Délmagyarország, 2008. május (98. évfolyam, 102-126. szám)
2008-05-26 / 121. szám
161A Dél Sportja Hétfő, 2008. május 26. A MEGYEI I. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG 27. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI Két meglepetés született a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban: az egyik, hogy Mórahalmon a bajnoki tabellát vezető' Balástya, míg az SZVSE-nél a Sándorfalva hagyta a három pontot. Ennek ellenére Balástyán senki sem szomorkodott, mert Krajczár István együttese megnyerte a bajnokságot. Mivel kilenc pont az eló'nye a második Dorozsma előtt, és a győzelmeket tekintve is jobban állnak, így tegnap este már pezsgőt bonthattak a balástyai fiúk. Jóval nagyobb a harc a kiesés elkerüléséért folytatott csatában, még hat csapat van veszélyes zónában. A Kiszombor „életmentő" győzelmet aratott Röszkén, míg a hazaiak nehéz helyzetbe kerültek. Visszatérve a Sándorfalvára, 21 meccs után először szenvedtek vereséget, és ez lehet, hogy a bronzérmükbe kerül. TUDÓSÍTÓINKTÓL B0RDÁNY-ÚJSZENT1VÁN 2-2 (0-1) Bordány, 60 néző. Vezette: Csatári. Bordány: Tari - Váczi, lajkó (Horváth), Bán, Sádt, Paksi, Füleki, Vér, K. Tóth, Vastag, Makra (Szabó). Játékos-edző: Paksi Péter. Újszentiván: Udvari - Borbás, Jaksa, Szűcs 6., Papp (Simony), Kószó, Drágity, Illés, Aliev, Székely (Tóth), Temesvári (Szűcs). Edző: Cs. Tóth Zoltán. Gólszerzők: Paksi, K. Tóth, ill. Székely, Temesvári. Kiállítva: Kószó. Jók: K. Tóth, Füleki, ill. Udvari, Jaksa. Ifjúságiak: Bordány-Újszentiván 1-1 MINDSZENT-TÁPÉ 0-2 (0-2) Mindszent, 200 néző. Vezette: Csuka. Mindszent: Juhász - Balogh, Szunyi (Kovács Zs.), Talmácsi, Pap Z., Bozó Z.(0rosz R.), Török R (Rideg)., Juhos, Kovács P, Kovács G., Borbás. Játékos-edző: Sátor Attila. Tápé: Bagdi - Kecskés, Rostasy (Balogh), Horváth, Farsang (Hágelmann), Leginszki, Juhász, Simon, Koncz, Gyányi, Gerecz. Edző: Hódi Mihály. Gólszerzők: Leginszki, Simon. Jók: Kovács P., Pap Z., illetve Bagdi, Simon, Leginszki. Ifjúságiak: Mindszent-Tápé 3-2 SZVSE-SÁNDORFAtVA 2-1 (l-l) Szeged, Vasutas-stadion, 100 néző. Vezette: Fülöp. SZVSE: Molnár - Virág, István, Szigeti, Ágoston, Bogdán, Szabados, Magyar B., Zsíkó (Beleznai), Mangó, Kenderesi (Kalánosi). Edző: Sahin Tóth Dezső. Sándorfalva: Dobó - Szűcs K. (Szűcs J.), Gábor, Vastag, Radics, Takács, Lippai, Piacsek (Kurucsai), Szentmártoni, Csúri, Kiss P. (Ábrahám). Edző: Major László. Gólszerzők: Zsíkó, Mangó, ill. Takács. Jók: István, Magyar B., Mangó, Zsíkó, ill. Takács. Ifjúságiak: SZVSE-Sándorfalva 2-2 RÖSZKE-KISZOMBOR 2-3(0-0) Röszke, 150 néző. Vezette: Fülöp. Röszke: Földesi - Jemei, Tóth (Újházi), Kovács, Sztuparity Z., Takács (Szalma), Tanács A., Tanács R., (Vecsernyés), Szűcs, Sztuparity G. Edző: Berki István és Császár Károly. Kiszombor: Kander - Rakity (Rutai), Becsei, Horváth, Paku, Tézsla, (Martonosi), Kovács, Hatvani, Veszelovszki, Molnár, Vojeczárv. Edző: