Délmagyarország, 2009. november (99. évfolyam, 256-280. szám)

2009-11-27 / 278. szám

AKTUÁLIS j a gázálomban kénhidrogén-tartalma is meg­felelő. Ez a kút messzire van a távvezetékektől, ezért itt gáz­motorral működő erőművet tervezünk. A másik, a Makó-6 nevű kútnál közel a távveze­ték: ott már a gyűjtőcső a Mol rendszerébe vezeti be a gázt. A Falcon tehát folytatja a beruházást, és bízik - dacára annak, hogy miután az Ex­xonMobil a Földeák-1 kútnál abbahagyta a kutatást, és el­vonult, a sajtó meghiúsult makói gázálomról írt, Molnár József szolnoki bányakapitány pedig azt nyilatkozta, ha nincs termelés, az engedélyt 2012-ben visszavonja. Emiatt Szabó Györgynek legutóbb San Franciscóban kellett nyugtatnia a részvényeseket. Most, a bejárás után, az óföl­deáki közösségi házban arról is szó esett, hogy a Falcon sze­rette volna bevezetni a tőzs­dén ezt a vállalkozást - hogy itthon is lehessen makói gáz­részvényt venni -, már min­dent elintéztek, de a bányaka­pitányság nyilatkozata után ezt a lépést el kellett halaszta­ni. A kérdésre, mit tesz a Fal­con, ha tényleg megvonják tő­le az engedélyt, Szabó azt mondta, hogy a bányatörvény „Ez könnyűolaj, nagyon jó minőségű, bányajáradékot fizetünk utána." Szabó György és a szerződésük értelmében erre nem kerülhet sor. Ha mégis, akkor természetesen mindaz, amit eddig és ezután is a kutatásba fektetnek, kido­bott pénz lesz. De ebben az esetben a bíróságon ér véget a történet. ^További FOTÓK 1 eten W •••••••RIIWWI www.delmagyar.hu A terv nem változott. Az igazgató nem válaszolhatott a Falcon, az ExxonMobil és a Mol hármas együttműködését érintő kérdésekre. Az ő cége továbbra is 2012-től tervezi a termelés fölfuttatását a nem ha­gyományos szénhidrogénmezőn, ugyanazzal a technológiával, amelyet Észak-Amerikában már alkalmaznak. Néhány éven belül a kitermelt gázmennyiség fedezheti a teljes magyar szükségletet, ami évente 13 milliárd köbméter. A munka nehéz, egy gépmonstrum megrepeszti a réteget, amelyet kiékelnek, olyan anyaggal, amelyből könnyebben elő­csalható a gáz. Előfordulhat, hogy nem mindjárt sikerül, így azt sem tudni, végül mekkora lesz a költség. Az biztos, a kitermelést hordón­kénti 50 dolláros olajár fölött számították gazdaságosnak. A BUSZKÖZLEKEDÉS IS TÖBBE KERÜL VÁSÁRHELYEN Drágulnak a közüzemi szolgáltatások Drágább lesz a buszközlekedés Vásárhelyen, de januártól töb­bet kell fizetni a közüzemi szolgáltatásokért is. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY TÖRÖK ANITA Többe kerül januártól a vízdíj Vásárhelyen. A közgyűlés leg­utóbb 8,8 százalékos emelést szavazott meg a lakossági víz­használatért, így köbméteren­ként 234 forintot kérnek a szolgáltatásért, míg a szenny­vízdíj a jelenlegi 220 forintos ár helyett 240 forintra válto­zott. A közületeknek 9 száza­lékkal kell többet fizetniük. A távfűtésért is többet kell majd fizetni. Az alapdíjat 5,3 százalékkal emelték meg. Ezt Vásárhelyen általában szep­tembertől májusig kell fizetni. A hődíj - azaz a ténylegesen elhasznált hőmennyiség ­összege viszont nem emelke­dik. A melegvíz-szolgáltatás tarifáját 7 százalékkal módosí­tották, a szemétszállítás díját pedig a kukák méretétől füg­gően 7-7,5 százalékkal