Délmagyarország, 2010. április (100. évfolyam, 76-100. szám)
2010-04-07 / 80. szám
2010. ÁPRILIS 7., SZERDA AKTUALIS Légy-ott Április 8-án. 16.30-tól emlékeznek meg Széchenyi István halálának 150. évfordulójáról a szegedi SZAB-székházban, utána Gyulay Endre tart emlékmisét a DómZTI: FARKAS JUDIT ban 18 órától, majd koszorúzás és mécsesgyújtás következik a Pantheonban. Megyei programok a költészet napjára ÁPRILIS 8-12., CSÜTÖRTÖK-HÉTFŐ CSONGRÁD, CSEMEGI KÁROLY KÖNYVTÁR ÉS INFORMÁCIÓS KÖZPONT; HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, EMLÉKPONT; SZEGED, SOMOGYI-KÖNYVTÁR; SZENTES, VÁROSI KÖNYVTÁR Április 7-én 18 órától a szentesi Városi Könyvtárban a Krúdy Gyula Baráti Kör tagjai tartanak zenés irodalmi felolvasóestet, „A magyar költészet klasszikusai" címmel. Április 8-án 17 órától Tomanek Gábor és társai Wass Albert-verseket, -prózát adnak elő a csongrádi könyvtárban. A vásárhelyi Emlékpontban szintén szintén április 8-án 17 órakor rendeznek Wass Albert-estet (infó: www.emlekpont.hu). A szegedi Somogyi-könyvtárban aznap 18 órakor ülik a szegedi vers ünnepét Sándor János rendezésében, szegedi színészek tolmácsolásában. Április 10-én 10 és 12 óra között várostörténeti séta indul a könyvtár elől, ahol az érdeklődők Szeged irodalmi emlékhelyeit ismerhetik meg. Infó: 62/425-525/143, oros@sk-szeged.hu. Április 12-én a könyvtár alagsorában két filmet vetítenek 17 órától: József Attila gyermek- és ifjúkori éveiről és a vásárhelyi olvasókörökről. Filmvetítés ÁPRILIS 7., SZERDA SZEGED, MILLENNIUMI KÁVÉHÁZ 18.00: A Magyarok és az első világháború című dokumentumfilm-sorozat első része: Meggondoltan, megfontoltan. A vetítés előtt beszélgetés a rendezőkkel, Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal. Erotikus mesék ÁPRILIS 7.. SZERDA SZEGED, IH 18.00: Burány Béla: Mé piros a gólya csőre? délvidéki erotikus és obszcén népmesék. A könyvbemutató 18 éven felülieknek szól, közreműködik Cérna Miklós és Borka Sándor mesemondó. vO -i—> CV -t—» I CD _Q INI CD E CD Demjén-koncert ÁPRILIS 10., SZOMBAT SZEGED, VÁROSI SPORTCSARNOK 19.30 (KAPUNYITÁS: 18.30): Demjén koncert 2010 - lemezbemutató. A koncert Demjén Rózsi 2009-ben megjelent, A lelkünk most is vágtat című stúdióalbumának lemezbemutatója is egyben, de természetesen nem maradnak ki a műsorból a művész nagy sikerű dalai sem (például: Jégszív, Hogyan tudnék élni nélküled, Szerelemvonat). Demjén a Ber gendy zenekar és a V'Moto Rock után, a rend szerváltáskor szólókarrierbe kezdett. Azóta 14 albumot jelentetett meg, ezenkívül kiadott négy koncertlemezt és öt váloga táslemezt is. 1996-ban munkásságért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét. Jegyek elővételben: 2900, a helyszínen 3400 forint, 14 éves korig a belépés ingyenes. Belépőjegyek elővételben kaphatóak a következő TÚRA A TÓHOZ Április 10„ szombat E5, Monostori csárda 9.00: Nyílt túra a Péteri-tóra. A tavasz a fészkelés időszaka, récefélék, gázlómadarak csapatai lepik el a Péteri-tó területét, de távcsővégre kerülhet gyurgyalag, szalakóta, rétisas is. Találkozó 9 órakor az E5-ös főútvonalon, a 128-as kilométernél, a KNP-kutatóház előtt. Megközelítés: autóbusszal Szegedről, leszállás a Monostori csárdánál. Jelentkezés: 30/638-0297, knpi@t-online.hu. HÚSVÉTI KONCERTEK Április 8., csütörtök, április 11., vasárnap Szeged, Szentes Április 8-án a Szegedi Szimfonikus Zenekar ad húsvéti koncertet a rókusi templomban, műsoron Hándel Messiása. Információ: 62/426-102, orch@symphszeged.hu, www.symphszeged.hu. Szentesen, a Szent Anna-templomban vasárnap 19 órától rendeznek húsvéti koncertet. Egyetemi tavasz Jordán Tamás József