Koakás Zoltán. Gólszerzők: Sztuparity G. (2), egyet 11-esböl, ill. Horváth, Veszelovszki, Molnár. Kiállítás: Kovács, Sztuparity G., ill. Hatvani. Jók: Tanács A., Vecsernyés, ill. az egész csapat. Ifjúságiak: Röszke-Kiszomborl-3 MÓRAHALOM-BAtÁSTYA 5-4 (3-2) Mórahalom, 300 néző. Vezette: Molnár. Mórahalom: Ótott-Kovács - Nyári T., Illés, Varga, laczi, Papdi (Malmos), Siha (Nyári L.), Imre, Tari (Vér), Patarcsik, Simon. Edző: Révész Gábor és Orosházi László. Balástya: Ábrahám - Kalmár, Bálint T., Bálint D., Zámbori, Kovács, Szélpál (Bitó), Döme, (Krajcár), dr. Szőke, Kiszner, Gémes. Edző: Krajczár István. Gólszerzők: Papdi (2), Siha, Imre, Vér, ill. Zámbori, Gémes, dr. Szőke (2). Jók: az egész csapat, ill. dr. Szőke, Zámbori. Ifjúságiak: Mórahalom-Balástya 3-3 CSANÁDPALOTA-ÁSOTTHALOM 0-3 (0-1) _ Csanádpalota, 100 néző. Vezette: Kucsora. Csanádpalota: Juhász Nagy - Ravasz, Horváth, Halász, Barát, Szilvási, Szabó, Kabai, Nagylaki, Patkós, Gróf. Mb. edző: Szebehelyi Károly. Ásotthalom: Vasuth - Papp (Baka), Rasztik, Brakszatórisz (Horváth), Miklós (Ferenc), Szlobodnyik, Kothencz, Farkas, Andróczki, Tóth Szeles, Bokányi Á. Edző: Hevesi Tibor és Gyenge Balázs. Gólszerzők: Papp, Tóth Szeles, Andróczki. Jók: Juhász Nagy, Kabai, Szilvási, ill. Papp, Kothencz, Bokányi Á., Miklós. Ifjúságiak: Csanádpalota-Ásotthalom 1-4 KISTEIEK-DOROZSMA 3-1 (l-O) Kistelek, néző 150. Vezette: Mozsár. Kistelek: Keresztes - Szurgent, Virág Á., Rácz, Hegedűs, Tóth (Kovács), Kiss, Rostás, István, Koncz R. Zuh (Sisak), Koncz M. (Béres). Edző: Kispál Csaba. Dorozsma: Kovács - Gábor, Ottlik S., Szabó, Bosánszki Zs., Csányi, Bárszki (Farkas), Szabó, Bosánszki M., Ottlik R. Edző: Ottlik Sándor. Gólszerzők: István, Koncz R., Koncz M., ill. Szabó. Kiállítva: Hegedűs. Jók: mindenki, ill. Gábior, Bosánszki M. Ottlik R. Ifjúságiak: Kistelek-Dorozsma 5-3 TISZASZIGET- NAGYMÁGOCS1-1 (0-0) Tiszasziget, 150 néző. Vezette: Kóródi. Tiszasziget: Schmiz D. - Dancsó, Tímár, Rau (Kucsera), Bischoff (Balla), Völgyi, Schmiz I., Szentágotai (Nagy), Koza, Mazula, Kovács. Edzők: Süveg József és Mazula Zoltán. Nagymágocs: Soós - Sándor, Takács., Magyar (Markovics N.), Kovács, Tóth, Makai, Sándor, Markovics I, Gulyás, Szepesi. Edző: Györgyi István. Gólszerzők: Völgyi, ill. Sándor Kiállítás: Koza Jók: mindenki, ill. az egész csapat. Ifjúságiak: Tiszasziget-Nagymágocs 3-1 A BAJNOKSÁG ÁllÁSA 1. Balástya 27 20 4 3 75--29 64 2. Kiskundorozsma 27 16 7 4 53--25 55 3. Mórahalom 27 17 3 7 68-44 54 4. Sándorfalva 27 14 9 4 54-29 51 5. Ásotthalom 27 13 5 9 44-36 44 6. Tiszasziget 27 11 8 8 46-47 41 7. Újszentiván 27 10 9 8 53-39 39 8. Kistelek 27 10 7 10 42--40 37 9. SZVSE 27 9 6 12 44-54 33 10. Tápé 27 10 2 15 32 -42 32 11. Nagymágocs 27 7 7 13 44--61 28 12. Kiszombor 27 8 3 16 59--72 27 13. Röszke 27 8 3 16 39-61 27 14. Mindszent 27 7 4 16 46--71 25 15. Csanádpalota* 27 7 4 16 35--58 24 16. Bordány 27 4 9 14 33--59 21 *A Csanádpalotától egy pont levonva A MEGYEI II. OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG 2k. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI Újból nyert a listavezető Székkutas, így továbbra is vezeti a bajnokságot, a msádoik Szentesi Kinizsi is megkaparintotta a hráom pontot. TUDÓSÍTÓNKTÓL CSANYTELEK-ÜLLÉS 2-2 (1-1) Csanytelek, 100 néző. Vezette: Király. Csanytelek: Tóth M. - Bátki, Szemerédi, Tóth D., Sándor, Tar, Domokos (Deák), Magyar, Somodi, Bálint (Reinhardt), Kósa. Edző: Csányi József. Üllés: Bazsó J. - Bozsity B. (Szűcs), Kormos, Bazsó F., Kisfaludi, Dobó, Veres, Bodré, Bozsity Z., Erdélyi (Dönczi), Kohlrusz. Edző: Miskolczi Mihály. Gólszerzők: Tar, Kósa, illetve Dobó, Veres. Jók: mindenki, illetve Dobó, Veres. Ifjúságiak: Csanytelek-Üllés 0-13 SZÉKKUTAS-SZÓREG1-0 (0-0) Székkutas, 200 néző. Vezette: Gyuga. Székkutas: Lipcsei - Forrai S., Hatfaludy, Kis, Forrai L. (Torda), Horváth (Forrai T.), Medve, Makó, Sípos (tászlai), Havancsák (Gulyás), Skorka. Edző: Nagy István. Szőreg: Szabó Z. - Csikós, Jankó, Szabó T., Kéri (Maczek), Papp, Tóth A., Tóth T., Móra, Csala, Sajtos. Edző: Véber Ferenc. Gólszerző: Makó. Kiállítva: Jankó. Jók: Medve, Forrai S., Makó, illetve mindenki. Ifjúságiak: Székkutas-Szőreg 1-0 APÁTFAIVA-ZSOMBÓ1-1 (O-O) Apátfalva, 150 néző. Vezette: Vereska. Apátfalva: Simon (Bálint) - Fejes, Kóródi, Fancsali, Tóth, Pongrácz, Nagy, Keresztúri, Erdélyi, Köteles (Kolompár), Károly. Játékos-edző: Gabnai Győző. Zsombó: Mihálffy - Dobó, Bálint V., Gyuris, Dudás, Zádori, Szűcs, Zetkó Z., Túri, Molnár, Busa. Játékos-edző: Szűcs László. Gólszerzők: Károly, illetve Szűcs. Jók: Fejes, Fancsali, Károly, illetve Bálint V., Gyuris, Zádori, Szűcs, Zetkó Z. Ifjúságiak: Apátfalva-Zsombó 2-0 DESZK-SZENTESI KINIZSI 1-2JO-1) Deszk, 100 néző. Vezette: Gönczi. Deszk: Mihalecz - Horesnyi, Farkas (Tóth Á.), Szilágyi, Papp, Tóth G., Túri A. (Dobránszky), Túri B., Samu, Szalma, Debreczeni. Szakmai igazgató: Gonda József. Szentes: Miskolczi - Boldizsár, Bordács, Borbás, Tóth Gy., Páger, Mihály (Polyák), Érsek, Tóth L. (Szabó), Gyukics, Tolnai (Banka). Edző: Bozóki Zoltán. Gólszerzők: Túri B., illetve Tóth l., Érsek. Jók: Túri B., Papp, Samu, Szalma, illetve mindenki. Ifjúságiak: Deszk-Szentesi Kinizsi 2-0 H. ASTRA-UTC1-5 (1-3) Vásárhely, 50 néző Vezette: Somodi. H. Astra: Fenesi - Schuszter, Moha, Nagy, Mihály, Soós L., Szabó Á., Szabó t. (Soós Zs.), Király, Pávai, Kovács. Edző: id. Feleki Sándor. UTC: Bény - Peczely, Szabó A., Farkas, Kazán, Bodó, Szabó L., Tóth (Fekete), Fejsze, Kasza (Török), Kiss, Joó. Edző: Kazán Attila. Gólszerzők: Mihály, illetve Fejsze (2), Kazán, Szabó L., Kasza. Jók: senki illetve mindenki. Ifjúságiak: H.Astra-UTC 1-1 FÁBIÁNSEBESTYÉN-TÖMÖRKÉNY 5H0 (2-0) Fábiánsebestyén, 200 néző. Vezette: Kócsó. Fábiánsebestyén: Varga Dudás (Ollé) Kabai (Andrikó), Harkai, Papp, Nagy I., Horváth, Rózsa (Balla), Györgyi, Verők (Szabó), Gránicz (Tóth-Kovács), Molnár. Edző: Nagy István. Tömörkény: Koós - Kormos, Sejben, Urbáncsik, Révész, Kasza, Juhász, Ormándi, Kádár, Móric, Forgó. Edző: Tóth Tibor. Gólszerzők: Gránicz (2), Molnár (2), Horváth. Jók: mindenki, illetve senki. Ifjúságiak: Fábiánsebestyén-Tömörkény 0-5 SZEGVÁR-UNIVERSITAS 2-2 (1-2) Szegvár, 100 néző. Vezette: Sipos T. Szegvár: Seres T. - Szűcs L. (Erdélyi P.), Bujdosó (Szíver Zs.), Antal S. (Kanalas), Oláh, Muzsik (Stráma), Gránicz, Katarof (Szűcs S.), Vígh, Gémes, Bórák. Edző: Vadász Béla. Universitas: Seres I. - Terjéki T., Kószó, Terjéki L., Stimmer, Börcsök (Szélpál), Kiss P., dr. Vízi (Orlánczky), Patocskai (Pekli), Szecskó, Szőke. Edző: dr. Miskolczi József. Gólszerzők: Katarof, Vígh (ll-esből), illetve dr. Vízi (11-esböl), Szőke. Jók: Vígh, Bórák, Oláh, illetve Szecskó, Stimmer, Terjéki T, Börcsök. A BAJNOKSÁG ÁLIÁSA ________ 1. Székkutas 2. Szentesi Kinizsi 3. Szegvár 4. Fábiánsebestyén 5. Deszk 6. Szőreg 7. Apátfalva 8. UTC. 9. Zsombó 10. Tömörkény 11. H. Astra 12. Universitas 13. Üllés* 14. Csanytelek *Az Ülléstől egy pont levonva 24 16 7 1 45 -19 55 24 17 2 5 52 -26 53 24 12 8 4 41 -28 44 24 14 1 9 54 -40 43 24 10 6 8 47 -36 36 24 11 3 10 44 - 33 36 24 10 5 9 36 -31 35 24 10 3 11 51 -47 33 24 8 4 12 35 -42 28 24 6 8 10 29 -42 26 24 7 4 13 34 -47 25 24 6 4 14 31 -54 22 24 4 9 11 26 -45 20 24 3 4 17 23 -60 13 Fotó: Schmidt Andrea M A VOLÁN (FEHÉRBEN) EGY GÓLLAL NYERT A VASAS ELLEN Eldőlt: kiesett a Csongrád A labdarúgó NB III Alföld csoport 27. fordulóját ötvenszázalékosán zárták megyénk csapatai: a Tisza Volán SC és az Algyő nyert, a HFC és a Csongrád kikapott. Utóbbi így búcsúzni kényszerül a harmadosztálytól. MUNKATÁRSUNKTÓL TISZA VOLÁN SC-VASAS II. 2-1 (l-l) Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 100 néző. Vezette: Medovarszki I. Tisza Volán: Dongó - Dargó, Kreizler, Mórocz, Szabó A. (Bank) - Laczkó J. Buzási, Mészáros, Brinszky, Körmöczi (Huszár) - Zakar (Kökény). Edző: Protity Sándor. Vasas II.: Nagy - Kiss M., Gáspár Z., Tóth, Gáspár B. - Balogh, Hajnal Czimmermann, Kiss K., Szűcs - Pap. Edző: Kecskés Zoltán. Gólszerzők: Laczkó J., Brinszky, ill. Hajnal. Az elmúlt hetekhez képest javuló formát mutató szegedi együttes egyéni akciók után szerzett gólokkal megérdemelte a győzelmet. Protity Sándor: - Sikerült megállítanunk a jó szériában lévő Vasast. Jók: Laczkó J., Brinszky, Mórocz, ill. Kiss M., Szűcs, Gáspár B. CSONGRÁDI TISZAPART SE-MONOR 1-3(0-1). Csongrád, 200 néző. Vezette: Somogyi I. Csongrád: Bíró - Bánfi, Forgó, Túri, Fejes (Sarusi) - Szűcs D., Szeri, Bagi, Keller Z. Lévai (Szabados), Palásti (Keller I.). Edző: Keller Mihály. Monor: Szűcs L. - Kinder, Kajli, Pocuca Magyar (Csikós), Csáki - Morauszki, Csöke, Halgas, Bán (Maka) - Deffo (Minelli). Edző: Varga Károly. Gólszerzők: Bagi, ill. Bán, Csöke, Maka. A sikerért mindent elkövető hazaiak a hajrá utolsó perceiben