növel­ték. Drágább lesz a helyi autó­busz-közlekedés is januártól Vásárhelyen. Az elővételben megváltott menetjegy árát 7,2 százalékkal emelték, így az ja­nuártól 150 forintba kerül majd. 5 százalékos emeléssel a havibérlet 4250 forintba, a tanuló- és nyugdíjasbérlet pe­dig 1015 forintba kerül majd jövőre. Gázt tartalmazó „könnyűolaj" a Magyarcsanád-1 jelű kútnál. A TXM nem adta fel a kutatást. FOTÓ: SEGESVÁRI CSABA ••••••• -nTfw<TrT>TFiEfWiOMiiMngWTWWfrwwrwwiM-^ni^ *i TtT-Tartí' '-itt: 1 ;rtni,i"T-in' Holnaptól sávlezárás a Bertalan hídon SZOMBATTÓL SZABAD a Do­rozsmai út. elkészül a burko­latjavítás, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megszünteti a sávlezárást. Újabb forgalom­korlátozásra kell viszont szá­mítani a Bertalan híd újszege­di oldalán, mert a külső sáv­ban meghibásodott a dilatáci­ós lemez, ki kell cserélni. Fának csapódott FÁNAK CSAPÓDOTT SZI­KÁNCS KÖZELÉBEN tegnap egy Vásárhelyről Makó felé tartó Volkswagen személygépkocsi. Vezetője Szikáncs közelében egy kanyarban pillantott meg egy szemközt érkező, a felezővona­lat átlépő kamiont. A személyau­tó 30 éves vásárhelyi vezetője, hogy elkerülje az ütközést, jobb­ra húzta a kormányt, ezért jár­műve letért az úttestről, ahol végül egy fának csapódott. A balesetet okozó kamion vezetője megállás nélkül továbbhajtott, a Volkswagen vezetője a balesetet sérülés nélkül megúszta. san érkeztek a faluszéli házak­tól távol, a 47-es főút mellett álló benzinkúthoz. Sanyi bácsi ugyanis nem hallott semmiféle autó- vagy motorzajt, mielőtt beléptek hozzá. Meg nem erő­sített információnk szerint a tettesek gyalog is menekültek a rablás helyszínéről, mégpe­dig azon a földúton, amely a falu vasútállomására vezet. Szűkszavú a rendőrség A nyomozás érdekeire hivat­kozva a rendőrség nem árult el bővebb információkat a tör­téntekről. Az ügyben a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya nyomoz. Kérik, hogy aki a bűncselekménnyel kap­csolatban érdemi információ­val rendelkezik, hívja a 107-es vagy a 112-es segélyhívót, il­letve a Telefontanút a 06-80-555-111-es számon. Szenti Szabolcs, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivő­je azt az értesülésünket sem kívánta megerősíteni, hogy a rablók melyik irányba és ho­gyan menekültek. Elmondta azonban, hogy a tettesek akár 15 év fegyházbüntetést is kap­hatnak. A Falcon bízik A Falcon továbbra is bízik abban, hogy ki lehet termelni a Ma­kói-árok gázát 2012-től, ezért folytatja a munkát. A cég meg­hívta a magyar sajtót saját, Ma­gyarcsanád-1 jelű kútjához, meg­mutatta a 4200 méterről szár­mazó, gázt tartalmazó anyagot is - ami használt sült zsírra hason­lít, de csak első pillantásra. MAGYARCSANÁD, ÓFÖLDEÁK BAKOS ANDRÁS Ásványvizes flakonban hozta közelebb megmutatni a TXM Kft. munkatársa azt az anya­got, amelyet a Magyarcsa­nád-1 jelű kútnál bányásznak. Ezt kondenzátumnak nevezik, állagában tényleg használt zsírra emlékeztet, de folyama­tosan bugyog a benne lévő gáz miatt. Az újságírókat azért hívta meg a cég, hogy meg­mutassa: dolgoznak, és ami itt zajlik, az valódi „bányásza­ti tevékenység". - Ez könnyűolaj, nagyon jó minőségű, bányajáradékot fi­zetünk utána - mondta Szabó György, a Falcon magyaror­szági leányvállalatának, a TXM Kft.