Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-17 / 140. szám
17 Belföld - külföld Csütörtök, 2009. június 18. Iran: ujraszamlaljak a szavazatokat Az iráni Őrök Tanácsa kedden bejelentette, hogy a vitatott szavazókörökben kész újraszámolni az elnökválasztáson leadott voksokat - közölte a teheráni állami televízió. TEHERÁN (MTI/REUTERS/AFP/PPA) Az Örök Tanácsa az iszlám köztársaság egyik legbefolyásosabb testülete; feladatai közé tartozik a választási eredmények hivatalos jóváhagyása is. A televízió beszámolója szerint a testület hozzátette, hogy az újraszámlálás módosíthatja a jelöltek közötti szavazatarányt, ugyanakkor a Tanács szóvivője azt is közölte, hogy nem tesznek eleget a reformisták követelésének, és nem érvénytelenítik a választást. Elítélte az iráni parlament elnöke, Ali Laridzsáni a teheráni egyetem diákjait ért - állítólag halálos áldozatokat is követelő - támadást, amelyet a hallgatók szerint iszlamista milicisták és rendőrök követtek el. A szombat éjszakai támadásban négy hallgató - három férfi és egy nő - életét vesztette. Az egyik diák állítása szerint a támadók mintegy száz hallgatót magukkal hurcoltak, akiknek holléte azóta sem ismert. Egy németországi száműzetésben élő iráni ellenzéki politikus, Mehran Barati-Novbari azt ! CSALTAK. Az iráni belügyminisztérium adataira hivatkozva a Liberation című francia napilap szerint a reformpárti jelölt, Mir Hoszein Muszavi végzett az élen az iráni elnökválasztás első fordulójában 19 millió szavazattal. A A2 millió választóból a szintén a reformok híveként ismert Mehdi Karubire 13 milliónak szavaztak, a hivatalban lévő elnök, Mahmúd Ahmadinezsád 5,7 millió szavazattal a harmadik helyre került és nem jutott be a második fordulóba. A baloldali újság azt állítja: a 2006-os helyhatósági választások óta minden helyi közvélemény-kutatás azt jelezte, hogy Ahmadinezsád elveszti az elnökválasztást, ezért a választási csalást a hivatalban lévő elnök előkészítette. állította, hogy összesen 22 halottja és 136 sebesültje van eddig a tüntetéseknek Leminősítik az USA-t? LONDON (MTI) A brit elsőrendű AAA szuverén adósbesorolás hitelminősítői megkérdőjelezése nyomán most már reális kockázat a világ legnagyobb gazdaságának, az Egyesült Államoknak a leminősítése is, áll az egyik vezető londoni gazdaságelemző cég kedden kiadott új globális előrejelzésében, amely szerint a világgazdaság egészének növekedési üteme a biztató jelek ellenére a következő két évben nyomott marad. Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdasági előrejelző cége - júliusra szóló, Londonban már hozzáférhetővé tett világgazdasági prognózisában azt írta: miután a Standard Ü Poorís hitelminősítő negatívra rontotta a brit adósosztályzat besorolását, a figyelem még inkább a vezető gazdasági erőcentrumok költségvetési helyzetének fenntarthatóságára irányult. Az EIU szerint énnek nyomán a szintén súlyos költségvetési feszültségekkel küszködő Egyesült Államok leminősítése is valós fenyegetéssé vált. Csökkenne a távhö áfája jövőre BUDAPEST (MTI) Várhatóan a legalacsonyabb áfakulccsal adózik a távhőszolgáltatás jövő januártól; erről a miniszterelnök és a szociabsta polgármesterek hétfőn egyeztettek - értesült több forrásból az MTI kedden. A legalacsonyabb, kedvezményes kulcs 5 százalék, ebbe a körbe tartoznak a könyvek, a napilapok és a gyógyszerek. A távhőszolgáltatás áfája jelenleg 25 százalék, de augusztus 1-jétől a szolgáltatás a kedvezményes 18 százalékos áfakörbe kerül, ha az Európai Bizottság nem kifogásolja azt. b VALUTAVÁLTÓ VALUTA ELADÁSI I EURÓ 274,46 288,54 USA-DOLLÁR 198,71 208,90 ANGOL FONT 323,34 339,92 ROMÍN LEJ 63,20 69,86 HORVÁT KUNA 36,85 40,73 SVÁJCI FRANK 181,33 192,55 SZERB DINÁR 1 2,86 3,16 FORRÁS: OTP BAJNAI GORDON MINISZTERELNÖK, SÓLYOM LÁSZLÓ KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK, SZILI KATALIN, AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKE ÉS PÁLFFY ILONA, AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG FŐTITKÁRA KOSZORÚZ A HŐSÖK TERÉN . Fotó: MTl/Koszticsák Szilárd Mártírokra emlékeztek Koszorúzással, gyertyagyújtással, konferenciával és koncerttel emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira tegnap, Nagy Imre néhai miniszterelnök és társai újratemetésének 20. évfordulóján, Budapesten. BUDAPEST (MTI) A megemlékezések sora délelőtt a Vértanúk terén kezdődött meg. Nagy Imre szobránál Sólyom László köztársasági elnök, Szili Katalin házelnök, Bajnai Gordon miniszterelnök és Pálffy Ilona, az Alkotmánybíróság főtitkára helyezte el a közjogi méltóságok közös koszorúját. Virágokkal emlékeztek a mártírokra Nagy Imre hozzátartozói, a politikus nevét viselő alapítvány és társaság képviselői, az 56-os szervezetek, a kormány több tagja, valamint szocialista és szabad demokrata politikusok. Az események a Hősök terén folytatódtak, ahol az újratemetést az évfordulón térinstallációval idézik fel. A Hősök Emlékkövénél a közjogi méltóságok koszorút helyeztek el. Megemlékezést tartottak a Kozma utcai Kisfogházban is, ahol annak idején kivégezték Nagy Imrét és társait. Bajnai Gordon miniszterelnök az udvaron az 1956 után kivégzettek, Boross Péter volt kormányfő pedig az 1945 és '56 között kivégzett mártírok emléktáblájánál helyezett el virágot. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Mécs Imrével és Losonczy Annával közös parlamenti megemlékezésén úgy fogalmazott: az ötvenhatos vértanúk napja nem csupán az emlékezésé, sokkal inkább a halálon diadalmaskodó élet, az elpusztíthatatlan igazság és az emberi méltóság napja, és így Az áldozatok Nagy Imre miniszterelnök és vádlott-társai, Maiéter Pál, a forradalom honvédelmi minisztere és Gimes Miklós újságíró halálos ítéletét 1958. június 16-án hajtották végre. A holttestek klhantolása és azonosítása 1989 márciusában kezdődött meg. Az 1989. június 16-i újratemetés a rendszerváltás jelképes eseménye lett. Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, egykori 56-os államminisztert, Maiéter Pált és Szilágyi Józsefet, Nagy Imre egykori titkárságvezetőjét 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette az 1958-as vádak alól. együtt a legnagyobb közösség, a nemzet megújulásáé is. Szili Katalin kedd reggel a mártírok emlékére virágot helyezett el a rákoskeresztúri Üj köztemetőben, a 301-es parcellában. Sólyom László köztársasági elnök délután helyezte el a megemlékezés virágait a sírkertben, először a 300-as parcella emlékkövénél, majd Nagy Imre és a névtelen áldozatok sírjánál Ezután Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maiéter Pál és Szilágyi József sírjánál rótta le kegyeletét. A Fidesz-KDNP frakciószövetség nevében Pelczné Gáli Ildikó, a Fidesz alelnöke, Lukács Tamás KDNP-s országgyűlési képviselő és Koszorús László, a Fidesz elnöki stábjának helyettes vezetője koszorúzta meg Nagy Imre sírját délelőtt az Üj köztemető 300-as parcellájában. RAS 10SKV/SAV-E - 175.800 Ft+AFA (2,5 kW-os inverteres) RAS 13SKV/SAV-E - 204.800 Ft+ÁFA (3,5 kW-os inverteres) RAS 10SKHP/S2AH-ES - 121.000 Ft+ÁFA (2,5 kW-os fix sebességű) RAS 13SKHP/S2AH-ES »35.500 Ft+ÁFA (3,5 kW-os fix sebességű) •§ A részletekről érdeklődjön az alábbi elérhetőségeken: klíma-vonal: 06-40-82-82-00 www.toshiba-klima.hu Idén is a Pannon a Múzeumok Éjszakája főtámogatója Több mint 200 múzeum kétezer programja várja június 20-án a Múzeumok Éjszakája 2009 látogatóit. A nagy sikerű, immár hetedik alkalommal megrendezendő programsorozat főtámogatója Idén is a Pannon. A Pannon tavaly állt először főtámogatóként a Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozata mellé. A kultúra melletti elkötelezettség régóta a mobilcég egyik kiemelkedően fontos küldetése, ezt a Magyar Nemzeti Galéria több mint másfél évtizedes szponzorációja is bizonyítja. A Pannon emellett új, törökbálinti irodaházába is kortárs képzőművészeti alkotásokat terveztetett, mivel a cég lényegesnek tartja a művészet harmonikus beépítését a munkakultúrába. „A világ egyik vezető telekommunikációs cége, aTelenor magyarországi leányvállalataként a Pannon számára fontos, hogy a kultúra széles körű befogadását és a Múzeumok Éjszakája országos közösségi élményét a szponzoráció mellett a telekommunikáció eszközeivel is támogassa" - mondta Anders Jensen, a Pannon vezérigazgatója. „A Pannon W@P oldalon ügyfeleink idén is válogathatnak a programok és helyszínek között, sőt a különbuszok menetrendje is elérhető lesz számukra. A kezükben lévő telefonjaik segítségével így könnyen eldönthetik, melyik múzeumban milyen érdekességeket néznek meg." A Pannon a Magyar Nemzeti Galéria főtámogatójaként is részt vesz a Múzeumok Éjszakája eseményeiben. A galériában korszerű, Pannon információs pultokkal, kivetítőkkel, hangulatlámpákkal és nyugágyakkal várják a kikapcsolódni vágyókat, emellett videó- és fotódokumentációt készítenek az éjszaka kulturális kavalkádjáról, a különleges tárlatvezetésekről és az egyéb programokról. A Múzeumok Éjszakája - nyugat-európai mintára - néhány évvel ezelőtt egy Szent Iván napjához kapcsolódó nyáresti programként, kulturális kísérletként indult. Hamarosan azonban igazi sikertörténetté nőtte ki magát: tavaly már több mint 379 ezren látogattak el a nagyszabású programsorozatra. SZENTES IPARI PARK 140 hektár 26 betelepült vállalkozás Vállalkozói Falu! És az ön projektje? Információ: 70/521-2771 Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: SULYOK ERZSÉBET, KUNSTÁR CSABA (online) • Vezető szerkesztő: V. FEKETE SÁNDOR • Kiadványszerkesztő: ÖRFI FERENC • Mellékletszerkesztő: LÉVAY GIZELLA • Szerkesztők: GARAI SZAKÁCS LÁSZLÓ, HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS • Képszerkesztő: JACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág részlegvezető: SZABÓ C. SZILÁRD (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkesztoseg@delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Kinizsi u. 27. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. Tel.: 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: KÓTI ZOLTÁN. Kiadói titkárság: 62/567-870. • Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Gutenberg u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: BATA RÓBERT. Nyomás: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Telefon: 62/567-867. • Terjesztési vezető: OLÁH ÉVA. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1900 Ft (Délmagyarország), 1800 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Lapker Zrt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.