Délmagyarország, 2009. március (99. évfolyam, 51-76. szám)
2009-03-31 / 76. szám
61 Megyei tükör Hétfő, 2009. március 30. 60 ÉVESEN PRÓBÁL „LESZOKNI" - „A DUGHAGYMÁRÓL SEM TUDTAM, MELYIK FELÉVEL KELL LEFELÉ DUGNI" Három napig bírja ló nélkül Bárdossy • BÁRDOSSY ANDRÁS A MAKÓI VÁSÁRTÉRI ISTÁLLÓNÁL A szerző felvétele Míg Európa a magyar csodáló, Overdose sikereitől hangos, itthon a Nemzeti Vágtára készülnek az önkormányzatok. Hol volt eddig a magyar lovassport? Mindvégig létezett: a szocializmus idején téeszekben, azóta tehetős, vagy csak lelkes magánlótartók egyesületeiben, és például olyan embereknek köszönhetó'en, mint Bárdossy András. A makói edző' betöltötte a hatvanat, ezért úgy döntött, abbahagyja. Most az „elvonási tünetekkel" küzd. Nem sok sikerrel. BAKOS JUIMIÁS - Budapesten születtem, a vár közelében laktunk. Amikor Makóra költöztem, meglátogattak a barátaim; körülnéztek, és azt mondták, te nem leszel itt sokáig. Akkoriban a dughagymáról sem tudtam, melyik felével kell lefelé dugni, aztán megtanultam - avat be makóivá válásának egyik fontos momentumába Bárdossy András, a Makói Gazdasági Egyesület lovas szakosztályának alapítója, aki most, hogy a hatvanat betöltötte, átadta az elnöki tisztséget Góg Csabának. - Nem volt semmi gond, csak úgy láttam, hogy a továbbfejlődés esélyeit én anyagiakban már nem tudom biztosítani. Köszönöm mindenkinek, aki ez alatt a harminc év alatt segítette a működésemet. Bárdossy András szüleitől tanulta a ló szeretetét. Bár két testvére is lovagol, csak ő versenyzett, Mosonmagyaróváron. Dolgozott Hódmezővásárhelyen, Komáromban. Harminc évvel ezelőtt hívták a fiatal állattenyésztő üzemmérnököt és edzőt a makói Lenin Termelőszövetkezethez. - Közel háromszáz ló volt itt, velük fuvaroztak. Nóniusz törzstenyészetet gondoztunk, megkaptam Imperiál fiát, Imamalmot, vele átkereszteztük az állományt. Lovaink között akadt, amelyik országos versenyen is eredménnyel szerepelt, mint Forrai István Rakamaza és Nagyszénása. Ez nem makói specialitás: a második világháború után alaposan megcsappant a lóállomány, s a tapasztalat állami gazdaságokban, téeszekben élt tovább. A rendszerváltás után a makói téesz lovait is szélnek eresztették, András baromfival, szarvasmarhával foglalkozott, aztán pedig kereskedelemmel. Most a Müszi Mix Kft. résztulajdonosa. Rövid szünet után a magánlótartók kezdtek érdeklődni a sport iránt. Makón a gazdasági egyesület fogta össze őket. A kovács, a lószerszám- és a kocsikészítő is támogatja a sportolót, a versenyzés több tíz- vagy százezres költségeinek zömét mégis maga az induló állja. A hőskorban az IFA platóján utaztatott, 4-5 milliót érő felszereléssel, lovakkal Görbe Sámuel fogathajtó országos versenyen járt, ahová a tehetősebbek már légkondicionált kamionban hozták a lovaikat - és Görbe nyert. Ebben a sportban ma is az a szép, hogy az Angliában született, de nálunk edzett Overdose, és az üzleti alapon működő versenysport valahol szervesen összetartozik a falunapok, kisvárosi fesztiválok világával. Makón az önkormányzat 8 milliós támogatása és az összefogás révén lakhatóvá vált a közös istálló, a pályát is nap mint nap használják, de anyagiak híján