Délmagyarország, 2009. október (99. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-10 / 238. szám

Hétfő Kalendárium, A hét témája Kedd Gyógy-ír Szerda Gasztrománia Csütörtök Bizalmasan Péntek Légy-Ott EMII Szieszta Hétköznap Humor és receptek iokszor az is elég, ha udjuk, mit látunk, j elemen Zsolt S 9$ Ha valaki jól akar lovas íjászkodni, bárhol él a világban, magyarrá kell válnia. Meg kell ismerni az igaz törtenelmet, at kell erezni a magyar kultúrát, el kell gondolkodni azon, hol a helyünk a világban. Hatalmas utakat jarhatunk be Kassai Lajos Kelemen Zsolt a lovasíjász-hagyományőrzés „nagy öregje", a lovas harcművészeti stílus megalapítója egyik első azok közül az elszántak közül, akiknek célja a magyar lovas harcos rekonstruálása volt és maradt. Kentaurok és lándzsával A nyolcvanas évek végén újraéledt lovasíjász-hagyományt a „nagy öregek" mellett ma már számos közösség őrzi és ápolja. A saját „birtokukon" kívül gyakran történelmi élőképek szereplőiként mutatják be „örökölt" tudásukat. ^m harmóniába kerül a külvilágMÚLTUNK GÜLCH CSABA AZ ÍJ BELSŐ ÚTJAI Az elmúlt két évtizedben legendássá vált az a mondat, amit a lovasíjász-hagyomány újraélesztője a „kezdetekkor" megfogalmazott. Kassai Lajos szerint ugyanis nem az az ember feladata, hogy az ősöket kövesse, hanem azt a hagyományt, azt a rendet, amit ők követtek. A ma már világhírű lovas íjászt, íjkészítőt jó sorsa a nyolcvanas évek végén vezette a Kaposmérő melletti kies völgybe, amely azóta egy nemzetközi iskola központja, ahová még a tengerentúlról is érkeznek tanítványok, hogy megismerjék az ősi Tiun-magyar harcművészetet. A „völgy" mívesen faragott kapuja a civil látogatók előtt is nyitva áll: a mester minden hónap első szombatján várja tanítványaival az érdeklődőket. - Ha valaki jól akar lovas íjászkodni, bárhol él a világiban, magyarrá kell válnia vallja Kassai Lajos. - Az út eleje izgalmas, viszonylag gyors a fejlődés. Majd jön egy szint, ahol már nincs más, csak a munka. Befelé fordul az ember, a külső rész elfogy, majd kinyílik a belső világ. Mondhatjuk úgy is, hogy ez már más tudatállapot: a lovon keresztül gal, az őt körülvevő univerzummal. Az íj pedig a lélek hihetetlen mélységei, a bensőnk felé vezet. Lehetőség, hogy minél mélyebbre hatoljunk önmagunkba. A lovas íjászat az ösztönök, a nyers erő és az értelem, az útját kereső ember harmóniájáról szól, amit legtökéletesebben a kentaurlét fejez ki. A lovas íjászat ma már egyre inkább egy rítus számomra, keretet ad hétköznapjaimnak, életemnek. Egyszerre tudomány, művészet, vallás és mire idáig eljutottam, a hitemmé is vált. JURTAÁLLÍTÁS HÓBAN IS „Őseink előttünk járnak" vallják a mosonmagyaróvári Tengri íjász és Hagyományőrző Egyesület tagjai. Sajátos ténykedésük apropóját tizenegy évvel ezelőtt az íjászat gyakorlati része adta, aztán időközben figyelmük „a nyílveszszők gyönyörű reptén túl", az ősmagyar gyökerekig, történelmünk „elhallgatott" korszakáig terjedt. Bognár Árpád, az egyesület elnöke, aki már közel harminc éve foglalkozik a témával, elmondta: múzeumok, emlékhelyek, iskolateremtő és az akkoriban még háttérbe szorított publikációk segítségével ismerték meg honfoglaló eleink őstörténetét, Kelemen Zsolt kutatásai alapján készült el másfél évtizede - többek között - az első bőrsisak és -páncél rekonstrukciója, miként ő mutatta be tíz évvel ezelőtt hosszú évszázadok után - az országban elsőként a lóhátról való lándzsavívás technikáját. Mégpedig egyedülálló módon: archaikus, kis termetű hucul lovon, amelyek tenyészegyedeit a híres