Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-27 / 278. szám

HÍREK Boncsér Gergely (Rodolfo), Pasztircsák Polina (Mimi) és Cseh Antal (Schaunard) a Bohéméletben. FOTÓ: DM/DV csit fellélegezhetek, és látom: van eredménye az őrületes munkának - mondja Polina, aki orosz származású édesany­jától kapta oroszos hangzású keresztnevét. Már évek óta Pa­varotti kedvenc Mimijénél, a legendás szopránnál, Mirella Freninél tanul, aki hét-nyolc évvel ezelőtt, az akkor még élő férjével, a világhírű basszistá­val, Nikolaj Ghiaurowal közö­sen alapított egy énekiskolát Olaszországban. - Négy éve kimentem meg­hallgatásra, felvettek, és az­óta is Mirella Frenihez járok, aki óriási tapasztalattal ren­delkezik, alapos és kemény tanár. Nemcsak egyéni ének­technikáját és maximális pro­fesszionalizmusát adja át, ha­Győr, Ferrara, Lugano. Pasztircsák Polina zenei tanulmányai mellett Győrben művelődésszervező diplomát szerzett, jelenleg a ferrarai konzervatórium ének szakos hallgatója. Szegedi debütálása után Svájcban egy Sosztakovics-szimfónia előadásán vesz részt, amit a kedvese vezényel. Luganóban koncertek várják, majd lemezfelvételt készít. A Genfi Operaháztól egy főszerepet is nyert a versenyen, de csak később egyeztetnek arról, konkrétan melyik lesz az. Zoltánfy-kiállítás diákoknak, ingyenes tárlatvezetéssel Dömötör-emlékest DÖMÖTÖR JÁNOS MÚZEUM­IGAZGATÓRA emlékeznek ma délután 6 órától a vásárhelyi Alföldi Galéria földszinti ter­meiben. A közelmúltban el­hunyt nyugalmazott múzeum­igazgató életét, munkásságát Bokorné Nagy Katalin régész, nyugalmazott múzeumigazga­tó-helyettes, Nagy Veronika néprajzos főmuzeológus, Hé­zső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész és Nagy Attila Tornyai-plakettes szobrászmű­vész idézi fel. A beszélgetést Nagy Imre művészettörténész, múzeumigazgató vezeti. Kö­szöntőt mond Almási István alpolgármester, közreműköd­nek a Németh László Gimnázi­um és Általános Iskola diákjai. Bányai-kiállítás BÁNYAI ERZSÉBET FESTŐ­MŰVÉSZ születésének 100. év­fordulója alkalmából nyílik em­lékkiállítás a vásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola aulájában ma délután 5 órakor. Bevezetőt mond Nagy Imre múzeumigazgató. A legendás szegedi festő, Zol­tánfy István REÖK-ben látható tárlata az életmű eddigi legna­gyobb kiállítása, melyre isko­lásoknak ingyenes tárlatveze­tést biztosítanak a téli szünet előtti utolsó héten. „Életvonal" címmel az eddigi legnagyobb Zoltánfy István­kiállítást láthatja a közönség a REÖK-ben. A szervezők több mint százhúsz képet gyűjtöttek be a nagyszabású tárlatra - jelentős részüket magángyűjteményekből, így olyanok is előkerültek a le­gendás szegedi festőtől, me­lyekre szinte már a család sem emlékezett. - Amikor először beléptem a kiállító­térbe, több olyan képet is fel­fedeztem, amit legalább húsz éve nem láttam - mondja a művész özvegye. Ezeken kívül olyan ismert alkotások is bekerültek az anyagba, mint a hatalmas méretű Deszki pannó, amely a község házasságkötő termé­be készült eredetileg. Vagy éppen a Szeged söröző szá­mára festett művek, melyek azért készültek, mert az ott gyakran vendégeskedő mű­vészkompánia üresnek talál­Helen Doron karácsonyi matiné Karácsonyi kézműves foglal­kozásokon vehetnek részt