nagyon nehéz elmozdulni a középszerű szintről. Úgy volt, hogy idén részt vesznek a Nemzeti Vágtán, de ez végül nem jött öszsze. A legtöbb szakosztály így működik: lelkes emberek összejönnek szabadidejükben, és erre költik a pénzüket, ami nem sok. Érdemes ezt így művelni? András szerint mindenképpen, hiszen a lóhoz fűződő szeretet által gazdagabbá válik sok ember élete. Neki is nehezen megy az eltávolodás: két-három naponta elfogja a nyugtalanság, kocsiba kell ülni, elmenni a közös istállóhoz; végigsétálni a hosszú épületen, hallgatni, ahogy ropogtatják a zabot. Aki korábban még nem járt ilyen helyen, itt az is rögtön rádöbben néhány alapigazságra. Például arra, hogy a lovakkal nincs, és soha nem is volt baj a történelemben, csak az emberekkel. S Miniszterelnök nagybácsi András nem szokta említeni, de amikor rákérdezünk, nem tagadja: Bárdossy László néhai miniszterelnök (képünkön) a nagybátyja volt. 1941. június 27-én ő jelentette be Magyarország hadba lépését. A háború után a Népbíróság halálra ítélte. András azt mondja, az ítéletet és következményeit megszenvedte a család, aztán meg úgy látszott, ez olyasmi, amivel dicsekedni kellene. Épp ezért nem beszél róla szívesen. MEGYEJARO a néimaavarorszáa és a Délvilág házhoz jon! A Délmagyarorszag döntéshez Megyeiaro PROGRAMUNKBÓL: A polgármester rövid köszöntője • Bemutatkoznak a lap készítői Tények, érdekességek, változások a Délmagyarország aésfSjDélvilág életében • Több mint újság - bemutató akcióinkról, koncertjeinkről;.rendezvényeinkről, új kiadványainkról __ • BeszéijüktmegHOn milyen újságot szeretne?*TjBpif^í Kvízjátékykérdezz-feIelek lapunk ajándékaiért, nyereményspnsolás Találkozzunk, ismerkedjünk, beszélgessünk, ápriljgpf (szerda), 17 óra Algyő, Faluház (emeleti Nyerje meg a helyszínen a Délmagyarország és a ajándékcsomagok egyikét! Hozza el személyesen a kitöltve ezt a szelvényt, és részt vesz a sorsoláson! KÉRDÉSEINK: Melyik nap jelenik meg a Heti TV magazin? • hétfő • péntek Ön előfizetője a Délmagyarországnak vagy a Délvilágnak? • igen • nem Ha nem előfizető, kipróbálná ingyenes próbaolvasásra lapunkat? j (a próbaolvasást a feldolgozás sorrendiében tudjuk teljesfeni, a próbaolvasás időtartama 2 hét] ! • igen • nem Telefonszám: Aláírás: NYÍLT NAP: 6724 Szeged. Rigó u. 24 D www.miokszeged.hu rejtvénymagazin 16 oldalon! Vasárnapi DÉLMAGYARORSZÁG Vasárnapi DÉLMAGYARORSZAG; -ban Sertéskaraj 890 Ft/kg Sertéstarja 729 Ft/kg Sertésoldalas 729 Ftfkg Sertés darált hús (kolbászhús) 649 Ft/kg Bőrös malachús 690 Ft/kg Sertés húsos csont (karajcsont) 129 Ft/kg Marhalábszár 1230 Ft/kg Hagyományos sózással készült húsvéti termékek kaphatók! SZEGED, LADVÁNSZKY U. 19. TEL.: 627472-296 | NYITVA: § FC-FT: 7-12,14-17 •SMU: 7-12 PANORÁMÁS LAKÁSOK ÉS IRODÁK A TISZA PALOTÁBAN! AUGUSZTUSI ÁTADÁSSAL érvek: Tisza parti környezet • szabályozható klíma parkosított belső udvar • korszerű beléptető rendszer HITELKONSTRUKCIÓ GARANCIÁVAL! RÉSZLETFIZETÉSI LEHETŐSÉG! MOST 20% eiöieg esetén 10% KEDVEZMÉNY! Januártól a Fizessen elő 520 Ft-ért vagy keresse Információ: 06-80/821-821 terjesztes@delmagyar.hu D A DÉLMAGYARORSZAG ÉS A DÉLVILÁG AJÁNLÁSÁVA1 Vasárnap is házhoz visszük!