Délmagyarország, 2008. január (98. évfolyam, 1-26. szám)
2008-01-02 / 1. szám
Szerda, 2008. január 2. Megyei tükör 5 OPERETTGÁLA A SZÍNHÁZBAN • Idén is, immár hatodszor, nagy sikerrel tartották meg a Szegedi Nemzeti Színházban a bécsi stílusú újévi operettgálát tegnap este. Az exkluzív koncerten a szimfonikusokból alakult Strauss Zenekart Koczka Ferenc vezényelte, a szegedi Andrejcsik István és a Grinzing Vokál mellett az Operaház énekművészei, az Operettszínház művészei léptek fel. A Szabó F. Attila által összeállított műsor házigazda-konferansziéja Rácz Tibor volt. A gálán pezsgős fogadással köszöntötték a vendégeket Fotó: Karnok Csaba Belváros: hó és szemét Újév napjának délelőttjén nyakunkba kaptuk a várost, hogy szétnézzünk, mit hagyott maga után Szegeden a szilveszter. A takarítók jól végezték a dolgukat, mert a belvárosban mindössze egy üres pezsgősüveget láttunk. HORVÁTH LEVENTE szok bőven, csakhogy reggel 7-kor egy Újév napjának délelőttjén alig-alig takarítóbrigád gyorsan összekapkodta szállingóztak az emberek Szeged bel- - tudtuk meg Kovács Jánostól, aki bizvárosában, miközben megállás nélkül tonsági őrként szilveszter éjszakájától szakadt a hó. Még a taxisok is inkább másnap délig felügyelte a rendet a Széotthon maradtak. A Széchenyi tér is chenyi téren. - Meglepően kulturáltan aludt, pedig alig néhány órával koráb- szórakoztak az emberek, még ha néES Négy köbméternyit gyűjtöttek össze Lényegesen kevesebb szemetet gyűjtöttek össze a Szegedi Környezetgazdálkodási Non-profit Kft. takarító munkásai a szilveszteri mulatság után tegnap reggel a belvárosban, mint tavaly ilyenkor. Igaz, csak az üveget tudták összeszedni, hiszen a hó a konfettiket, szerpentineket és egyéb papírdarabokat beborította. Ezeket csak az olvadás után gyűjtik majd össze. Kis Ágnes, a belvárosi takarítóegység vezetője elmondta: az üres italosüvegek többségét a szemetesek alatt vagy a járda szélén találták meg. A negyvenkét munkás tegnap reggel héttől mintegy két óra hossza alatt összesen négy köbméter szemetet gyűjtött össze a belvárosban. Ezután a havat söpörték, megtisztították a hidakat, valamint a rakpart lépcsőit. ban több ezren tomboltak ugyanitt a hány ittas egyént el is kellett szállítaniBikini koncerten. A parkban sehol sze- uk a mentőknek. Hajnali 3 óra felé mét, a dómig mindössze egy üres kezdett el kiürülni a tér - összegezte az pezsgősüveget láttunk. Pedig volt itt pi- óévbúcsúztató mulatságot. TELT HÁZ VOLT A SZIN ICE UTOLSÓ NAPJÁN Éjfél után bele kell vágni a következő évbe TELT HÁZ A JÉGPÁLYÁNÁL: SIKER VOLT A SZIN ICE Szilveszteri buli a kötelező év végi kellékek nélkül: telt ház volt a SZIN Ice-on december 31-én. A tömeget a Kispál pörgette be, az újévbe a Quimby vezetett át. Reggel hétig tartott a mulatság. GONDA ZSUZSANNA - Éjfél után bele kell vágni a következő évbe - adott egyszerű tanácsot 2007 utolsó napján Lovasi András, a Kispál és Borz frontembere Szegeden a SZIN Ice közönségének. A szilveszterrel kapcsolatban még annyit osztott meg a nézőkkel, hogy betiltaná a petárdát, majd a Csillag vagy fecskével indította a húszéves együttes koncertjét, ami a kezdeti lassú számok után úgy bepörgött, hogy a párezres tömeg percek alatt befűtötte a korábban hűvös ezerkétszáz négyzetmétert - a sátor fémcsövein kicsapódott a pára. A bulihoz hozzátette a magáét Kispál András, a - Lovasi szerint - világhírű priváté dancer is. - Az a jó ebben a SZIN szilveszterben, hogy bulizunk, de azok nélkül a kötelező év végi kellékek nélkül, amiktől már hülyét kapok. Nincs petárdázás, szerpentin a nyakam körül, pezsgő a kabátomon, csak szuper zene - értékelte az estét egy fiatal lány, majd visszatért a parkettre, hogy „kipogózzon egy csávót", aki elfoglalta a helyét. Fotó: Miskolczi Róbert Egy huszonéves pár lelkesen ecsetelte: jobban érzik magukat mint egy éve. Egyikük 2006-ban a Széchenyi téren volt, a másik otthon ült egyedül, mert ki akarta próbálni, hogy az