Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-27 / 278. szám

6 MEGYEI TÜKÖR 2009. NOVEMBER 27., PÉNTEK Gémes Ferenc 77 évesen még ma is 10 kilométert fut KOVACSICS A HELYI KONYHA VONZEREJÉBEN IS BÍZIK „Hungarikummá válhat a makói fürdő' Már betöltötte az ötvenedik életévét, amikor elkezdett rendszeresen sportolni a Mind­szenten élő, 77 éves Gémes Fe­renc, aki ma is mindennap 10 kilométert fut. MINDSZENT KOROM ANDRÁS - Nagyon meghíztam, és ki­újult az agydaganatom, ezért elhatároztam, hogy szakítok addigi életmódommal. Fo­gyókúrázni és úszni kezd­tem, és azon kaptam magam, hogy már a cigarettát sem kí­vánom - mondta Gémes Fe­renc, akire felfigyeltek a szentesi sportuszodában, el­hívták a Balaton-átúszásra, amit teljesített, majd a követ­kező héten rajthoz állt Vásár­helyen egy 28 kilométeres fu­tóversenyen. - Végig köve­tett a mentőautó, gondolom, a szervezők arra számítottak, hogy szükségem lesz a segít­ségre. Mindenkire rácáfol­tam, dobogós helyezést ér­tem el. Azonnal meghívtak a debreceni pályaversenyre, ahol három számot is meg­nyertem. Kiújult betegsége miatt ké­sőbb Szegeden meg akarták „Követett a mentő, gon­dolom, a szervezők arra számítottak, szükségem lesz a segítségre. Minden­kire rácáfoltam, dobogós helyezést értem el." Gémes Ferenc Gémes Ferenc ma is mindennap másfél órát fut. Könnyedén végzi az otthoni edzést is. FOTÓK: TÉSIK ATTILA műteni. Ehelyett inkább rajt­hoz állt a Barátság marato­non, amit meg is nyert. Ké­sőbb csodával határos módon meggyógyult. Feri bácsi 57 éves kora után minden hazai és nemzetközi versenyen győzött, vagy dobo­gós helyen végzett. 400 méte­res futásban világbajnoki, tri­atlonban pedig Európa-bajno­ki címet nyert. - A hosszútáv­futás a fő sportágam, egyaránt szeretem a félmaratont, a ma­ratont és az ultramaratont. Egy időre a fővárosba köl­tözött, s eredményeinek kö­szönhette, hogy 1996-ban ő futhatott be az olimpiai láng­gal a városhatárból a buda­pesti Vörösmarty térre. - Egy Figyel az étkezésre. Gémes Ferenc nagyon figyel a táplálkozására. Kerüli a cukrot, minimálisra korlátozta étlapján a lisztes dolgokat, és zsír helyett olajjal készült ételeket fogyaszt. Elmondása szerint most jobb kondícióban van, mint 20 éves korában. legyen mindig nalad a Radlo Plusz nyerokartya, meri a nyeroszamoddal EGY ÉVEN ÁT FIGYELD A NAPI NYEROSZAMOT! NINCS MÉG NYERŐKÁRTYÁD? Szerezd be ma 16-17 ora közöli az Klauzal leren. a Pluszosoktol! www radioplusz.hu életre szóló élményt jelentett ez a futás, amihez hozzájá­rult, hogy Schmitt Pál, a MOB elnöke mellett Kőbán Rita és Egerszegi Krisztina fogadott a Vörösmarty téren. Gémes Ferenc ma is rend­szeresen edz, napi másfél órát fut, majd kiegészítés­ként Szentesen úszik. Leve­zetésképpen pedig odahaza szkandergéppel és súlyzók­kal erősít. M R--J RVL I K I < I XX Szeretné, hogy gyermekét megláto­gassam és átadjam Neki csomagját! Kérem fáradjon be Vitéz u. AO szám alatti irodámba 14 és 17 óra között, hozza be ajándékcsomagját, amit gyermekének szán, s egyeztetett idő­pontban meglátogatom Önöket Q/f?errtettetyoi rínnrjfx-fcrf Árván, a fMUm Szeged, Vitéz u. 20. Tel.: 420-433 • 420­Ha mindent jól csinálunk, akkor 3-4 éven belül akár évi 6-800 ezer vendéget is fogad majd a makói élményfürdő - vallja Ko­vacsics Imre. A Maros-parti vá­ros fürdőjének vezetője egyik vendégcsalogató lehetőségnek a helyi ételeket tartja, mert szerinte strandra nem csupán a víz miatt járnak az emberek. MAKÓ KORMOS TAMÁS Öt hónapja vette át a makói fürdő irányítását Kovacsics Imre, a SPA Hungary Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója. A cég a Maros-parti város mel­lett még 6 magyarországi tele­pülésen üzemeltet fürdőt. - Ismerve a magyarországi viszonyokat, tudtam, hogy mire számíthatok, amikor megbíztak a makói fürdő irá­nyításával. Ezalatt a néhány hónap alatt számos változta­Nem konkurencia. Makó 100 kilométeres sugarú körében már számos élményfürdő működik, s újak is létesülnek. Ennek ellené­re Kovacsics Imre nem konku­renciának, hanem egymás erősí­tőjének tartja a létesítményeket. Gasztronómiai hasonlattal élve: hiába az ember kedvenc étele mondjuk a marhapörkölt, nem ezt eszi mindennap. így van ez a fürdőkkel is, hiába van egy, ahová szívesebben megy az ember, azért alkalmanként fel­keres más fürdőket is. tást