőséget. így néhány kóbor firkát, kompromittáló fotót leszámítva inkább a modern információs technológia segítségével terjednek poénok, sutkák, mulatságos és malac ságos üzenetek, könnyebb és fárasztóbb képes-szöveges hüaz információs rovat tagjai munkamegbeszélésre gyűlnek az üvegkalitkába (kistárgyalóba). Kezdődik a „vámvizsgálat", elő vele, kinek mije van, mit ad a holnapi újságba. A rovatvezető jegyzetel, kérdez, ráncolja a homlokát, maguk az kek itt nyerik el végső megjelenési formájukat, itt „varrja" egybe a szerkesztő az oldalakat, ide zúgnak be lapzárta előtt az utolsó hírek, innen indulnak nyomdába a végleges újságoldalak. Az angolszász szakirodalom gyakran nevezi a szerkesztőket kapuőröknek, akiknek a sztorik, hírek, információk sokaságából jól kell tudni választani, súlyozni, szelektálni, nemcsak a lapon, de az oldalakon belül is. Ehhez elengedhetetlen a fontosság érzékelésének képessége. Illik elkapniuk a többszörös szűrőkön is átjövő pontatlanságokat, nagyságrendi tévedéseket, helytelen következtetéseket, egyensúlytalanságokat is. Nem véletlen, hogy a tapasztalt újságírókból lesznek a legjobb szerkesztők. Kezeik alatt oldalba rendeződnek a cikkek, átalakulhat címrendszerük, változhat terjedelmük, ami extrém esetben a „csonkolásos balesetig" is elmehet. Persze azt tartják a szakmában, a jó szerkesztő szikével dolgozik és dunk megjeleníteni képileg. Jóllehet számítógépen készül az újság, a szerkesztő előtt papíron is megjelennek a készülő oldalak, amelyek kétszer-háromszor is megjárják a korrektorokat (a javításokat is ellenőrzik), akik nemcsak az egyszer már elolvasott cikkek oldalba tördelt változatait ellenőrzik, a lap stíluskönyvének megfelelő szabályokra is figyelnek. A többször átolvasott, kijavított, véglegesített oldalakat aztán a szerkesztők a közös informatikai rendszeren keresztül átküldik a nyomdába. A newsroom munkaideje lapzártáig tart, ami bármikor lehet, ha semmi különös nem történik - és még BL-meccs sincs -, 10-11-ig. Az országgyűlési választások éjszakája éjjel 1 óráig tartott, de - büszkék is vagyunk rá - a Délmagyarországban minden eredményt megtalálhattak olvasóink. A newsroom társaságának tagja az online szerkesztő is, aki az írott sajtó 24 órás reakcióidejét akár percekre csökÚjszászi Ilona és Hollósi Zsolt egy „bokorban" - nagyon dolgoznak. nem bárddal, mint egy mészáros. Azt is mondják, a szerkesztő olyan ember, aki tudja, mit akar, de néha nem tudja, mi az. A newsroom körül délután kezd forrósodni a levegő, a szerkesztő ekkor már egyre több konkrétumot szeretne látni a lapból, az újságíró meg még időt kér, a délelőtti lapindító értekezletnél szűkebb körű 4 órás munkamegbeszélésen viszont már illik tudni, hányadán is állunk a tervezett cikkekkel és oldalakkal. A képszerkesztő meg a fotósokat hajtja, hiszen joggal szeretné már látni - a címlapon különösen -, hogy mit és mekkora erővel tukentve, azonnal hírt ad legfontosabb eseményekről, amelyekről aztán a nyomtatott újság másnap bővebben is beszámol. NAP MINT NAP. A napilap olyan, mint a magas Déva vára, amit felépítünk estére, leomlik reggelre... Híreink, információink jó ha egy napig élnek, alig tovább, mint a Tiszán a kérészek. Aztán másnap minden kezdődik elölről. Mindennap tiszta lappal, kevésbé emelkedett megfogalmazásban: a nulláról indulunk - a másnapi újságból gyakorlatilag minden oldal üres. Innen szép felállni! - nap mint nap. rem, newsnak viszont elég nyúz. Nem az összetolt asztalok az érdekesek, hanem ami körülötte történik. Napi szerkesztők, képszerkesztő, ügyeletes újságíró - itt már mindenki a megálmodott lap beteljesítésén dolgozik, a cikSzerethető formában Informatikában nincs mit összehasonlítani 1910 és 2010 között. Ak kor tollal karcolták a kéziratpapírokat, ma már kézirat sincs, papír sincs. Fájlok, digitális betűk, elektronikus mappák, elektronikus levelek, elektronikus laptükrök, elektronikus szemétkosarak vannak. Az internet segítségével az asztalunkon hever az egész világ, szöveges információban, képben, filmben. És egy légtérben, egy newsroomban dolgozik velük az online szerkesztőség, az orrunk előtt jelenik meg elektronikus ikertestvérünk, a delmagyar.hu internetes újság. És mégis. A nyomdaillatú, nagy varázslat továbbra is papíron érkezik a többség otthonába nap mint nap, a reggeli kávé mellé. Érinthető, szerelhető, időnként földhöz is csapható, de mindenképpen emberléptékű formában. Reméljük, újabb száz évig!