Délmagyarország, 2010. május (100. évfolyam, 101-124. szám)

2010-05-18 / 114. szám

A DELMAGYARORSZÁG/DÉLVILÁG MELLÉKLETE » NAPRÓL NAPRA MINDIG MAS MASODSZORRA MEGSZEREZTE A SZÜKSEGES MAGABIZTOSSAGOT Elődje ad tanácsokat az új királynőnek A 2010-es kírálynőválasztás nyertese, a debreceni joghallgató, Dobó Ágnes nemcsak szép, de még a humora is jó. A felkészítő táborban egy rögtönzött stand-up comedy előadással ő érdemelte ki a Miss Talent címet is. SZÉPSÉGVERSENY INZSÖL JÚLIA - A versenyen említette, hogy olyan korban élne szívesen, ahol a mainál fejlettebb az orvostudo­mány. Miért választotta akkor a jogi pályát ahelyett, hogy esetleg orvosnak tanuljon? - Gyermekkori vágyam volt a jogi pálya, már tizenöt éve­sen eldöntöttem, hogy milyen irányba szeretnék tovább ta­nulni. Tudatosan készültem a felvételire, emelt szinten ta­nultam a történelmet, a ma­gyart és nyelvvizsgákat tettem. Bevallom, amikor ki kellett töl­teni a felvételi jelentkezési la­pot, kicsit megremegett a ke­zem, mert vonzott az orvosi pálya és a biológia is jól ment. Aztán beláttam, hogy nem va­gyok elég erős lelkileg ehhez a szakmához. Jelenleg vizs- j gaidőszakom van, amit J| elég nehéz lesz össze­egyeztetnem egyéb te­endőimmel, de sem­miképp nem akarom háttérbe szorítani a tanulmányaimat. - Tavalyelőtt az el­ső öt lány között volt a döntőben, de mint mondta, akkor inkább szórakozásként fogta fel az egé­szet. Idén vi­szont nyerni jött. Mit gondol, minek köszönheti a győzel­mét? - Két éve azért je lentkeztem, hogy kipró- ' báljam magam és őszin­tén szólva meglepett, hogy bekerültem az első öt lány közé. Tudtam, ha keményen dolgozom és tuda­tosan csinálom végig, jobb eredményt is elérhetek. Akkor döntöttem el, hogy újra jelent­kezem, és ezúttal meg is nye­rem a versenyt. Idén harmadik éve olyan lányt választanak királynőnek, aki előzőleg már részt vett a versenyen. Ebből is látszik, hogy a tapasztalat nagyon sokat szá­mít, mert nem elő­ször van aj f) ott, már nem iz­gul vagy fél attól, hogy mi fog tör­tén­ni, ha­nem tudatosan és magabizto­san csinálja végig az egészet. A zsűri és a közönség is értékeli a magabiztosságot és azt, ha va­lakin látszik, hogy tudja, mit a- akar. - Hogy állt a versenyhez a csa­' 1'\ ládja? Kitől örökölte a szép­ségét? 5) Sok a vita arról a családban, hogy apai vagy az anyai ágról örököltem többet, de szerintem inkább apukámra hasonlítok. Dobó Ágnes - Az előző verse­nyen senki nem tu­dott a jelentkezésem­ről egészen az első válogatóig, ami­kor közöltem velük, hogy most felülök egy vonatra és ver­ni fogok a királynői címért. Ez­után két évig hallgatta a csalá­dom, hogy ezúttal megyek és megnyerem a versenyt. Sze­rencsére száz százalékig mel­lettem álltak, a döntőn ott volt az anyukám és a hú­gom, és borzasztó jó érzés volt, hogy akárhányszor ki­néztem a kö­zönségre, in­tegettek nekem és biztattak - ez könnyítette meg, hogy öt percen keresztül har­minckét foggal mosolyogjak. Természetesen a szerelmem is ott volt a közönség soraiban, ő nagyon büszke volt rám, és bár szinte azonnal lerohanták a ri­porterek, talpraesetten kezelte a helyzetet. - Serdült Orsi, a verseny tavalyi nyertese a legjobb barátnője. Re­mél tőle jó tanácsokat az elkövet­kezendő egy évre? - Hát, nagyon remélem, nyez- hogy értem szorított! Mikor ki­mondták, hogy én lettem a ki­rálynő, alig akartam elhinni, ránéztem Orsira és láttam, hogy zokogva indult el felém. Azonnal egy­más karjaiba borul­tunk és percekig úgy maradtunk volna. Mellet­tem van, mi­kor szüksé­gem van rá, telefonon beszé­lünk minden interjú és forgatás előtt. Szá­mítok a tanácsaira, bár az elmúlt évben sok mindent átéltem vele, így van már el­képzelésem arról, mi vár rám. - Valahol azt nyilatkozta, hogy a humor sok mindenen átsegít az életben. Egy szép és vicces lány­nak azonban nem (ehet könnyű dolga a férfiakkal... - Igaz, amit mondanak, hogy a férfiak félnek a szép nőktől, de nem hiszem, hogy ez csak a szépségen múlna. Az összes ba­rátnőm szép, akikkel bulizni já­rok, mégis mindig én vagyok az utolsó, akit megszólítanak. TÖBB A KÖVÉR GYEREK, MÉGIS CSÚFOLJAK ŐKET Noha egyre többen vannak, mégis a kövér kisiskolásokat csúfolják leginkább, még akkor is, ha népszerűek és jó tanulók. A Michigani Egyetem kutatása szerint a 3-6. osztályos diákok legtöbbször túlsú­lyos társaikon köszörülik a nyelvüket, függetlenül a duci diákok nemétől, szár­mazásától, népszerűségétől és tanulmá­nyi teljesítményétől. „A nyolcvanas évekhez képest ma már sok gyerek elhí­zott, néhány iskolában talán az osztály fele is túlsúlyos lehet. Éppen ezért azt gondoltuk, ma már nem őket csúfolják leginkább, de nem így van" - közölte Julié C. Lumeng, a kutatás vezetője. A kutatók szerint a súlyproblémákkal küzdő gyerekeket 63 százalékkal na­gyobb valószínűséggel csúfolják, mint a normális testtömegű diáko- íí kat. A kicsúfolt gyerekek szülei a gúnyolódást tekintik a gyere­keik egészségét leginkább fe- {M nyegető jelenségnek, a megtámadott diákokra ugyanis gyakran jellemző a depresszió, a feszültség « ­és a magányosság. M LD rö Hétfő Kalendárium, A hét témája, Lakberendezés IHÉÍÉÍMH Gy6gy-ír Szerda Légy-ott Csütörtök Bizalmasan Péntek Délmadár Szombat Szieszta CÖ M LO cc EGYÜTTÉLÉ­SEK Sokszor azért rövidebb éle­tűek, mert az életközösség­ben élő párok 51 százaléka három éven belül házas­sággal pecsé­telte meg ösz­szetartozását. TRENDI NYAKLÁNC S. K. Minimális kézügyességgel szinte percek alatt divatos nyakláncot gyárthatunk. Ehhez mindössze kb. 45 centiméter nagyszemű láncra (barkácsáruházakban, hobbiboltok­ban kapható), 70 centi, kb. 3 centiméter szé­les szaténszalagra és egy kevés keskeny gu­mira van szükség. Elkészítéséhez a szatén­szalagot fűzzük át egyenként a láncszeme­ken, a két végét ki­csit hajtsuk visz­sza, és egy-egy öltéssel rög­zítsük. A lánc két vé­gére, az utolsó sze­mekje varr­juk fel a gu­mit a nya­kunknak megfelelő hosszúságra, hogy kellően kinyúl­jon, és fel tudjuk venni. (Ha hosszabb láncot szeretnénk, a gu­mit el is hagyhatjuk, ekkor egy keskenyebb, masnira kötött szaténszalaggal rögzítsük egymáshoz a lánc két végét. Vagány, rockos szereléshez, farmerhez, fekete pólóhoz remek kiegészítő. KYLIE NADRÁGJA Kylie Minogue manapság gyakran jelenik meg a tradicionális indiai viselet ihlette, kendernövényből készült nadrágban, amely többek között a Pucci divatházat is meg­ihlette. A jellegzetes ruhadarab anyaga a lenhez hasonlít, tartós és strapabíró, bírja a gyűrő­dést és a magas hőfokú mo­sást, antiallergén és gyorsan szárad, ezért sportruházatot is előszeretettel készítenek bé­li' lőle. A Pucci nadrágjai 42 száza­•13* lék kendert és 58 százalék pamutot tartalmaznak, fazonja pedig a '80-as, '90-es éveket idézi. TOVÁBB TARTANAK A HÁZASSÁGOK, MINT AZ EGYÜTTÉLÉS Az amerikai házasságok tovább tartanak, mint a boldogító igen kimondása nélkül létre­jött élettársi kapcsolatok - állapította meg a Centers for Disease Control (CDC) betegségmeg­előzési és járványvédelmi szervezet. A megje­lent adatok szerint a házasságok 78 százaléka maradt fent öt évig vagy hosszabb ideig, szemben az élettársi kapcsolatokkal, amelyeknek csak 30 százaléka tartott ki ennyi ideig. Több mint 12 ezer embert kérdeztek meg, 40 százalékuk volt házas, míg 9 százalékuk élt élet­társi kapcsolatban. Akiknek az első házasságuk megkötését követően legalább nyolc hónappal szü­letett meg első gyermekük, 80 száza­lékban ünnepelték együtt ti­zedik házassági évforduló­jukat is. A gyermektelen há­zaspárok esetében kétszer gyakoribb volt, hogy nem jutottak el a tízéves évfor­dulóig. A 26 évesen vagy ennél idősebb korukban összeházasodott párok 75 százaléka maradt együtt legalább tíz évig, míg a kamaszházassá­got kötőknél csak ötven százalék­ra jött ki ez az arány. iw.'j, riSt

Next

/
Oldalképek
Tartalom