aggteleki-jósvafői ménesből szintén Kelemen Zsolt válogatta ki. Belőlük lettek, lesznek „a kifejezetten hátas, illetve katona hucul vérvonal apró termetű, tüzes szemű, acélos izomzatú nemes példányai, hátukon dús, fekete sörényüket farkukkal Összekötő jellegzetes csíkkal". A múltba tekinti nem kell tudomány. intéshez ny. J az arról alkotott tudományos véleményeket. Aztán egy véletlen találkozás, a kirgiz kultúrát terjesztő, népszerűsítő barátaik révén „felfedezték" a jurtát, a nomád őseink életmódjával ma is hasonló körülmények között élő távoli nép ételeit, dalait, táncait, használati és dísztárgyait. Hogy mindezt a szerzett tudást továbbadják, a tengrisek népfőiskolai előadásokat, bemutatókat szerveznek, hogy a magyarság valódi származását, értékeit, ősvallását, a keleti kultúrkörből származó hagyományait megismertethessék. „Mindehhez szervesen kapcsolódik a természetvédelem és a szolidaritás is, hiszen eleink még nem kezdték meg a föld kirablását, ellenkezőleg, a természettel való legtökéletesebb harmóniára törekedtek, és az elesetteket mindenkor különös figyelemmel kezelték - hangsúlyozta Bognár Árpád. - Évente egyszer télen is sátorozunk, példát mutatva az elpuhult, számítógépen, motoron, műételeken nevelkedett fiataloknak. A tagok vízi és gyalogtúrákon vesznek részt, rengeteget sátorozunk és tartózkodunk a szabadban, öszszejöveteleinken magyaros és egyéb, szabad tűzön készült ételeket fogyasztunk, éjszakai lövészeteket rendezünk, valódi magyar és világzenéket hallgatunk. És minden alkalommal gondolunk -arra, hogy »őseink előttünk járnak«." BŐRSISAK- ÉS PÁNCÉLREKONSTRUKOÓ A Feketeerdőn élő íjkészítő mester, Grózer Csaba szenvedélye - miként sokaknak a hagyományőrzők közül - gyermekkorában a somfából, bálamadzagból készített „fegyverrel" kezdődött. Aztán a kezdetleges próbálkozások után kamaszként elhatározta, elkészíti az első „igazit". Olyat és olyan anyagokból, amelyek akár a harcos őseink kezében is megfordulhattak. Megvalósultát komoly kutatás előzte meg, ami nem volt könynyű feladat, hiszen kevés írott forrás született arról, hogyan lesz a szürke marha szarvából, különleges fákból, vadak inából, különleges anyagokból főzött enyvvel ragasztott, nyírfakéreggel díszített tárgyból'olyan fegyver, amely a hunok, illetve a honfoglaló magyarok kezében rettegett ellenség volt. Grózer Csaba a „hiányzó adatokat" saját útján járva kikísérletezte: hetekig, hónapokig, évekig gondolkodott, dolgozott egy-egy problémán, amelynek megoldásaként elkészült az az íj, ami már az első próbálkozásnál eltört. Mindez az elszánt mes tert nem keserítette el, éppen ellenkezőleg, új erőt adott neki ahhoz, hogy végre elkészüljön, elkészülhessen a tökéletes. A génjeiben rejtező ősi tudásra támaszkodott és segítségével megvalósította azt, amelynek jóvoltából évszázadokkal vagy éppen ezer évvel ezelőtt is „magát építette fel", egy-egy íj született. A magyar típus után a hun, a török, az avar, majd a mongol „fajta" következett. Tudását azóta nemcsak a határon innen, hanem túl is ismerik, elismerik. Olyannyira, hogy Grózer Csaba számos külföldi múzeumnak restaurál történelmi íjakat. Legnagyobb élménynek azt a pillanatot tartja, amikor a kész „testre" ráteszi a húrt, és az ősök lelkét idéző fegyver méltósággal életre kel. Ilyenkor a múltból áradó időtlen energiát érzi, aztán mikor a nyílvessző a magasba repül, gyermeki ámulattal csodálja reptét. És mikor nyeregbe ül - mert másik nagy szenvedélye a ló - és vágtázva íjazni kezd, talán kicsit a pusztai vitéz elődök tekintete biztatja.