vezettem be a gazdaságo­sabb működés érdekében ­mondta a cégvezető. Az önkormányzati fürdők nagy többségéhez hasonlóan - véli Kovacsics Imre - a ma­kóiban is pazarló gazdálkodás folyt. Példának említette a meghosszabbított nyitva tar­tás miatti újabb műszak beál­lítását vagy a régi gyógyászati részleg fenntartását. Az utób­binál pár százezer forintos fej­lesztéssel évi közel 25 milliót spórol a város. Az új vezető nagyon biza­kodó. Szerinte a 3,5 milliárdos új létesítmény, amelyet 2011 nyarán adnak át, nem csupán a tulajdonosnak hoz majd profitot, hanem az idegenfor­galmat is fellendíti Makón, és munkahelyeket teremt. A für­dő köré szállodák, vendéglá­tóhelyek települhetnek. - A hozzánk tartozó két leg­nagyobb fürdő, a gyulai és a győri éves nettó árbevétele 800 millió és 1 milliárd forint között mozog. Számításaink szerint az új makói fürdő 3-4 éven belül 6-800 milliót hozhat, ehhez az kell, hogy évente 5-600 ezer látogatót fogadjunk - folytatta Kovacsics Imre. Ehhez persze nem elegendő, ha csak a fürdőt bővítik, fejlesz­tik, hanem olyan újdonságo­kat, érdekességeket is ki kell ta­lálni, amelyek behozzák a ven­déget. Makó esetében a gasztro­nómiát látja ilyennek a cégve­zető. Szerinte a hungarikum­nak számító makói vöröshagy­mából készített ételek, amelye­ket a létesítményben szolgál­nak fel, akár magát a fürdőt is hungarikummá tehetik. Kovacsics Imre: Az új makói für­dő idővel akár Magyarország tíz legfelkapottabb fürdője közé is bekerülhet. FOTÓ: DM/DV 1741 Csak egy hívás, és ön máris 100 Ft-tal támogatja a szegedi kisállatmenheíy megvalósulását! KÖSZÖNJÜK! [MONEY MORE] Pénzügyi Tanácsadó Zrt. Magyarország egyik legprofesszionálisabb ALKUSZHÁLÓZATÁNAK dél-alföldi régiója keres minőségi munkát végző, gyakorlatfal. ambícióval és szakmai elkötelezettséggel bíró PÉNZÜGYI TANÁCSADÓKAT. FELADATOK: pénzügyi, banki, biztosítási termékek személyre szabott ajánlása, értékesítése - nyugdíjpénztári és egészségpénztári tanácsadás, tagszervezés kapcsolatfelvétel, illetve folyamatos kapcsolattartás ügyfelekkel. PrinvVl Művészeti Galéria Festmények, tűzzománc képek ékszerek, dísztárgyak műtermi áron, a művészektől. Szeged, Oskola u. 3. 06-70/933-5328 Nyitva: h-p. 10-18. szo. 10-14 éráig. ELVÁRÁSOK: • felsőfokú végzettség vagy középfokú végzettség + OKJ-vizsga • jé kommunikációs és tárgyalási készség • ügyfélközpontú gondolkodásmód eredményorientált szemlélet. DM Hűségkártyával és törzsvásárlói kártyával vásárlóknak 10 ­• piaci átlag feletti anyagi juttatások - rugalmas munkaidő • profi számítógépes home office rendszer I - abszolút versenyképes, széles pénzügyi termékkör (bank, biztosítás, pénztár) • flottakedvezmények. Jelentkezését az agoston.robert@moneyandmore.hu, valamint a 70/312-8435-ös elérhetőségekre várjuk! www.moneyandmore.hu Tanácsadó egy életre. NOMINA 3P Oktatóimrvéiű il iiolgóltalt Zrt. GYÓGYSZERTÁRI ASSZISZTENS (OKJ 52 720 01 0010 52 03) tanfolyam indul az Új Pálya program keretében. A közszférából távozottaknak és távozóknak, egészségügyi vagy pedagógiai végzettséggel rendelkező álláskeresőknek ajánljuk gyógyszertári asszisztens képzésünket! Időtartam: 1100 óra Elmélet: 440 óra, gyakorlat: 660 óra. Intenzitás: hétfőtől péntekig, 6-8 órában. Helyszín: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 29. Érdeklődni: Nomina 3P Zrt. 06-30/575-7716. • FAT-szám: 0798. Nyilvántartási szám: 01-0320-04. A Lapcom Kft. Délmagyarország Kiadó nyomtatott, és online kiadványai hirdetési felületeinek értékesítésére, a megnövekedett feladatok ellátására HIRDETÉSI TANÁCSADÓ kollégákat keres Csongrád megye területéről. AJÁNLATUNK Alkalmazotti jogviszony • Nemzetközi, biztos háttér • Teljes informatikai háttér • Folyamatos képzés • Lendületes csapat • Sok munka, kiemelt bérezés •Széles termékkínálat EGY SIKERES CSAPATBA VÁRJUK AZOK JELENTKEZÉSÉT, AKIK: Minimum középfokú végzettséggel, 1 Saját gépkocsival, Számítástechnikai gyakorlattal (World, Excel, Internet), Értékesítési tapasztalattal, Kiterjedt kapcsolatrendszerrel, Megfelelő kitartással, kreativitással, lojalitással rendelkeznek. A jelentkezéseket fényképes, szakmai önéletrajzzal, motivációs levéllel, kizárólag e-mailben várjuk 2009. december 15-ig: szabo.peter@delmagyar.hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom