Délmagyarország, 2009. június (99. évfolyam, 127-151. szám)
2009-06-17 / 140. szám
Csütörtök, 2009. június 18. Aktuális 13 16 ÉVESEKNEK IS HABZIK A SÖR A SZEGEDI KOCSMÁKBAN Bemondásra mérik az italt a tiniknek ELŐSZÖR CSAPOLTAK, CSAK UTÁNA KÉRDEZTEK AZ EGYIK DOROZSMAI KOCSMÁBAN Nem kellett sok kocsmába betérni, hogy sörhöz és cigihez jussanak az általunk felkért jó kötésű középiskolások. A boltokban iratot kértek, szabadkoztak, hogy anélkül nem szolgálhatják ki őket. Valahol tippet is adtak, hogy oldják meg a vásárlást. A kocsmákban viszont kérdés nélkül csapolták nekik a sört. MUNKATÁRSUNKTÓL Egy üveg Heinekent tett a kosarába Gergő és Patrik tegnap délben a dorozsmai Coopban, majd a pénztárhoz sétált. A két 16 éves, de jó kötésű srácot arra kértük, hogy próbáljanak alkoholt és cigit venni különböző helyeken - mi addig figyeljük, mi történik. Mindkét fiú szokott időnként sörözni vallották be de hogy hol, azt nem árulták el. Annak kapcsán kezdtünk a tesztbe, hogy a fogyasztóvédelmi hatóság legfrissebb felmérése szerint 10-ből 8 alkalommal tudnak cigit és alkoholt venni a 18 évnél fiatalabbak a Csongrád megyei vendéglátóhelyeken és boltokban. A bolti kassza fölött ott lógott a felirat, hogy 18 évnél fiatalabbakat nem szolgálnak ki alkohollal és dohányáruval. Gergő ennek ellenére egy doboz cigit is kért, a megbeszéltek szerbit. - Van diákotok vagy valami iratotok? Nincs? Akkor sajnos nem tudom kiadni - szabadkozott a fiatal pénztároslány, majd azt javasolta, a fiúk kérjenek meg valakit, hogy az vegye meg nekik a sört és a cigit. A srácok nem kérdezősködtek, így a sör és a cigi is a boltban maradt. Nem csüggedtünk, betértünk egy dorozsmai kocsmába, hátha ott nagyobb szerencsével járunk. A fiatalok két pohár sört kértek, amit a pultos hölgy készségesen csapolt. Kértek hozzá egy doboz cigit is, azt is megkapták. A hölgy csak azután kezdett gyanakodni, miután a fiatalok végeztek a poharakkal. - Ugye elmúltak 18 Fotó: Schmidt Andrea évesek? - Persze, különben nem is kértünk volna sört - hangzott a megnyugtató válasz. Már nyúlt volna a cigispulthoz az egyik belvárosi nonstop eladója, amikor megkérdezte a fiúkat, hogy van-e náluk valami irat, elmúltak-e már 18 évesek. Mikor kiderült, hogy nincs iratuk, elnézést kért. Szabadkozott, hogy az állásával játszik, ne haragudjanak, de nem adhat cigit. - Amúgy is olyan kisfiús az arcod - szólt Gergőhöz, mintegy önigazolásul. Az egyik Ady téri kocsmába is betértünk. A srácok Ászokat kértek, de csak Közeit tudtak adni. Simán, mindenféle kérdezősködés nélkül. Cigit nem árultak, így azt nem vehettek, de valószínűleg akkor sem kértek volna tőlük személyit. AKI OLYAN SZERENCSÉS. Egyik kolléganőnkkel többször esett meg a cikkben leírtak ellenkezője. Mint fogalmazott, aki olyan szerencsés, hogy húszon-, sőt harmincévesen is kamaszfeje van, sokszor csak az igazolványa bemutatása után jut alkoholhoz az élelmiszerboltokban. Az életkor-ellenőrzés utáni kínos nevetgélés még elmegy, de amikor ráförmednek az emberre: „Hát te hány éves vagy?!", azt nehéz tolerálni - mondta indulatosan. Könnyen kaphatnak cigit és alkoholt Minden második üzletben kiszolgálják a 18 éven aluliakat szeszes itallal és cigarettával a Dél-Alföldön - derült ki a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség legutóbbi akciósorozatának adatait összegezve. A felügyelőség több mint 3 millió forint bírságot szabott ki. MUNKATÁRSUNKTÓL - Csongrád megyében 44 alkalommal végeztünk próbavásárlást 18 éven aluliak segítségével, és 31 esetben kiszolgálták a gyerekeket szeszes itallal vagy dohánytermékkel, ez 71 százalékos arányt jelent - összegezte legutóbbi akciósorozatuk eredményét Butsi István, a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Felügyelőség központi-szervezet vezetője. - Ha a dél-alföldi régiót nézzük, a kiszolgálási arány 50 százalék, azaz minden második vizsgált boltban, vendéglőben vagy szórakozóhelyen kapnak alkoholt és cigarettát a gyerekek. A régióban egyébként Békés megye a legkevésbé fertőzött, ott most 25 százalékos volt a kiszolgálási arány, míg tavaly tíz fiatalból kilenc kapott a számukra tiltott termékből. A fogyasztóvédelmi felügyelőség szülői engedély birtokában 16-17 éves fiatalokat bíz meg azzal, hogy kérjenek dohányterméket vagy alkoholt a boltban. Ilyenkor az üzletben vásárlónak álcázva már bent vannak felügyelők, akik figyelik, kiszolgálják-e a beépített embert. A felügyelet rendszeresen tart ellenőrzéseket fiatalok által kedvelt szórakozóhelyeken is. Ezek vizsgálatánál problémát okoz, hogy fiatalkorúakat csak este tiz óráig foglalkoztathatnak, miközben a diszkókban az élet igazán éjfél körül indul be. Ilyenkor a felügyelőség fiatal kollégái, korukbeli, civilbe öltözött rendőrök kíséretében elmennek az adott szórakozóhelyre. Ha felmerül a gyanú, hogy 18 éven alulit szolgálnak ki szeszes itallal vagy cigarettával, akkor a rendőr igazoltatja a fiatalt, amennyiben tényleg nem nagykorú, a fogyasztóvédő intézkedik tovább. Butsi István elmondta: az akciósorozat alatt összesen 3 milüó 620 ezer forint bírságot szabtak ki, ez alacsonyabb a korábbi évek összegeinél. A vizsgálat során több visszaeső vállalkozással találkoztak, amelyek korábban már kaptak büntetést. A fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársa hozzátette: a kereskedők általában arra hivatkoznak, hogy nem tűnt 18 éven alulinak a vevő. Amennyiben nem biztos a vásárló életkorában az eladó, nyugodtan kérje el a fiatal személyi' igazolványát, ehhez megvan a joga. SULYOK ERZSÉBET Iszik a gyerek A többség unalmában iszik. Vagy stresszoldás végett. A virtus miatt. Az utolsó 10 év alatt 10 százalékkal nőtt a rendszeresen italt fogyasztó európai gyerekek -18 éven aluliak - száma. Ettől a mérési eredménytől hanyatt estek a felnőttek, és törni kezdték a fejüket: mi a teendő? Minálunk idestova 50 éve tilos a 18 éven aluliakat kiszolgálni alkohollal és dohányáruval, de Olasz-, Spanyol- és Németországban, Ausztriában, Portugáliában, Luxemburgban 16 év a korhatár. A franciák nemrég emelték 18-ra, a britek nem lacafacáztak, egyből 20-ra. Amerikában 21 éven alulinak nem adnak a vendéglátósok alkoholt. Vagy mégis. Úgy, mint nálunk. Végtére a biznisz az biznisz, a vendéglá9 I A többség tók hétvégi forgalmának több mint # # Unalmában iszik. a fele a fiatalkorúak fogyasztásából jön össze, a kocsmárosok adót fizetnek, a gyártók dettó. Jó üzlet az alkohol. A tinik minden tiltás dacára mindenütt versenyt tintáznak. Vagy éppen azért? A tiltást könnyű kijátszani. És amikor az ambulancián a nagy nehezen megmentett-kijózanított 40 kilós gimnazista lány bevallja, hogy 7, azaz hét féldeci pálinkát kísért le 2 liter vörösborral, akkor a felnőttek újfent elkezdik törni a fejüket: mit kéne tenni? És újabb tilalmakat ötlenek ki. Például azt, hogy az iskolák 200 méteres körzetében nem lehet italmérés; a szabálysértési bírság sem elég, a kocsmát be kell zárni, ha rajtakapják a gyerekitatáson. Új tanulmányok születnek, azzal a mondanivalóval, hogy alkohol, dohány, drog egykutya, egyformán veszélyes, tenni kell valamit - és kezdődik elölről a kreatívnak egyáltalán nem nevezhető ötletelés újabb tiltásokról. És akkor még van képe hozzá a felnőttnek, hogy önelégülten fölsóhajtson: mindent megpróbáltam. Egy fenét! A legeslegkönnyebb: tiltani. De ki veszi a fáradságot, hogy megpróbáljon valóságos elfoglaltságot kínálni a fiatalnak? Mert a többség unalmában iszik. Vagy streszszoldás végett. A virtus miatt. És mert a bulizós élet a menő - látja a felnőttektől. Ha rajtam múlna, azt hiszem, tennék egy próbát: nuku tiltás. Párszor berúgnának, mint a szamár, de legalább szem előtt, bent a kocsmában, és nem a sötét parkban. Tisztára, mint a felnőttek. Akik ugyebár nem mind alkoholisták, pedig párszor berúgtak - nem csak fiatal korukban -, mint a szamár. MSZP: háromkulcsos lehet a vagyonadó? MUNKATÁRSUNKTÓL Háromkulcsos lesz a tervezett vagyonadó: ha eléri a harmincmühó forintot az ingatlan értéke, akkor ezen összeg alatti része is sávosan adózna. A hétfő esti frakcióülésen úgy döntött az MSZP, hogy a gazdasági bizottságot kéri meg egy módosító csomag benyújtására. A módosítás szerint 30 millió forintig marad az adómentesség, de ha ezt az összeget eléri az ingatlan értéke, akkor sávosan adózik. A 30 millió forintot meg nem haladó rész után 0,25 százalék, a 30 és 50 millió forint közötti részre 0,35 százalék, míg 50 millió forint felett 0,5 százalék az adókulcs. A szocialisták döntötték arról is, hogy egy tulajdonosnak minden ingatlana után adót kell majd fizetnie. Az az ingatlan, amelyben lakik az adózó és nem éri el a 30 milhó forintot, továbbra is adómentes lenne, a második ingatlana 15 millió forintig lenne adómentes, harmadik, illetve sokadik ingatlana pedig már az első forinttól adózna. A magánszemélynek a vagyonadót a személyi jövedelemadó bevallásban, nem magánszemélynek a társasági adóról szóló bevallásban, az evásnak pedig az eva bevallásban kell bevallania az adóév május 20-áig. Továbbra is az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal szedné be a vagyonadót, és nem lehetne levonni az szjából; ezt a két javaslatot az SZDSZ szorgalmazta. A vagyonadóból 40-50 milliárd forint bevételt várnak. Információk szerint a módosító javaslatok között szerepel az is, hogy már nem forgalmi érték alapján állapítanák meg az értékhatárokat, hanem települési átlagérték szerint. •^••••((••••••••^•••••••••••••••••••••••••••^•••HHHH 30 HEKTÁR ÉGETT FELGYŰNÉL • Közel 30 hektárnyi nádas és tarló égett le tegnap Felgyő közelében. Az ötös, kiemelt fokozatú tűz oltására nagy erőkkel vonultak a helyszínre a tűzoltók Csongrádról, Szentesről, Orosházáról, Hódmezővásárhelyről és Szegedről. A mintegy 60 tűzoltónak sikerült eloltania a tüzet, amely keletkezésének okát még vizsgálják. Fotó: MTI/Donka Ferenc