-nek az igazgatója. ­Ez a kút a Makói-árok szélén áll, 4200 méter mély, termelő­cső is épült a lyukba. Fáklyán égetjük el a gázt, amelynek FEGYVERES BENZINKÚTRABLÁS SZÉKKUTASON Nem bántalak, ide a pénzt!" BALOGH LÁSZLÓ AZ MTV SZEGEDI STÚDIÓJÁBAN „Veszélyben a sajtószabadság!" Két símaszkos férfi kirabolta szerda este a székkutasi Agip benzinkutat. A kezelőnek nem esett baja. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a tettesek után, akik információink szerint gya­log menekültek a helyszínről. SZÉKKUTAS KOROM ANDRÁS Nem sokkal zárás előtt, szerda este fél hat körül két férfi lé­pett be a székkutasi Agip ben­zinkút konténerirodájába. Egyikük egy pisztolynak lát­szó tárggyal fenyegette meg a töltőállomás kezelőjét, a napi bevételt követelve. - Háttal álltam az ajtónak, éppen írtam, amikor meghal­lottam, hogy bejött valaki. Amikor megfordultam, két magas, fekete símaszkos férfit pillantottam meg, az egyikük­nek pisztoly volt a kezében. Megijedtem - mondta Sanyi bácsi, aki azt kérte, ne írjuk le a teljes nevét, a történtek így is megviselték. Sanyi bácsi ugyan tegnap is dolgozott, de a történtek miatt keveset aludt. FOTÓ: TÉSIK ATTILA Az egyik rabló lecövekelt az ajtóban, a pisztolyos pedig be­lépett a pénztárgép mellé, és vékony hangon azt mondta: „Nem bántalak, ide a pénzt!" - Egy pillanatra megtánto­rodtam. A pisztolyos valószí­nűleg azt hitte, hogy meg akarom támadni, mert fel­emelte a kezét, hogy álljak meg. Végül nem volt más vá­lasztásom, odaadtam a napi bevételt - mondta Sanyi bá­csi, aki a pontos összeget nem árulta el. Azt viszont el­mondta, hogy ráparancsol­tak, maradjon a helyén, mert különben baja esik. Sanyi bá­csi csak pár perc után mert kimenni az irodából. A sötét ruhát viselő rablók nem törődtek a benzinkút biz­tonsági kamerájával sem, amelynek felvételét - tudomá­sunk szerint - a rendőrség vizsgálja. Lapunk információja szerint valószínűleg gyalogo­SZEGED MUNKATÁRSUNKTÓL Balogh László, a Magyar Tele­vízió Közalapítvány Kuratóriu­mának elnökhelyettese, szege­di önkormányzati képviselő tegnap délután a köztévé körül kialakult helyzetről beszélt az MTV helyi stúdiójában. Leszö­gezte: iszonyatos mennyiségű kifizetetlen számlája van a cégnek, és a helyzet százszor rosszabb, mint pár éve, amikor a dolgozók több hónapos csú­szással kaptak fizetést. Most az a kérdés, hogy a köztévé janu­árban tud-e fizetést adni. Fel­merült a folyószámlahitel fel­vétele, amellyel egy-másfél hó­napot nyernének. A körzeti stúdiók bezárása nem lehet megoldás, mondta, hiszen egész Európa régiókban gon­dolkozik, ráadásul itt készül­nek a médiatörvényben előírt nemzetiségi műsorok is. El­mondta: a kuratórium egyhan­gúlag elfogadott egy nyilatko­zatot, ebben a céltámogatás megvonásáról szóló ország­gyűlési döntés felülvizsgálatát „A hetyzet százszor rosszabb, mint pár éve, amikor a dolgozók több hónapos csúszással kaptak fizetést." Balogh László kérik. Levélben kérik továbbá hazai és nemzetközi újság­író-szövetségek szolidaritását, mert úgy látják, a sajtószabad­ság és az információ szabadsá­ga került veszélybe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom