Délmagyarország, 2007. október (97. évfolyam, 229-254. szám)
2007-10-04 / 232. szám
2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD" CSÜTÖRTÖK, 2007. OKTÓBER 4. Demján a leggazdagabb A leggazdagabb magyar 260 milliárd forintos vagyonnal Demján Sándor, a TYiGránit társtulajdonosa, aki megelőzi a 140 milliárdra becsült Csányi Sándort, az OTP Bank elnök-vezérigazgatóját és a 90 milliárd forintra értékelt Várszegi Gábort, a Fotex tulajdonosát - derül ki a Napi Gazdaság „100 leggazdagabb magyar" címmel szerdán megjelent kiadványából. BUDAPEST (MTI) Demján Sándor a TriGránit-csoport felértékelődésének köszönheti első helyezését, miután a TriGránit piaci értéke tavaly 1,6 milliárd euróra, azaz közel 400 milliárd forintra nőtt. A kiadvány megemlíti, hogy az üzleti sikerek mellett Demján Sándor a társadalmi felelősségvállalásból is kiveszi részét: többek között hátrányos helyzetű gyermekeket és roma tanulókat, valamint rossz anyagi helyzetben lévő nappali tagozatos egyetemi és főiskolai hallgatókat részesít ösztöndíjban az általa létrehozott alapítvány. A negyedik helyen Leisztinger Tamás, a Forrás Rt. főtulajdonosa áll 70 milliárd forinttal, őt az ötödik helyen Széles Gábor, a Videoton Rt. elnöke követi 62,5 milliárddal. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató mellett több jelenlegi és volt OTP-bankos menedzser is megtalálható a Top- 100-as listán: az igazgatóság korábbi alelnöke, Spéder Zoltán a 20., Wolf László vezérigazgató-helyettes a 48., Braun Péter, az informatika korábbi vezetője a 78., míg Lantos Csaba nemrég távozó vezérigazgató-helyettes a 96. A Top-100-ban idén 4,3 milliárd forintos vagyonnal lehetett bekerülni, ennyit „jegyez" a 100. helyre sorolt Kieselbach Tamás műkereskedő. Demján Sándor VOSZ-elnök (balról) és Beck György, a Vodafonc vezérigazgatója „okmányt cserél" egy múlt heti megállapodáson Fotó: MTI Az MSZP maffiavádjai Az MSZP szerint a Fidesznek már papírja is van arról, hogy kegyencei maffiózók voltak. Erről Nyakó István, az MSZP szóvivője beszélt szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A Fidesz-kormány utolsó napjaiban „példátlan sietséggel" kapott a Széchenyi-terv keretében közel 90 millió forintot a mosonmagyaróvári fürdő fejlesztésére egy olyan cég, amelynek tulajdonosait a kecskeméti maffiaperben ítélték el - közölte a szóvivő, utalva arra, hogy kedden a Legfelső Bíróság elutasította a kecskeméti maffiaperként elhíresült bűnügyben benyújtott felülvizsgálati indítványokat. Nyakó István szerint a közel 90 millió forintos összeg útja Matolcsy György miniszterig kö•vethetó vissza, és ügyvédként érintett az ügyben Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének családi barátja is. A kományfő előzetesen egyeztetett a szocialistákkal Javaslatcsomag és frakció Valamennyi fontos kérdésről tájékoztatta az MSZP-frakciót Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, mielőtt bejelentette a közélet tisztaságáról szóló javaslatcsomagját. Erről a kormányfő kedden késő este nyilatkozott újságíróknak a frakció budapesti ülése után. BUDAPEST (MTI) Gyurcsány Ferenc elmondta: vasárnap este az elnökséggel tárgyalt javaslatairól, majd hétfőn a frakcióval egyeztetett, utána még egyszer az elnökséggel. Hozzátette: négy nagy téma köré csoportosította a mondanivalóját, azt hét-nyolc pontba foglalta össze. A politikus azt mondta, minden fontos kérdésről szót ejtettek, de a részletekről még tovább kell dolgozni. Arra a kérdésre, hogy a konkrétumokról egyeztetett-e a képviselőkkel, a miniszterelnök azt mondta: az a konkrétum, hogy fogadjunk el olyan pártfinanszírozási törvényt, amely megszünteti annak lehetőségét, hogy nem ellenőrzött pénzek kerülnek a pártokhoz, és ugyanez vonatkozik az ifjúsági szervezetekre is. Korábban sajtóhírek szóltak arról, hogy a képviselők nem ismerték a hétfőn bejelentett javaslatcsomag részleteit, különösen a főállású képviselőségre vonatkozó javaslatot. Arra a kérdésre, hogy az összeférhetetlenségre, azaz a főállású képviselőségre vonatkozó szabályok váltották-e ki a legélesebb vitát, a kormányfő elmondta: nem tudja, hogy ez volt-e a legélesebb vitapont. Mint mondta, általában az izgatja a képviselőket és arra akarnak megoldást találni, hogy Magyarországon ügyeket elintézni úgy lehet, hogy az ember csúszópénzt ad. Gyurcsány Ferenc szerint arról valóban van vita, meddig szolgálja az a közös érdekeket, ha valaki az országgyűlési képviselőség mellett helyi vagy megyei önkormányzati képviselő, illetve polgárínester is. Egy másik kérdésre, miszerint a frakció többsége támogatta-e az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályokat, a miniszterelnök elmondta: kétfajta szabályról van szó. Az egyik szerint pályázati pénzekhez nem férhetne hozzá a kormány egyetlen egy tagja sem, a kormánytagvállalata sem, illetve azok sem, akik a pályázat környékén bármit tettek. Megjegyezte, nyár óta dolgoznak ezen a törvényjavaslaton, és az egyik legszigorúbb lesz Európában. A kormányfő szerint rendbe kell tenni a képviselők Jövedelmét is. „Én nem akarom csökkenteni a jövedelmeket, én azért mindig kiállók, hogy szerintem amit végeznek, és ami a felelősségük, ahhoz képest ez nem sok jövedelem, még akkor is, ha tudom, akinek negyvenezer a nyugdíja, annak ez már borzasztóan sok" - mondta. AZ SZDSZ MÁSHOGY LATJA Nem támogatjuk, hogy a parlamenti képviselők kizárólag parlamenti képviselők legyenek - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerdán a közszolgálati televízió Nap-kelte című műsorában. „Ugyanakkor azt magunk kezdeményeztük, hogy a parlamenti képviselők jelenlegi összeférhetetlenségét tágítsuk a jelenleginél szélesebbre" - hangoztatta az ügyvivő. Mint mondta, ebben az ügyben egyeztetést kezdeményeztek az öt parlamenti párt frakcióvezetőjével. „Ott el kell dönteni, hogy mit értünk ezeken a szavakon" - mondta. A képviselői jövedelmek kapcsán azt mondta, hogy ezt a kérdést is újra kell gondolni. Az államtitkár cáfolja a Fidesz alelnökének állításait Pokorni: Menjen Szilvásy! BUDAPEST (MTI) Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő miniszter munkaviszonyának felfüggesztését és azonnali vizsgálatot sürget a Fidesz a miniszterelnöktől - közölte Pokorni Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján. A Fidesz szerint ki kell derülnie annak, hogy pontosan mi hangzott el a tárcavezető és Topolánszky Ákos volt államtitkár-helyettes telefonbeszélgetésekor. Pokorni Zoltán szerint idestova tíz éve minden minisztériumból kimenő és bejövő telefonbeszélgetést rögzítenek, minden bizonnyal ezt is, ezért a vizsgálat eredménnyel járhat. Ha az bizonyosodik be, hogy Szilvásy György, aki korábban a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium államtitkára volt, nemcsak fenyegetett és nyomást gyakorolt, ahogyan azt Topolánszky Ákos, a tárca egykori helyettes-államtitkára állítja, hanem később valótlanságokat is állított erről a telefonbeszélgetésről, akkor távoznia kell a közéletből - tette hozzá a Fidesz alelnöke. - Nem vettem és nem vetettem fel a Topolánszky Ákossal folytatott telefonbeszélgetést, a kimenő és bejövő telefonbeszélgetések rögzítése, és 48 órán keresztül történő tárolása törvénytelen - így reagált Szilvásy György szerdán a budapesti kormányszóvivői tájékoztatón Pokorni Zoltán Fidesz-alelnok kijelentésére, mely szerint a minisztériumból kimenő és bejövő telefonbeszélgetéseket rögzítik, és 48 órán keresztül számítógépen tárolják. A polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszter a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az illetékesek kivizsgálják, igazak-e Pokorni Zoltán telefonbeszélgetésekkel kapcsolatos kijelentései. Szilvásy György hozzátette: a telefonbeszélgetések rögzítése és tárolása törvénytelen, ha a Fidesz-kormány alatt ez volt a gyakorlat, akkor az magát a pártot minősíti. A miniszter azt is közölte, hogy nem fenyegette meg Topolánszky Ákost, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium egykori helyettes államtitkárát, így nem igaz Pokorni Zoltánnak az az állítása, hogy ő fenyegetett volna, ezért megteszi a szükséges jogi lépéseket a Fidesz politikusa ellen. Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, LÉVAY GIZELLA, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő IACOB GÁBOR • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és inlormiciől, SÜLI RÓBERT |spurtl* IVlvil.ix szerke.sztőségvczclő: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely)* Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat 62/567-808. Interneteim www.dehnagyar.hu • E-mail: szerkesztosegCndelmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tc!./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: TEL/fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8 Tel : 63/401-024. Tel./íax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./iax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁC KIADÓ • Kiadóigazgalo: PAP KLÁRA. Kiadót titkárság: tel.: 62/567-870. • Kiadóigazgató-helyettes FEKETE ZSOLT • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel : 567-842, fax: 667-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-83.6. Fax: 62/567-88.6. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ, lel. 62/567-872, lux: 62/567-884.Terjesztési vezető: KÓTi ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívhatói. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj égy hónapra 1595 Ft (Délmagyarországi, 1495 Ft (Délvilág! *Arus teriesztés: Délhír Rl' és Délmagyarország Kiadó* ISSN 0133-025X (Délmagyarországl, ISSN 1416-0099 (Délvilági • A Délmagyarország Kiadóa Lapcom Kft. tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN sajnálattal fogadta a Szlovák Köztársaság kormányának szerdai nyilatkozatát Sólyom László köztársasági elnök keddi, révkomáromi látogatása kapcsán. VALUTAVALTO Vételi Eladási euró 245,31 257,89 *Mr 173,12 182,00 TS' 353,62 371,76 korona 8,66 9,58 horvát _ _ _ _ _ _ . _ kuna 32,70 36,14 Vrani 146,66 155,74 szlovák _ _ _ _ __ korona 7,01 7,75 Forrás: OTP CITROEN CITROEN XSARA CITROEN C4 BERLINGO PICASSO PICASSO 2 450 000,1 roi i 390 000 n-ict á 690000* ró j£i cmtofri | sessbssoti Finanszírozás I a cítroén> total-i ,u.uu*<, A kedvezmények az akcióban részt vevő márkakereskedésekben érvényesek 2007. október l-jétől a készlel erejéig, de legkésőbb 2007. október 11 ig bezárólag; a természetes személyek által leadott ugyfélmeq rendelésekre vonatkozóan. Az akciós ajánlatok más kedvezményekkel nem vonhatók ősszel A képen látható autók illusztrációk, leien hirdetés nem minősül ajánlatnak: a változtatás jogát fenntartjuk A kedvezmény mértéke az aktuális árlista áraiból értendő. Az árak a regisztrációs adót, a kedvezményt és az ÁFÁ-t tartalmazzák. Kedvezmények: C4:akár70Í) ÍM h • Berlíngo; akár; : .*'.'• • - Xsara Picasso;: v:/.'a- / • ZIXEM 2000 KFT. CITROEN SAJTI 6728 Szeged, Dorozsmai út 6. 6800 Hódmezővásárhely, Táncsics M. út 10. Tel.: 62/549-666 Tel.: 62/242-555 n sem tudja képzelni, mi mindent tthetOnékt a citxoeh CITROÉN0 Gyurcsány szerint Norvégia nincs olyan messze Kóka: Feltöltik a gáztározókat BUDAPEST (MTI) Feltöltik a hét végére az összes, 3,6 milliárd köbméternyi kereskedelmi földgáztárolót, és stratégiai készletként 300 millió köbméter földgáz áll rendelkezésre közölte Kóka ]ános gazdasági és közlekedési miniszter az újabb orosz-ukrán „gázvita" miatt összehívott, ' és az E.ON Földgáz, a Mol részvételével szerdán Budapesten tartott megbeszélést követö sajtótájékoztatón. Az E.ON nyugati betáplálással 1,1 milliárd köbméter földgáz szállítását garantálja - tette hozza a miniszter. Elmondta azt is, hogy sem Magyarországnak, sem az Európai Uniónak nincs lehetősége befolyásol-' ni az ukrán-orosz üzleti vitát, de ha az a csütörtöki tárgyalásokon nem oldódik meg, akkor a jövő héten összeül az Unió energiaellátási munkacsoportja. - Norvégia nagyon messze van Magyarországtól, de ha a gáz folyékony szállításának lehetőségére, vagy a németországi és lengyelországi kiépített vezetékekre gondolunk, érdemes azon gondolkodni, hozzáférhető-e számunkra a norvég gáz - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterebiök szerdán Oslóban. A miniszterelnök kiáll a köztársasági elnök mellett Fico bírálta Sólyom Lászlót CITROÉN POZSONY (MTI) . A Szlovák Köztársaság nem fogja elnézni, hogy valaki csak úgy átlépje az államhatárt, és egy magánlátogatás keretében bírálja a hivatalos szlovák szerveket - jelentette ki szerdán Pozsonyban Iiobert Fico szlovák kormányfő arra reagálva, hogy Sólyom László kedden egy civil szervezet meghívására a szlovákiai határvárosban, Révkomáromban járt. Fico éles hangú bírálatát megelőzően, szerdán délelőtt már koalíciós partnerpártjának elnöke, Ián Slota is felháborodva emelte fel szavát a magyar államfő révkomáromi látogatása ellen. Slota pártjának szélsőségesen nacionalista és idegengyűlölő megnyilvánulásai miatt a Fico vezette Irány-Szociáldemokráciát az Európai Szocialisták Pártja (PES) a továbbiakban sem tartja alkalmasnak arra, hogy visszavegye tagjai sorába. Az MTI pozsonyi tudósítójának diplomáciai forrásból származó értesülése szerint a magyar államfő látogatása miatt szerdán délutánra bekérették a szlovák külügyminisztériumba a pozsonyi magyar nagykövetet, Heizer Antalt. Gyurcsány Ferenc és a kormány kiáll Sólyom László köztársasági elnök mellett. Ezt Daróczi Dávid kormányszóvivő közölte szerdán az MTI-vel. Hangsúlyozza: a miniszterelnök mély HAJTSON RÁ A LEGJOBB AJÁNLATOKRA! CITROÉN C4 Image KLÍMÁVAL MÁR