Attila-estje Kortárs balett, musical, vígjáték ÁPRILIS 7-10., SZERDA-SZOMBAT SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ, KISSZÍNHÁZ Április 7-én Fenyő Miklós és Tasnádi István Aranycsapatát tekinthetik meg a nézők a nagyszínházban 19 órától, 8-án, 9-én és 10-én pedig a Szegedi Kortárs Balett Unisono (A Tiszánál) - két egyfelvonásos mű Beethoven IX. szimfóniá jára - című előadását Koreográfusok: Mauro Astolfi és Juronics Tamás. A kisszínházban 7-én 18, 8-án és 9-én 19 órától játsszák Georges Feydeau Bolha a fülbe című vígjáték tűzik ugyanitt a Tirami Su című identikát. 10-én 19 órától pedig újra műsorra tásjátékot. Operettslágerek ÁPRILIS 12., HÉTFŐ SZEGED, IH 19.00: „Beugrom a nagybőgőbe..." - operettmelódiák két részben. Előadja: Benkóczy Zoltán, Kiszely Zoltán, Merényi Nicolette (képünkön), Kovács Zsuzsa, Jankovits József, Teremi Jegy: 2500, 2000 Trixi. forint. Jubileumi turné ÁPRILIS 9., PÉNTEK SZEGED, IH RENDEZVÉNYKÖZPONT 18.00 (KAPUNYITÁS): Depresszió: Nincs jobb turné 2010.10 éves jubileumi országjárás. A rockcsapat a 2000-es megalakulás óta olyan világsztárokkal játszott együtt, mint a Kom, Marilyn Manson, a Motörhead, az Apocalyptica, a Clawfinger, a Kosheen, a Manu Chao. Vendégek: Horda, Rubicon. Információ: 06-62/423-638, www.ihrendezvenykozpont.hu. helyeken: Alexandra Könyvesbolt, Délmagyarország ügyfélszolgálati iroda (Gutenberg utca 5.), szegedi városi sportcsarnok. Információ: 30/500-8271. ÁPRILIS 9., PÉNTEK SZEGED, MÓRA FERENC MÚZEUM 18.00: Jordán Tamás (képünkön) József Attila-estje az újszegedi Rendezvényház szervezésében. A neves színművész az esten a költő „Szabad-ötletek jegyzéke két ülésben" című életrajzi szövegével, önvallomásával foglalkozik, amit akkor vetett papírra, amikor Gyömrői Edit pszichológus kezelése alatt állt. Jordán Tamás a tőle megszokott drámai erővel éli, gondolkodja a költő sorait. Belépő: elővételben 800, a helyszínen 1200 forint. Információ: a 62/592-800-as telefonKépregények Szőregen EHÖK nevezéses pókerbajnokság selejtezőjét (másnap ugyanekkor a döntőt). 20 órától a Frankié Látó (képünkön) Quartet lép fel a Millenniumi Kávéházban. A Gál Ferenc Hittudományi Főiskola Klebelsberg-termében az Incantamento Antico régizene-együttes ad hangversenyt az olasz, spanyol reneszánsz és barokk ritkaságaiból. A Millenniumi Kávéházban 18 órakor nyílik a Tingatinga festmények Tanzániából című kiállítás (képünkön), tárlatvezető: dr. Sarungi Emőke gyermekpszichiáter és művészetterapeuta. 20 órától Djembe táncház afrikai tánctanítással. Az IH-ban 20 órától fellép a Tóth Bagi Trio, vendég Szirtes Edina Mókus. A SZOTE-klubban 21 órától választják az egyetem arcát, utána Beatrice-koncert. Infó: www.u-szeged.hu/etavasz. számon, valamint a www.rhz.hu honlapon. ÁPRILIS 7-13., SZERDA-KEDD SZŐREG, TÖMÖRKÉNY ISTVÁN MŰVELŐDÉSI HÁZ 10.00-18.00: A jövő emlékei - Vadas Máté és Torjai Ádám képregény-kiállítása. A tehetséges fiatalemberek 16 éve foglalkoznak képregényalkotással - fő témájuk a történelem és a futurisztika. A rajzok Vadas Máté grafikus tehetségét dicsérik, míg a szöveg Torjai Ádám angol szakos tanár érdeme. A kiállítást az érdeklődők április 30-áig tekinthetik meg. ÁPRILIS 12-13., HÉTFŐ-KEDD SZEGED Ízelítő az Egyetemi Tavasz programjaiból. Április 12-én, 18-tól az Ássam Teaház vendége Bódis Kriszta író, dokumentumfilmes. A SZTEageben 16.30-tól beszélgetnek Pindroch Csaba színművészszel, a Spíler Card Clubban 18 órától tartják a III. SZTE (0) STÜSZI VADÁSZ ÉTTEREM ASZTALFOGLALÁS: 62/315-640 Ahol nem csak vadérel van! • Szeged, Maros utca 37. • Http://illespanzio-vadaszetterem.hu msá http://program.delmagyar.hu -