milyen. Rossz volt. Az óévből az újévbe a Quimby vezette át a fesztiválozókat, az utolsó perceket közkívánatra rock and roll stílusban nyomták. Visszaszámolás nem volt, Himnusz és pezsgőzés, puszilkodás, ölelgetés igen. A fesztivál különlegességéből adódóan néhányan a műjégen siklottak át 2008-ba, volt, aki szerint a koncerteket is a pályán kellett volna rendezni, mert ha nem tetszik az előadó, akkor egyszerűen ki lehet tolni öt a jégről. Az ötletes fiatalember biztosan nem a december 31-i fellépőkre gondolt, a Kispál, a Quimby és a Magna Cum Laude legalábbis kitett magáért. A malátabárban, a kisebb koncerthelyszínen hétfőn éjjel szerb, magyar DJ-k és egy brit lemezlovas kevert. • 13 REGGEL HÉTIG TARTOTT. A buli reggel hétig tartott, Boros Gyula főszervező szerint telt ház volt, azaz körülbelül 3A00 fiatal ünnepelte a szilvesztert Szeged legfiatalabb könnyűzenei fesztiválján. Ünnep hóban és rakétafüstben Az utóbbi évek legzordabb szilvesztere sem tántorította el a szegedieket attól, hogy a Széchenyi téren ünnepeljenek. Az év utolsó napjának hívószavai: átfagyott láb, szánkó, merülőbúvár, bicskával kevert pezsgő. nem ártott volna a hasonló szülői szigor: egy összegörnyedt nőt éppen a mentősök hánytatnak, mellette egy fiatalember kacag telefonjába. Berúgtatok? - kérdi. Fekete Ádám és barátai már a mi kérdésünkre adnak igenlő választ. Egy kocsmában alapoztunk, „merülőbúvárral", vagyis sörbe öntött pálinkával. Kicsit tüzeskedünk, aztán irány a diszkó - vázolja terveiket, bevallva, nem nagyon számolják, hányadik R.TÓTH GÁBOR A TŰZIJÁTÉKNAK IMPOZÁNS HÁTTERET BIZTOSÍTOTT A VÁROSHÁZA Fotók: Miskolczi Róbert pezsgőt szorongatják. Mellettük hallgatjuk a Himnuszt is, immár átfagyott lábbal. Majd jön a tízperces tűzijáték, amelynek valóban impozáns hátteret biztosít a városháza tornya. A téren persze a hivatalos tűzijátéknak számos alternatív változata is látható: bár nem foghatjuk fel, miért okoz örömet egyeseknek, ha tölteteiket a tömegben süthetik el. Van, akit mindez nem zavar: egy három-négy éves kislány édesapja nyakából egykedvűen, riadalom nélkül szemlélődik. Családja viszont a tudósítót nem veszi komolyan: hiába érdeklődünk, nem fél-e, csak egy odavetett „miért félne?" és gyors elfordulás a reakció. Mellőzöttségünkben a környék szórakozóhelyeire menekülünk: a JATE-klub előtt látjuk a legnagyobb tömeget, az utca egész hosszában állnak a fiatalok. A lányok örülhetnek: a hajukban lassan olvadó hónak köszönhetően nem kellett csillámporra költeniük. A Sing-Singben sokan sertepertélnek a nyuszilány, Dundika körül. A Retróban egy fiatalember rugós bicskával keveri pezsgőjét. A Széchenyi téri forralt boros előtt egy padon ülve szendereg egy férfi. Orrán lassan egybefüggő réteget képez a hó. Kezdődik 2008. - MIÉRT ISZOM, HANEM VAGYOK SZOMJAS? - MONDTA EL DALBAN A TÖBBEKET ÉRINTŐ PROBLÉMÁT A BIKINI - Anyegin dácsájába megyünk? - teszik fel a kérdést vicces kedvű fiatalok szilveszter éjjel a hóval belepett Kálvária sugárúton. A Kárász utcán talán Piroch Gábor, a Terminátor világhírű kaszkadőre is megijedne: egy srác egy minituja kaspóját kilövőállásként használva riogatja az utca emberét petárdáival. Pukkanások, durranások, szöszmöszkapucni alá bújt, olykor riadt arcot vágó ünneplők. Minden idők legzordabb szilvesztere 2007 utolsó napja, a Széchenyi téren az utóbbi években sosem voltak ilyen kevesen. Aki viszont kijött, kitett magáért: citrom-narancs-zöld színekben pompázó parókák, ördögszarvas, szarvasagancsok plüssök a fejeken, pezsgő, konfetti a kezekben. Meg esernyő. A szilveszter idei alapfelszerelése a szánkó is: dudát fújó, plüss vikingsapkát viselő apukák húzzáik piros arcú gyermekeiket. - Miért iszom, ha nem vagyok szomjas? - mondja el dalban a többeket érintő problémát a Bikini együttes. Még a 11 éves Bakos Áron is pezsgőt szorongat a színpad árnyékában. - Nem én iszom meg, bár talán egy kortyot kapok - pillant reménykedve anyukájára. Sokaknak