veszítették el a mérkőzést. Újabb vereségével az is eldőlt, hogy két év tagság után búcsúzni kényszerül a Csongrád a harmadosztályból. Keller Mihály: - Nyolcvan percig a megbeszéllek szerint játszottunk, az ezt követő kétperces rövidzárlatunkért viszont nagy árat fizettünk. Jók: Keller Z., Túri, ill. Deffo, Kajli, Bán. GYUIA-HFC 3-0 (2—0) Gyula, 200 néző. Vezette: Kovács G. Gyula: Steigerwald - Bagi (Tokaji), Pribojszki, Süli A., Laurinyecz - Valentényi, Fazekas, Ferenczi (Tóth R.), Czira - Dobi R. ww (Kondoros), Sztraczinszki. Játékos-edző: Dobi Róbert. HFC: Molnár T. - Simon, Huszár, Czibere A., Bakos Á. - Mucsi D. (Czibere K.), Gonda (Horváth R.), Kis K., Marton - Nagy A., Varga M. Edző: Rostás Károly. Gólszerzők: Fazekas, Sztraczinszki, Czira. A hat kezdőjátékosukat nélkülöző vásárhelyiek nyolc perc után már kétgólos hátrányba kerültek. A folytatásban hiába támadtak többet, képtelenek voltak a gyulaiak kapujába találni. Rostás Károly: - A hazaiak jól használták ki tartalékos csapatom hibáit. Jók: Valentényi, Sztraczinszki, ill. Marton, Nagy A. ÖRKÉNY-AIGYŐ 0-1 (O-l) Örkény, 100 néző. Vezette: Wittmann. Örkény: Fűz (Máté) - Satek (Rózsavölgyi), Kovács, Nyeste, Duhaj - Ulicska, Nagy Zs., Fenyvesi, Farkas R. (Somogyi) - Kovacsik, Győrfi. Edző: Kucsván István. Algyő: Tombácz - Varga F., Sípos, Vass Retek, Kothencz, Gyimesi, Krucsó (Pécsek) - Tóth L., Pálinkó (Csamangó), Végh (Makra). Edző: Tóth Ákos. Gólszerző: Végh. Bár Véghnek a 30. percben lőtt kapásgólja jó alaphangot adott a mérkőzésnek, azonban a vendégek a meccs lefújása után csak a nyolc nap alatt megszerzett kilenc pontnak örülhettek igazán. A 95 perces találkozón a hazaiak egyáltalán nem tették próbára az ezúttal mérsékelten játszó algyőieket. Tóth Ákos: - Csak a koncentráció hiánya miatt nem lett sima a meccs. Jók: Kovács, Nagy Zs., ill. Sípos, Végh. További eredmények: Szigetszentmiklós-Dabas 1-0, Kiskunfélegyháza-Békéscsaba l-l, REAC II.-Baja 2-1, Honvéd Il.-Szolnoki Spartacus l-l. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Békéscsaba 2. Baja 3. Honvéd II. 4. Monor 5. Szigetszentmiklós 6. Gyula 7. Tisza Volán 8. Dabas 9. Vasas II. 10. Algyő 11. HFC 12. Kiskunfélegyháza 13. Szolnoki S. 14. REAC II. 15. Csongrád 16. Örkény 27 17 6 4 70 - 27 57 27 18 0 9 66 -42 54 27 14 6 7 71 -35 48 27 14 6 7 52 - 37 48 27 15 2 10 57 - 37 47 27 13 8 6 42 -36 47 27 14 4 9 66 -49 46 27 11 4 12 47 - 37 37 27 11 4 12 37 -38 37 27 11 4 12 33 -43 37 27 10 4 13 39 -52 34 27 8 8 11 35 -56 32 27 9 3 15 35 -52 30 27 5 6 16 34 -82 21 27 4 6 17 27 -52 18 27 4 5 18 34 -70 17 Amatőr teniszbajnokság Amatőr teniszbajnokságra várja csapatok nevezését a Csongrád Megyei Teniszszövetség. A csapatok a Hód TC teniszcentrumában nevezhetnek (telefonon a 62/239-496-on). A torna összdíjazása 300 ezer forint, a küzdelem körmérkőzéses rendszerben zajlik majd. A csapatok két egyest és párost játszanak majd egymással.