a gyerekek a REÖK-ben. De­cember 5-én, 10 órától a há­romévesek krepp-papírból készíthetnek mikulásfejet, az öt-hat évesek pom-pom tech­nikával hóembert alkothat­nak, és karácsonyi ablakcsil­lagot origamizhatnak. Decem­ber 19-én 10 órától a kiseb­bek mézeskalácsot díszíthet­nek, a nagyobbak üveget festhetnek. A Helen Doron matinék ingyenesek. ta a vendéglő boxait, és elha­tározták: így díszítik, így te­szik izgalmassá őket. A REÖK kiállításának egyik terme ezt a „Szeged sörözős" hangula­tot kívánja rekonstruálni. Zoltánfy Istvánná bevallot­ta: a család vágya, hogy a fia­talok szép számmal látogas­sák a kiállítást, mivel érde­kes, hogy a mai generáció mit szól ezekhez a képekhez. A szegedi mindennapi élet ese­ményei, az alsóvárosi napsu­garas házak, családi ottho­nok miliője jelenik meg a mű­veken. A szürrealizmusa ab­szolút megfejthető és egyér­telmű, így élményt jelenthet akár a kisebbeknek is. A téli szünet előtti utolsó héten, december 14. és 18. kö­zött éppen ezért különleges kedvezményt biztosít a REÖK az általános és középiskolás diákoknak. Amennyiben cso­portos jegyet vesznek - ez a kedvezmény tizenöt főtől ve­Őszi tárlat: több mint 4000 látogató EDDIG ÖSSZESEN 4075 LÁ­TOGATÓJA VOLT az október 4-én nyílt, s vasárnap este zá­ródó 56. Őszi Tárlatnak, amely így a megszokott látogatói számot vonzotta. A kiállítás anyagát tegnap értékelte a Pogány Gábor művészettörté­nész vezette zsűri. Nagy Imre múzeumigazgató hangsúlyoz­ta: a jövőben felmérnék a lá­togatók összetételét, hiszen szeretnék tudni, kik tekintik meg a kiállítást. Darvasi-regények a toplistán A MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ GONDOZÁSÁBAN az idei könyvhétre jelent meg lapunk munkatársának, Darvasi Lász­ló József Attila- és Rotary-dí­jas írónak az új nagyregénye, a Virágzabálók, amely most harmadik a Bookline toplistá­ján a kortárs magyar irodalom kategóriában. Darvasi regénye egyszerre teremt magyar és közép-európai mítoszt, alföldi veszedelmes viszonyokat, tün­dérmesét és haláltáncot. Ko­rábban megjelent és most újra kiadott regénye, A könnymu­tatványosok legendája is jól szerepel az eladási listán: a 17. helyet szerezte meg az online könyváruházban. Regióra a lézerközpontról és az operafesztiválról A MAGYAR TELEVÍZIÓ 1-ES CSATORNÁJÁN ma 13 óra 55 perckor ismét jelentkezik a Szegedi Stúdió körzeti maga­zinja, a Regióra. A tartalomból: 2015-re Szegeden elkészül a Föld legnagyobb teljesítményű lézerközpontja. Milyen tudomá­nyos sikereket, esetleg turiszti­kai bevételt remélnek a szak­emberek az uniós beruházás­tól? Öt ország operatársulata versenyzett, de az igazi győz­tes a közönség volt. Mezzo Operafesztivál Szegeden. Ötle­tes kísérleti modelljeivel lett is­mert Márki-Zay János, egy vá­sárhelyi fizikatanár - nemcsak itthon, hanem Európában is. A szerkesztő: Sári Zsuzsa. hető igénybe -, a tárlatveze­tést ingyen biztosítják szá­mukra. Érdemes bejelentkez­ni - a marketing@szegedi­szabadteri.hu e-mail címen vagy a 62/471-411-es számon -, mert óriási érdeklődés mu­tatkozott a legutóbbi ilyen jellegű akciónál is. (X) Mimiként debütál a genfi győztes Zoltánfy István nevezetes festményének, a Deszki pannónak egy részlete. A rangos genfi énekverseny győztese, Pasztircsák Polina alakítja ma este Mimi szerepét a Bohéméletben a nagyszínház­ban. A hazai operaszínpadon most debütáló fiatal szopránt sokan legendás mesteréhez, Mirella Frenihez hasonlítják. SZEGED HOLLÓS! ZSOLT A világ legrangosabb énekver­senyei közé tartozó genfi Con­cours de Geneve szigorú zsűri­je 2003 óta nem adott ki első díjat, idén azonban egy fiatal magyar szoprán megtörte a je­get. Pasztircsák Polina tarolt: nemcsak a 20 ezer svájci frankkal járó első díjat kapta meg, hanem elnyerte a 3 ezer frankos közönségdíjat, sőt négy további különdíjat is. - Nagyon fontosak ezek a versenyek, mert egy ilyen elis­merés egyben szakmai meg­erősítés is, ráadásul ügynöksé­gek, operaházak képviselői is jelen vannak ezeken a viadalo­kon. Sok lehetőséget kaptam a győzelemmel: az egyik külön­díj az volt, hogy portrélemezt készítenek velem, és felléphe­tek a genfi zenei fesztiválokon. Meghatott a fogadtatás, ráadá­sul egy magyar énekes két-há­rom éves fizetését kaptam meg a különböző díjakkal. A ver­seny szponzora egy értékes svájci órával is megajándéko­zott. Ez az életforma óriási költségekkel jár, hiszen renge­teg útiköltséget, szállást kell fi­zetnünk. A szüleim sajnos nin­csenek olyan anyagi helyzet­ben, hogy segíteni tudtak vol­na, ezért folyamatos küzdelem volt eddig az életem az ösztön­díjakért, a szponzori támoga­tásokért. Az elnyert pénzdíjak­nak köszönhetően most egy ki­nem azt is, hogyan álljunk a szakmához. Civilben közvet­len ember, és annak ellenére, hogy már 74 éves, roppant friss és fiatalos, elképesztő lendülettel tanít. Mozarttól Pucciniig bármilyen reperto­árra kitűnő az általa kifejlesz­tett énektechnika. Havonta egy hetet töltök nála intenzív tanulással, a Modenához kö­zeli Vignolában. A hónap töb­bi részében Hannoverben élek kedvesemmel, egy fiatal olasz karmesterrel. Pavarotti és Mirella Freni szülővárosában, Modenában idén januárban már bemu­tatkozott Polina az opera­színpadon is: óriási sikert aratott a Carmenben Micaela szerepében. - Ezzel a produkcióval Fer­rara, Ravenna, Piacenza szín­házait is körbejártuk. Kelle­mes élmény volt, hogy az igencsak kritikus olasz közön­ség nagy szeretettel fogadott, jó kritikákat kaptam. Az ola­szok nem szívbajosak, én is tanúja voltam annak, amikor kifütyültek egy énekest, aki nem tetszett nekik. Ugyanak­kor hihetetlenül hálásak, ha úgy érzik, jó produkciót kap­tak. Ez az értő hozzáállás más­hol sajnos gyakran hiányzik ­mondja Polina, akit a magyar közönség a szegedi Bohém­életben ma este hallhat-láthat először operaszínpadon. De­cember l-jén, 2-án, 10-én és 12-én további négy előadást énekel a nagyszínházban. - Izgalommal várom a szegedi bemutatkozást, először lépek fel Mimiként. Pál Tamásnál je­lentkeztem meghallgatásra - rögtön megkaptam a szere­pet. A szegedi kollégák nagy szeretettel fogadtak. Szeren­csésnek mondhatom magam. Tudja-e Ön, hogy az ember környezetében tartott emlősállat, valamint a veszélyes állat tulajdonjogával, tartásával felhagyni nem szabad? A felnőtt vagy a kölyök állat elűzése, elhagyása vagy kitétele tilos, a Büntető Törvénykönyv 266/B § (1) b) pontja szerint vétség, és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. DÍLMAGYARORSZÁG DÉLVILÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom